Old Train Road

Szépirodalom / Novellák (152 katt) R. Harbinger
  2024.08.01.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/8 számában.

Joshua keresztet vetett, mielőtt magára öltötte volna a fehér gúnyát. Olyan érzés uralkodott el rajta, akárha szennyvízbe merülne. Elővette a fehér festéket a kölcsönkapott Ford Pickup kesztyűtartójából, és remegő ujjaival bekente a kezét és a szeme környékét. Ezt követően belegázolt az erdőbe, amiben valahol messze bagoly huhogott, majd valamilyen vadállat morgott válaszul. Ágak karistolták Joshua arcát, de ő rendületlenül haladt előre a tisztás felé. Ugrásra kész macskaként feszítette meg izmait a lobogó fáklyák látványától. Lebújt a bokrok mögé, és kis ideig csak leskelődni mert.

Fehér csuklyás alakok sétáltak a máglyák körül. A tüzek pokolból szökött lelkeknek festették meg őket, de Joshua tudta, embereket lát. Gonosz, gyűlölködő embereket.

Felhajtotta csuklyáját, és helyére illesztette a szemének kivágott lyukat. A nyíláson át csak a festékkel keretezett szeme látszott ki. Még sarkon fordulhatott, és elmehetett volna, de akkor sosem tudja meg az igazságot. Tudta, ez a most vagy soha pillanata, így mély levegőt vett, és előbújt a fedezékéből. Minden lépésért meg kellett küzdenie a benne tomboló izgalommal.

Megállt a csoport szélén, hogy hallgatózzon. Átlagos dolgokról beszéltek: kinek hogy megy a bolt, valakinek látogatóba érkezik a sógornője. Utóbbi együttérzést váltott ki a körülötte állókból.

– Figyelmet kérek! – dörrent a parancsoló bariton, mire mindenki odakapta fejét.

A szél Joshua felé fújta a máglya füstjét. A szúrós szag az orrába mart, de ő próbálta visszatartani a köhögését, mert nem akarta magára vonni a körülötte lévők figyelmét.

– Tudjuk, miért gyűltünk össze ma este! – folytatta a középre sétáló alak. Hegyes süvege úgy nyújtózott a sápadt Hold felé, akárha el akarná érni. Pontosan megkoreografált, az utolsó részletig kidolgozott előadás volt, hogy a szónok teljesen irányítása alá vonhassa a tömeget.
– A Carlton kölyök miatt! – hangzott a válasz balról. – A suhanc olyan kérdéseket tesz fel, amiket nem kellene!

Az emberek zúgolódni kezdtek, és ettől Joshua gyomra a torkába ugrott. Ha rájönnek a jelenlétére, elevenen fogják felkoncolni. Megacélozta magát, és eldöntötte, nem hátrál meg, míg ki nem deríti, mi történt Carlaval. A seriff kezét gúzsba kötötték a törvények, amelyek a hozzájuk hasonlókat nem vették emberszámba.

– Sajnálom, de nem forgathatom fel a várost, és nem mehetek szembe a városi tanáccsal a húgod miatt – elevenedett meg a fülében Hudson seriff hangja.
– Miért nem?! Mondja csak ki! Mert egy négerről van szó!

Hudson körbepillantott az utcán. Sokan figyelték őket, és Joshua átütő hangja nem segített az ügyön.

– Hallgass már el, az istenedet! – Megragadta a fiú karját, és behúzta egy sikátorba.

A férfi hasztalanul próbált meg a lelkére beszélni. Carla már egy hete nem tért haza, és erről senki sem akart tudomást venni. Mindenki tisztában volt vele, mi folyik a környéken: fehér ruhások feketéket vertek, felgyújtották egyik templomukat, és az Old Train Road végi tóparton gyülekeztek a szombat estéken, mégsem tett senki semmit.

Joshua eldöntötte, bosszút áll azon, aki felelős Carla eltűnéséért. Utána már úgyis mindegy lesz számára, mert ha megöl egy fehér embert, biztosan meglincselik érte.

Makacs tekintetét az égre emelte, és mélyet sóhajtott, hogy hűvös levegővel mossa át a tüdejét, de hiába. A forró louisianai este bemelegítette az öltözékét, és patakokban csorgó verítéket fakasztott a hátából. Ráadásul a füst letolult a torkán, és marni kezdte a tüdejét. A fiú fullasztó köhögésben tört ki, ezért a körülötte állók közül mind többen fordultak felé.

– Minden rendben? – kérdezte egy férfi, és közelebb lépett hozzá.
– Igen – köhögte Joshua. – Semmi bajom.

A férfi elkapta a csuklóját, és magához rántotta.

– Mi a fene folyik ott?! – mennydörögte a szónok.

Joshua az őt szorongatóra tekintett, akit mintha megdelejeztek volna. Az olcsó festék mállni kezdett az izzadságtól, és előbukkant alóla a fiú sötét bőre. A férfi lesöpörte Joshua süvegét, és felkiáltott:
– Ez a Carlton gyerek!

A lelepleződött fiú levegőért kapott, miközben lefogták a karját.

– Tudjátok, mit kell tenni vele! – kiáltotta valaki.
– Csendet! – fortyant fel a vezető, és odasétált a tömegben nyílt ösvényen. Megállt, és a fiú szemébe nézett. Tekintete átható volt, szinte hipnotikus. – Hatalmas ostobaságot műveltél, fiacskám.

