Szent István törvényalkotása

Külvilág / Történelem (2344 katt) Ida
  2010.08.23.

Mikor Szent István 997-ben hatalomra került, folytatta Géza nagyfejedelem által megkezdett munkát, egy nyugat-európai típusú, keresztény állam kialakítását. Már hatalma megszerzésével szakított a levirátus ősi hagyományával, ami alapján Koppány lett volna a nagyfejedelem, mint az Árpád-ház legidősebb férfitagja, ha feleségül veszi Saroltot, Géza özvegyét. Koppány fegyverrel próbált érvényt szerezni jogainak, és sokan melléálltak azok közül, akik elégedetlenek voltak Géza intézkedéseivel, például a kereszténység erőszakos terjesztésével. Koppány a pogányságot és a törzsi szabadságot képviselte István keresztény államával szemben. 997-ben Veszprém közelében vívták meg a döntő csatát, melyben István győzedelmeskedett a német lovagok segítségével. Koppány elesett a harcban, testét felnégyelték, és darabjait elrettentésül kitűzték Győrben, Veszprémben, Esztergomban, és Erdélyben. Ezek után István szilárdan uralta az ország nyugati részét, de hatalmát csak az 1020-as években tudta kiterjeszteni az egész Kárpát- medencére az erdélyi Gyula, a bolgár származású Keán 1003-as és a Maros környékén uralkodó Ajtony 1028 körüli leverésével.

Hatalmának új ideológiai alapja a nyugati típusú kereszténység volt, aminek terjesztését Magyarországon Géza fejedelem kezdte el. Istvánt már gyermekkorában megkeresztelték, és keresztény nevelést kapott. Felesége, a bajor származású Gizella is mélyen vallásos volt, és a vele érkező keresztény papok és német katonák sokat segítettek az új vallás meghonosításában. István már 997 óta nagyfejedelemként uralkodott, de 1001. január 1.-én a pápától kért koronával keresztény királlyá koronáztatta magát. Ma sem eldöntött még a kérdés, hogy a koronát II. Szilveszter vagy III. Ottó német-római császártól kapta. A legvalószínűbb az, hogy a császár támogatásával a pápától érkezett a magyar korona. A pápa továbbá támogatta a magyarországi püspökségek létrehozását, sőt hozzájárult az esztergomi és a kalocsai érsekség megalapításához is, kivonva ez által a magyarországi egyházat a német érsekségek fennhatósága alól, és közvetlenül Róma vezetése alá rendelte. István pedig nemcsak az egyház szervezetét építette ki, hanem tűzzel-vassal terjesztette a kereszténységet a pogány magyarok között. Templomokat építtetett, plébániákat és kolostorokat alapított, és biztosította ezek számára a működéshez szükséges feltételeket. Ő fejezte be a pannonhalmi apátság építését, és új bencés monostorokat alapított, például a Bakonyban, apátságokat Zalavárott és Pécsváradon.

A pogány kultúra felszámolásával a közigazgatást is gyökeresen átalakította. A törzsi közigazgatást német hatásra felcserélte a vármegyerendszerrel, ami nem vérségi, hanem területi alapon szerveződött. A vármegye központja általában egy földvár volt. Élén az ispán állt, aki közigazgatási és bírói feladatokat látott el az egész megye területén. Feladatainak elvégzéséhez szükséges erőt a várnép biztosította. Háborúban ők alkották a katonaságot, de békében földet műveltek. Mivel a vármegyék földjének túlnyomó része a király tulajdona volt, ezért királyi vármegyéknek nevezték őket, de ezeken a területeken az ispán gyakorolta a földesúri jogokat. A vármegyerendszerrel szorosan együttműködve fejlődött az egyház helyi szervezete is. Például az ispán gondoskodott a vasárnapi munkaszünet megtartásáról. Magyarországon az első vármegyék a Dunántúlon jöttek létre. Koppány lázadása után 1002-ben Somogy megyeként került a pannonhalmi apátság fennhatósága alá, és 1009-ben a forrásokban szerepel Fejér, Veszprém, Visegrád és Kolon megye. A vármegyerendszer kiépülésével a közigazgatásban teljesen elveszítették jelentőségüket a vérségi kapcsolatok. A nomád életmód is megszűnt az államalapítással, és a legeltető állattenyésztést visszaszorítva egyre nagyobb jelentőségre tett szert a földművelés, ami megkövetelte a letelepedést. Lassan kialakult a földtulajdon fogalma, ami a korábbi nomád államban ismeretlen volt, de az új gazdaság alapját képezte. Az új földművelő állam gazdaságának a béke sokkal inkább kedvezett, mint a háború. István ezért külön katonai kíséretet hozott létre, és egyre kevesebbszer vette igénybe a szabadok fegyveres szolgálatát, helyette inkább adófizetésre kötelezte őket. Az új európai állam jellegzetessége az is, hogy István jó minőségű ezüstpénzt veretett a belső kereskedelem számára. A füstpénzt és a kereskedelmi vámokat is ezekkel az érmékkel kellett befizetni. Jó minőségük miatt ezek a pénzek bekerültek a külkereskedelembe is.

