A sötét éjszakában
Jeff felriadt álmából, gyorsan felkapcsolta a villanyt. A tizennyolc éves Carolnak tágra nyílt a szeme és értetlenkedve nézett a férfira. Pár másodperc múlva kacérkodva felnevetett, vágyakozva megcirógatta a férfi mellkasát.
– Csak nem félsz a sötétben? – kacsintott rá, és egy csókot dobott neki a levegőben. Carol egy órája ment be lakótársa szobájába, és kapcsolta le a villanyt, nem értette, hogy miért égett, ha Jeff úgyis hangosan horkolva alszik. Miután leoltotta a lámpát, befeküdt mellé az ágyba, vágyakozva nézett a harminckét éves férfira, igaz, hogy a lány sokkal fiatalabb volt lakótársánál, de végül is azért ezt a lakást, és Jeffet választotta, mert azt kívánta, bárcsak közelebb kerülhetnének egymáshoz.
– Hát, izé... tudod, hát nem is tudom, hogy mondjam el... – látszott rajta, hogy zavarban van, el is pirult, aztán megrázta magát, és feleszmélt, majd ráripakodott a lányra. – Egyáltalán ki engedte meg, hogy befeküdj mellém?!
Jeff azonnal megbánta, hogy ennyire rosszul reagált a helyzetre. A szíve összeszorult, mikor felébredve azt tapasztalta, hogy sötétség öleli körül, és hatalmába kerítette a félelem. Nem a lány hibája, neki kellett volna szólnia, hogy lámpa mellett alszik, szólhatott volna neki előző nap amikor Carol beköltözött hozzá. Még ha az okát nem is árulhatta el. A lány biztos nem akart volna egy olyan férfival együtt élni, aki fél a sötétben, mert az ördög les rá a legsötétebb sarokból.
A lány könnyekkel telt szemekkel állt fel Jeff ágyából.
– Bocsáss meg, én csak azt gondoltam, talán nem fogsz haragudni – mondta Carol, majd sarkon fordult, és kirohant a szobából utolsó próbálkozással, hogy visszafojtsa könnyeit.
– A francba! – sóhajtott a férfi, és kelletlenül kászálódott ki az ágyából, kilépett a folyosóra, ami összekötötte a lány és az ő szobáját a nappalival és a konyhával. Odalépett Carol ajtaja elé, és gyengéden megkopogtatta azt.
– Carol! Kérlek, ne haragudj! Nem akartalak megbántani, én csak megriadtam, mikor a sötétben valaki ott volt mellettem. Azt hittem... – a férfi nem fejezte be a mondatot, majdnem kibökte: az ördög a közelembe férkőzött, de idejében elharapta mondanivalóját. – Megijedtem, mert elfeledkeztem róla, hogy már lakik itt valaki rajtam kívül.
A férfi az ajtóra tapasztotta a fülét, hallgatózott, de nem szűrődött ki egy árva hang sem a túloldalról, aztán a bejárati ajtó csapódott be nagy robajjal.
– A picsába! – fakadt ki Jeff, és lerohant a lépcsőn, hogy a lány után menjen, azonban az ajtó előtt megtorpant, és hevesen dobogó szívvel állt, remegve a félelemtől, kezében a réz kilincsel.
A férfi megdermedt, mikor kintről a lány remegő hangját hallotta meg, amint azt kérdi valakitől:
– Ki maga?
Jeff szorosan lehunyta szemét, hogy bátorságot gyűjtsön, keze görcsösen tovább kapaszkodott még mindig a bejárati ajtó kilincsébe. Kinyitotta volna, hogy kilépjen az éjszakába, de nem merte megtenni. Hosszú évek óta rejtőzködött már az ördög elől, akit úgy hívtak, Azra, és meg volt győződve róla, hogy vele futott össze odakint Carol, és miatta kell aggódnia, mert Azra könyörtelen, és nem ismer irgalmat. A pokol legkönyörtelenebb démonja volt, aki már sok lelket kísértett meg, és Jeff joggal félt tőle éveken át, bárhova is rejtőzött el, Azra ott is megtalálta, és bárkin átgázolt, aki az útjába került, vagy csak egy kicsit is sokat számított Jeff számára.
A férfi hátra hőkölt mikor egy nagy test csapódott az ajtónak, a kislányos sikoly mélyen végigszántotta a levegőt, és ettől Jeff szíve összeszorult, legszívesebben ő is sikoltott volna kétségbeesetten.
– Tudom, hogy ott vagy Havié! – szólt egy öblös hang a túloldalról, és Jeff, azaz démon nevén „Havié” felismerte benne Azra hangját.
