Csongor megbékél
Zimankósra fordult az idő, villám cikázott, az eső patakokban ömlött egészen addig, amíg sötétedni nem kezdett. Fájó szívében vihar dúlt, majd a zápor és a lelke is elkezdett megnyugodni. Hetente, péntekenként munka után, alkonyatkor járt ki a temetőbe. Krizantémot vitt magával, és sokszor imádkozott Istenhez és angyalaihoz, és időnként halk sírásban tört ki, pedig a felesége már tíz éve halott volt. Nem tudta magát túltenni rajta, nem csak emlékezett, hanem újra is élte a közös múltjukat, nap, mint nap.
Rengeteg örömben volt részük házasságuk idején, mondhatni együtt ragyogtak, ritkán veszekedtek, olyankor is csak kedvesen csipkedték egymást és a problémáikra viszonylag könnyen megoldást találtak. Kapcsolatuk ritkaságszámba ment. Csak negyven éves volt még Anna, de a rák kíméletlen egy betegség. A tüdejét támadta meg és fél év kínszenvedés után elment.
– Legyen neki könnyű a föld – sóhajtott Csongor sokszor magában.
Sírját mindig nagy odafigyeléssel rendben tartotta. A lelke mélyén tudta, hogy néhai kedvese is azt akarná, hogy tovább lépjen. Gondolatai kuszák voltak, kimerülve érezte magát, most valahogy a csendes temető sem nyugtatta meg igazán. Amikor még élt a neje, közös regényen és néhány novellán dolgoztak. Többször megfordult a fejében, hogy mégiscsak illene befejezni a köteteket.
Fél óra után hazaballagott, főzött magának finom házi őrlésű kávét, és rágyújtott egy szál cigarettára.
– Oh, ha most itt lennél édesem, mennyit kacagnánk, kinevetnénk az egész világot, mert olyan szerelem, mint a miénk volt, nem sok adatik!
Ettől a gondolattól picit jobb kedvre derült, elmosolyodott és kanalával feketéjét kavargatta.
A barátait rég látogatta meg, nagyon visszahúzódott csigaházába. Megfordult a fejében, hogy újból nyitni kellene, mert ez így nem állapot. Megkívánt még egy szál cigarettát. Lassan, komótosan szívta, és közben elmerengett.
– Istenem azok a boldog szép napok! Hogy lehet ezek után új életet kezdeni? Tabula Rasa!
Jóvágású férfi volt, mielőtt megismerte Annát, sok hölggyel volt dolga, de kedvese sosem faggatta a múltjáról. Titokban persze tudta, hogy az ura nagy nőcsábász hírében állt. A kor előrehaladtával sármos férfi vált belőle. Negyvenöt évesen csak úgy ragyogott! Az égiek is azt akarnák, hogy újrakezdje. Ebben biztos volt. Pénzben nem szűkölködött, becsülettel dolgozott és volt neki félretéve is.
– Lehet hegyvidéken kéne házat vennem, és itt hagynom mindent? Az új élet lehet, hogy nem az Alföldön vár, hanem máshol. Talán menni fog, talán talpra állok.
Csongor sokat filozofált az életről, gyakran kereste a magányt, hogy egyedül lehessen a gondolataival. Időnként felhívták telefonon a barátai, de vagy fel sem vette a kagylót, vagy hamar elköszönt és letette. Édesapjával, Tamással is ritkán beszélt, édesanyja, Karola még Anna távozása előtt több évvel elhunyt.
Élete romokban hevert, de ahogy mondani szokták, innen szép felállni. Az utcákon sok nő mélyen a szemébe nézett, mosolyogtak rá. Néha viszonozta, néha nem. Időnként elment a kedvenc éttermébe, a Tóhalasi Csárdába, és általában flekkent vagy pontyhalászlét kért.
Persze magára is főzött időnként, amikor volt rá ideje, illetve kedve. Anna tanította meg főzni, Anna tanította meg igazán örülni az életnek, Anna tanította meg, hogy a boldogság belülről fakad. Ha az ember elveszti azt, akit igazán szeret, elveszti élete szerelmét, akkor hatalmas űr lesz a szívében.
Így volt ez Csongorral is, de az idő múlásával úgy tűnt talán el tudja engedni, talán minden más lesz az elkövetkező időkben. Néha megfordult a fejében, hogy véget vet az életének, és Anna után megy, de az élet szépsége, az apró örömök visszahúzták, nem tett kárt magában, hite erősnek bizonyult.
A sírás nem azt jelenti feltétlen, hogy gyámoltalan a férfi, hanem azt, hogy érzékeny a lelke. Megfordult a fejében, hogy leszokik a dohányzásról. Sose volt erős dohányos, neki napi két-három szál bőven elegendőnek bizonyult. Néhai párját sem zavarta, sőt nagy ritkán ő is elszívott egy-egy szálat.
A konyhaszekrényben kezdett kutakodni és minőségi, száraz, házi vörösbort talált, amit még az édesapjától kapott. Felbontotta és öntött egy decivel. Az itallal is mértékkel bánt, akárcsak a cigivel. Visszatette az üveget a helyére.
– Jól jön ez majd még… – szólalt meg halkan.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonja, de nem vette fel. Úgy gondolta ráér az majd, ma pihenni akar és egyedül akar pihenni.
Egyébként rendkívül jó autószerelő szakmája volt, sokan jártak hozzá. Felesége egyébként titkárnőként dolgozott egy nagy vállalatnál, szerették őt, szomorúak voltak a kollégák, hogy eltávozott az élők sorából. Csongor és Anna házassága tizenöt éven át tartott…
Egyszer fent egyszer lent. Sohasem tudhatjuk mit hoz a jövő. Az élet térdre tud kényszeríteni, de kegyes is tud lenni.
A boldogság valóban belülről fakad, ahogyan a béke is. Csongor pontosan ilyen ember volt. Akárcsak a megboldogult is…
Azon gondolkodott, összedob valami finomat ebédre, talán egy kis lencselevest kolbásszal.
Délután két órára elkészült az ebéd. Nádudvari házi tejföllel és erős paprikával még ínycsiklandóbb volt, komótosan eszegette.
Az étvágyával nem akadt gond, ebéd után lefeküdt néhány órára pihenni. Róla álmodott, hogy együtt sétálnak egy parkban, majd felriadt a szomszéd kutya hangos ugatására. Újraolvasta az elkezdett regényt és a novellákat. Folytatni akarja az elkezdett írásokat, ha már annyi energiát beleöltek, akkor kár lenne félbehagyni.
– Ő is így akarná. Ez bizonyos – gondolta magában.
Nekikezdett. Drámai fordulatot csavarintott a történetekbe, tele volt ötletekkel. A veszteség van, hogy jót hoz ki az emberből. A nő elment, de a férfi emlékeiben örökkön-örökké él.
Úgy tervezte, két-három hónap alatt a végére akar érni, a hiányérzete erős volt, de az írás révén nagyon belelkesedett. Ránézett az órára, már hajnali kettőt mutatott. Kezdett kicsit fáradt lenni, ezért úgy döntött, hogy lefekszik aludni.
Reggel kipihenten ébredt, megitta kávéját és elszívott egy szál Marlborot.
Szentes, 2023. ősz