Ezek a nagymértékű átszervezések és a belső harcok lekötötték a király minden energiáját, ezért Géza fejedelem korához hasonlóan továbbra is létérdeke volt az országnak a külpolitikai béke. István bajor származású felesége révén jó kapcsolatban volt a németekkel, de ez ártott a magyar-lengyel viszonynak az állandó lengyel-német háborúk miatt. 1017-ben a lengyelek szövetségeseiként besenyők törtek Erdélybe, de az erdélyi vajda gyorsan kiverte őket az országból, északon pedig István futamította meg az 1003-ban elűzött erdélyi Gyula által vezetett lengyeleket. Végül az 1018-as lengyel-német bautzeni békekötés helyreállította a magyar-lengyel kapcsolatot is. István egész uralkodása alatt békében élt az oroszokkal is. Sikerült Bizánccal is jó kapcsolatot kiépíteni. Valószínű, hogy István már a bizánci uralkodó egyetértésével győzte le a bolgárbarát politikát folytató Gyulát és Keánt 1003-ban, majd részt vett II. Baszileiusz császár Bulgáriát megsemmisítő hadjáratában. Ebben az időszakban tehát Európa nagyhatalmai már elismerték Magyarország szuverenitását. A bizánci-bolgár háborúk után, 1018 körül István biztonságos szárazföldi utat nyitott Magyarországon át a Jeruzsálembe igyekvő zarándokok számára. Ezt az utat zarándokokon kívül kereskedők és diplomaták is szívesen használták. Magyarország így egyre jobban bekapcsolódott az európai gazdasági, szellemi és politikai életbe. A zarándokok pedig személyes tapasztalataikat terjesztve egyre inkább átformálták a barbár magyarokról kialakított kedvezőtlen képet.

A német-magyar kapcsolatot viszont gyökeresen átalakította II. Henrik, Gizella bátyjának 1024-ben bekövetkezett halála. II. Henrik utódja, II. Konrád agresszív külpolitikát folytatott, és 1030-ban hadseregével megtámadta Magyarországot. István a felégetett föld taktikáját alkalmazva felmorzsolta a német sereget, majd ellentámadást indított, és elfoglalta Bécset. Az 1031-ben megkötött béke visszaadta Magyarországnak a Lajta-Fischa vidékét. Ez a háború bebizonyította, hogy Szent István állama képes megőrizni függetlenségét a külső támadásokkal szemben is.

Az államalapítás lényeges része volt a latin nyelven írásba foglalt törvények létrehozása. A törvények szövege korabeli kéziratban nem maradt fenn. A XII. századi Admonti kódex és kilenc XV-XVI. századi kézirat őrizte meg 56 törvénycikkely szövegét. 50 törvénycikkelyt tartalmaz az Admonti kódex két törvénykönyvre bontva. A másik kilenc kézirat 55 törvénycikkelyt közöl bontás nélkül, de első törvénykönyvként Szent István Imre herceghez intézett intelmeit írja le. Egyes nézetek szerint az első törvénykönyv Szent István uralkodásának elején, a második pedig a végén keletkezett, de a törvények létrehozásának idejére semmilyen feljegyzés sem utal. Valószínűleg István egész uralkodása alatt folytatott jogalkotó tevékenységet a királyi gyűlés közreműködésével, de törvényeit csak halála után foglalták törvénykönyvekbe. Az első törvénykönyv tartalmilag egységesebb, és a második inkább a jogi hézagok pótlására jöhetett létre. A törvények csak egy-egy kérdéskört tárgyalnak, és nem rendezik az egész társadalom jogviszonyait, bár kétségtelen, hogy nem maradt ránk az összes törvénycikkely szövege. Ennek bizonyítéka, hogy Könyves Kálmán hivatkozik Szent István olyan gazdasági törvényeire, amik számunkra ismeretlenek, mint például a vásári árusokra kivetett vámról szóló cikkely. Itt viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a későbbi magyar királyok szívesen vezették vissza intézkedéseiket Szent István törvényeire még akkor is, ha ennek nem volt semmi tényleges alapja.

A törvényeken érződik a német hatás, és maga az előszó is utal "a régi és új császárok példájára". Az első öt cikkely például szószerinti átvétel a IX. századi zsinati határozatok és törvények szövegéből. Ennek ellenére a törvények jellegzetesen a magyar viszonyokhoz igazodtak, és gyakran a szokásjogot foglalták írásba.