Hallatszott, ahogy egy test, Carol teste végigcsúszik az ajtón, mintha egy démoni erő emelné fel a földről és állítaná talpra. Havié csak reménykedett benne, hogy a lány életben van. Az első pillanatban ahogy meglátta őt, érzett a lány iránt valamit, valamit, amit nem is gondolta, hogy démon létére tud érezni. Szerelmet.
– Ez hihetetlen! – kacagott fel Azra az ajtó túloldalán. – Te szereted ezt a lányt, ennél nem is lehetne jobb! Már tudom is, hogy mivel vegyelek rá, hogy hazatérj, mielőtt Lucifer megunja a várakozást, és az újabb kudarcomat, és ő maga jön el érted, hogy hajadnál fogva rántson vissza a kénköves pokol bugyraiba.
Carol fájdalmasan nyögött fel, és Jeff szíve kihagyott egy ütemet. Életben van! Meg kell mentenie, nem menekülhet örökké, viszont kételkedett benne, hogy legyőzheti Azrát. Havié tudta, hogy a démon sokkal erősebb, mint ő.
– Engedd el, Azra! – mondta, mikor már elég bátorságot érzett, hogy megszólaljon, és maga is csodálkozott, amikor a hangja erőtől duzzadó volt, és meglepő módon határozott. Érezte amint az ajtó túloldalán Lucifer küldöttje meglepődik, és ez még több bátorságot kölcsönzött neki, úgy érezte, akár még a démonok urát is legyőzhetné.
Azra meglepettsége azonban nem tartott soká, mert hangosan, teli torokból felnevetett.
Más helyzetben a szomszéd kutyája ugatással válaszolt volna, de most minden bizonnyal valamelyik bútor alatt behúzott farokkal gubbaszt csendben, reszketve a félelemtől. A kutyák érzékszervei annyira kifinomultak, hogy azonnal megérzik a gonoszt. És Azra majdnem olyan gonosz volt, mint Lucifer.
Egy hatalmas koppanás rázta meg az ajtót, ahogy Carol feje erősen nekivágódott a túloldalon. Koppant újra és újra és újra. Havié agya elborult a méregtől, keze önkéntelenül is összeszorult, a levegőben kén szagát lehetett érezni, ahogy démoni ereje kezdett felszabadulni, és a dühe csak tovább fokozta ezt. Szájából mély morgás hangzott fel. Az ajtón nem koppant többé Carol feje, és Havié tudta, hogy Azra most először érez félelmet évezredes létezése óta.
A bejárati ajtó nem bírta tovább a démoni erőket, és lángra kapott, szinte másodpercek alatt porrá égett, Havié évszázadok óta most először lépett ki a sötét éjszakába, szemei lángoltak, fején két hatalmas vörös szarv jelent meg, testét fekete démoni aura vette körül. Szemben vele Azra reszketett a félelemtől, és araszolva hátrált, szemében döbbenet tükröződött. Nem tapasztalt még ilyen démoni energiát, ha valaki más azt mondta volna neki, hogy Havié majd fölé kerekedik, kinevette volna.
Carol teste ott lógott még a démon kezében, és halkan zokogott, mit sem értve a történtekből. Azra a magasba emelte, és Jeff felé nyújtotta.
– Figyelmeztetlek! – ordított fel Lucifer könyörtelen szolgája – Még egy mozdulat és... – azonban nem tudta befejezni, mert Havié eltorzult, dühödt tekintettel emelte magasba karját, Carol feléje repült Azra kitépett karjával együtt. Olyan erővel tartotta a nőt, és a mozdulat olyan meglepetésként érte, hogy nem volt ideje elengedni, így Azra karja tőből szakadt ki.
Ellenfele térdre rogyott, Havié gyengéden bevitte Carol ernyedt testét, miután lefejtette nyakáról Azra élettelen karját. Lefektette a nappaliban a szófára, és kisétált újból, ezen az éjszakán már másodszor, megállt az immár félkarú démon előtt, és meg akarta markolni Azra szarvait, azonban amaz olyan gyorsasággal pattant fel és ütötte meg Haviét, hogy szemmel nem is lehetett követni.
A démon teljes erejéből ütött, belevitte minden tapasztalatát és démoni energiáját, azonban Havié arca, mint egy betonoszlop, mozdulatlanul állt, amit csupán a szél simogatott meg. Azra szeme kikerekedett, ajkai, ha lehet még jobban remegtek a félelemtől.
– Ez nem lehet! – rebegte hitetlenkedve a démon.
– Nem futok el többé előled, felveszem a harcot, mert a haragom olyan erőket szabadított fel bennem, amiket én magam sem hittem, hogy léteznek.
Azra dühödten kiáltott fel, és vetette magát Haviéra, azonban ő egy gyors mozdulattal nyakon ragadta, majd másik kezével megfogta szarvát, így tépve le a démon fejét, s ezzel örökre elhallgattatta. A tetem fellángolt, majd olyan gyorsan, mint a bejárati ajtó, hamuvá változott.
„Ennyi volt” – gondolta Havié, majd zokogva borult térdre, és aurája eltűnt, szarvai visszahúzódtak, így újra felvette emberi alakját. Érezte Carol kiszálló lelkét, és tudta, mindennek vége, nem hitte, hogy bárki iránt is így fog érezni valaha és most nem tudta, mi értelme legyen tovább léteznie, mint egy elhagyott kisgyerek úgy érezte magát, mint akit ott hagytak a tó partján azzal, hogy nemsokára érte jönnek, de érzi, hogy ez nem fog bekövetkezni. Szerette volna, ha megszűnne létezni, saját magát okolta azért, mert a lány ilyen fiatalon hagyta el a világot.
– Hánynom kell tőled, hogy mi lett belőled Havié! – szólalt meg egy hang a háta mögött, és a démon összerezzent, nem érezte Lucifer jelenlétét, de tudta, hogy ő áll mögötte.
– Itt vagyok, ha akarsz, pusztíts el, engem már nem érdekel! – szólt a démon miközben felállt, és letörölte könnyeit.
– Ugyan, ugyan! Tudhatnád már, hogy nem vagyok én olyan ostoba.
Havié először meglepődött, majd kétségbeesett mikor ráeszmélt, mi jár a sátán fejében. Keze ismét ökölbe szorult, és felragyogott démoni aurája, azonban csak egy másodpercre, mert Lucifer ereje megfékezte volt szolgája energiáit. Erőtlenül rogyott ismét térdre, öklével az aszfaltba ütött egy hatalmas lyukat, több azonban nem tellett tőle.
– Jöjj vissza hozzám, és a lány ismét élni fog!
– Nem tehetem, nem engedelmeskedhetek neked! Megelégeltem, hogy rosszat tegyek, én angyal szeretnék lenni!
Lucifer jóízűen felnevetett, egy csipetnyi bánattal a hangjában.
– Annyi lelket csábítottál el, és taszítottál pokolba, szerinted Isten olyan könyörületes, hogy megbocsájtja azt, amit az oldalamon követtél el?
– Nem vagyok rá büszke, és nem tudom, Urunk mit bocsájt meg, és mit nem, de én inkább meghalok, minthogy visszatérjek a szolgádként a pokolba!
– Ha meghalsz, megszűnsz létezni.
– Inkább ne létezzek! – Havié hangja elcsuklott, ismét eszébe jutott, milyen parfümöt használt a lány.
– Nézz rám Havié!
A démon kelletlenül fordult meg, és pillantott végig Lucifer emberi alakján, kék Armani öltöny volt rajta, meg kellett hagyni, hogy a sátánnak volt stílusa. Havié tekintete megállt Lucifer arcán, mosolya egyszerre volt édes és hátborzongató. Felemelte karját, a démon szorosan behunyta a szemét, tudta, hogy mi következik, ha a sátán akarja, egy másodperc alatt porrá égeti hatalmas erejével.
Havié várta a megváltó halált, szenvedésének végét. A határtalan semmit, ami démoni halála után érkezik. Jeff azoknak a démonoknak a családjába tartozott, akik élő emberek voltak. Azra más volt, ezért volt erősebb, és ezért volt olyan meglepő, hogy Havié felülkerekedett rajta. Azra bukott angyal volt nagyobb hatalommal, aki most először ismerte meg, mi is az a félelem. A démon szeme még mindig csukva volt és várt, de nem történt semmi. Kinyitotta a szemét, és meglepődve vette észre Sátán arcán a hitetlenkedést, és tágra meredt szájjal bámult Jeffre.
A férfi, arca elé emelte kezeit, és meglepte, amit látott. Testét fehér, már-már vakító aura vette körül. Nem értette, mi ez a hatalmas erő, ami átjárta a lelkét, és döbbenten, tágra meredt szemmel tekintett le a vakító árnyékra, a saját árnyékára, és megrökönyödve fordult hátra, és bámulta a hátán szétterülő, hófehér angyalszárnyakat.
– NEEM! – kiáltott fel dühödten a poklok ura, és nagy láng csapott fel testéből, majd eltűnt a sötét éjszakában.