Az első öt cikkely az egyház szervezetének kiépítésével áll kapcsolatban. Gondoskodik az egyházi javak védelméről, a püspökök jogköréről, és törvényt hoz az egyházi személyek világi vádlóiról. 8-12. cikkely a keresztény vallás kötelező gyakorlására vonatkozik, a vasárnapi munkaszünet megtartására, a misék látogatására, a böjtökre és a gyónásra. A 19. cikkely pedig azokat bünteti, "akik mise alatt mormognak és beszélgetnek". A 13. cikkely bizonyos mértékben bírói hatalmat biztosít az egyháznak a vallás törvényeit megszegők felett. A második törvénykönyv 1. cikkelye kimondja:

Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, 30 aprómarhával. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök.

E törvényekből kitűnik, hogy az egyház erőteljes királyi védelem alatt állt, és a kereszténység terjesztésében állandó segítséget kapott a vármegyét irányító ispántól, például a vasárnapi munkaszünetet megtagadókkal szemben. István korában az egyháznak szüksége volt erre a támogatásra, különben nem tudott volna létezni a nemrégiben erőszakkal megtérített, de alapvetően pogány mentalitású magyarok között. A második törvénykönyv 18. cikkelye a tized szedésének jogával megteremtette az egyház létének anyagi alapjait is. Az első törvénykönyv 33-34. cikkelye a boszorkányok és a varázslók tevékenysége ellen jött létre, a pogányság bomlasztására. Így közvetve segítették a keresztény vallás megszilárdulását.

Törvényeinek egy másik fontos csoportja a magántulajdonnal foglalkozik. A 6-7. cikkely biztosítja mindenkinek a szabad rendelkezést javai felett. Ezt egészíti ki a második törvénykönyv 2. cikkelye a szabad végrendelkezés jogával. A 20-25. cikkely és a második törvénykönyv 3-6. cikkelye az úr és szolgái, illetve vitézei közötti viszonyt rendezi. 26-31. cikkely tartalmazza a családi életre vonatkozó törvényeket, például az özvegyek és az árvák jogainak védelmét. 14-16., 32., 35., illetve a második törvénykönyv 12-15. cikkelye az erőszakos cselekmények büntetéséről határoz. A második törvénykönyvben már megjelennek olyan törvények is, amik az új államszervezetben megjelenő problémákra utalnak, például a 8-10., 19. cikkely, amik "a királynak nyújtandó elégtételről", "a megokolatlan fellebbezésről", "az ispánok hatalmaskodásáról" és "az ispánok álnokságáról" hoz határozatot, és született egy törvény a király elleni összeesküvések büntetésére is.

Szent István törvényei alapvetően büntetőjogi jellegűek, de ez szükséges volt, hiszen az új állam alapját jelentő keresztény egyházat, magántulajdont, és a letelepedett életformát az emberek nem voltak hajlandóak elfogadni. A törvények jellegzetessége, hogy a bűn elkövetői között figyelembe veszi a vagyoni különbségeket a büntetés meghatározásakor. Például:

Azokról, akik feleségüket ölik meg
Ha valaki az ispánok közül megrögzött szívvel és lélekről megfeledkezve - ami távol legyen a hűséget megtartók szívétől - felesége meggyilkolásával mocskolja be magát, a királyi tanács határozata szerint ötven tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival, és vezekeljen az egyházi törvények parancsai szerint. Ha pedig valamelyik vitéz vagy gazdagabb ember esik ugyanazon bűnbe, ugyanazon tanács végzése szerint fizessen a rokonoknak tíz tinót, és vezekeljen, ahogy mondottuk. Ha pedig a népből való ember követi el ugyanezt a bűnt, öt tinóval egyezzék meg a rokonokkal, és vessék alá az említett böjtöknek.

A büntetés tehát az elkövető vagyonával arányban állt. A fizetendő büntetést tinóban határozták meg, ami a pénzgazdálkodás fejletlenségére utal.

Szent István törvényeivel lerakta a magyar jogrendszer alapjait, de munkáját távolról sem tekinthette befejezettnek. Az általa alapított keresztény állam belső rendszere csak a XI-XII. században I. László (1077-1095) és Könyves Kálmán (1095-1116) uralkodása alatt szilárdult meg.


Felhasznált irodalom:

Források:

Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526
szerk.: Bertényi Iván
Osiris Bp. 2000.
Az államalapítás korának írott forrásai
szerk.: Kristó Gyula
Szeged 1999.
Feldolgozások:

Kristó Gyula:
Magyarország története 895-1301
Osiris Bp. 1998.
Györffy György:
Államszervezés In: Magyarország története
szerk.: Székely György és Bartha Antal
Akadémiai Kiadó Bp. 1984.
Györffy György:
István király és műve
Bp. 1977.
Kristó Gyula:
Írások Szent Istvánról és koráról
Szeged 2000.
Makk Ferenc:
Magyar külpolitika (896-1196)
Szeged 1993.
Bertényi Iván:
Szent István és öröksége
Vince Kiadó 2000.

Előző oldal Ida