Joshua nagyot nyelt, de sikerült úrrá lennie páni félelmén. Lecsapta az előtte álló süvegét, hogy lássa, kivel áll szemben. Úgy érezte, joga van hozzá, és ezzel kifejezi, mennyivel bátrabb ezeknél a rejtőzködő mocskoknál. A városi tanács feddhetetlennek hitt tagjával, Walter Abernathyvel találta szemben magát. Az apja gondozta a férfi kertjét egészen a haláláig, és Carla főzött, mosott a családjára. Utóbbi meg is látszott a tokás nagybirtokoson.

A fiú szólni sem tudott a döbbenettől, amely sóhajtásnyi időre még a benne tomboló haragot is jéggé fagyasztotta.

– Ó, Joshua, szegény Joshua – kezdte Abernathy. – Bár ne kényszerítenél minket erre! Hozzátok!

A százéves tölgyhöz cipelték, ami alatt a városi pikniket szokták rendezni. Valaki a terebélyes lombkorona alá tolatott törődött állapotú Pickupjával, míg másvalaki kötelet vetett át egy vastag ágon. A végére kötött hurok baljóslatúan hintázott a plató fölött.

Joshua hamuszürkévé sápadt a málladozó festék alatt. Térdre rogyott, ahogy lábát elhagyta minden erő.

– Állítsátok talpra! – üvöltötte Abernathy. – Vonszoljátok fel, gyerünk!

Ketten feladták a fiút a fenti társaiknak, akik hátra kötözték annak karját, majd nyakába erőltették a hurkot, és leugrottak a platóról.

– Mégis kinek képzeled magad, hogy ide jöttél közénk? – faggatta Abernathy. Hangjából fröcsögött a nyílt gyűlölet. – Évek óta munkát adok a családodnak, erre te beleharapsz a benneteket etető kézbe? Most megkeserülöd. Indíts!

A kocsi felmordult, de lefulladt. Joshua szíve kihagyott egy ütemet, amikor a gyújtógyertyák ismét megpróbálkoztak életre kelni. A sofőr nem adta fel, és indított, majd újra és újra.

– Mi lesz már?! – kiáltotta valaki a tömegből.

Joshua ficánkolni kezdett, és kihúzta övéből a kölcsönkapott kést, azután nekiesett béklyójának. Az automobil felmordult, és elindult. Éppen akkor rántotta ki a talajt a fiú lába alól, amikor ő átvágta a csuklóját rögzítő kötelet, majd elnyeste a hurkot a megfeszülés pillanatában. Rövid ideig szabadon zuhant, és az utolsó csepp gondolat is kiürült belőle, míg földet nem ért. Csak akkor jött rá, hogy életben maradt, és megérezte az ereiben zubogó erőt. Nem tudta, honnan jött, de azzal a lendülettel a tó felé vette az irányt.

– Elkapni! – üvöltötte Abernathy.

Joshua elrugaszkodott a partról, és hatalmas hasassal landolt a vízben. Rájött, az autóhoz már nem mehet vissza, ezért néma köszönömöt intézett apjához, amiért megtanította úszni.

– Fegyvert! – kiáltották a parton.

Joshuának esze ágában sem volt megállni. Újult erővel kezdte taposni a vizet az adrenalinfröccs hatására, és amikor az első sörétek végigszántották a sötét víztükröt körülötte, lemerült. Olyan gyorsan haladt a vízbe csapódó tompa puffanások közepette, amilyen gyorsan csak bírt. Minden érzéke felerősödött; a lövéseket valóságos mennydörgésnek hallotta, a mélybe szökő sápadt holdfényben pedig jól látott. Tüdeje pattanásig feszült, mire elérte a túlpartot. Kiterült a füvön, és levegő után kapkodott.

– Utána! – harsogta valaki odaát. – Nem menekülhet!

A csuklyások felbolydult hangyák módjára rohangáltak a máglyák fényében, bepattantak járműveikbe, és elkezdték megkerülni a tavat. Joshua először úgy tervezte, kihallgatja a beszélgetésüket, és később leleplezi az összes csuklyást, de ehelyett menekülnie kellett. Felkelt, de kimerült lába összeakadt futás közben, és csaknem elesett. Fegyver dördült, majd forgács hullott a nyakába az egyik fáról, miközben bevetette magát az erdőbe.

A telihold hideg fénye megnyújtotta az árnyékokat Joshua körül. A fiú megállt, nekidőlt egy fának, hogy szusszanjon kicsit. Hányingere volt a kimerültségtől, és égett a tüdeje. Teljesítőképessége végére ért.

– Itt kell lennie! – szűrődött a sűrűből.

Joshua nagy levegőt vett, és megpróbált ismeretlen tartalékokat felébreszteni magában. Elrugaszkodott a fától, és folytatta a menekülést.

Kiért az útra nem messze a vasútállomástól. Alig bírt lélegezni, és remegett minden izma, de megcsinálta.

Fényszórók tűntek fel a kanyarban. Úgy bámulta őket, mint egy kétségbeesett őz, de velük ellentétben ő tudta, merre induljon: az állomás felé kezdett rohanni. A fülében lüktető szívverésén át hallotta, ahogy az autó motorja erőteljesebben kezd morogni. Észrevették, és gyorsítottak, hogy elgázolják.

Agya megküzdött kimerülőben lévő testével, és próbálta munkára bírni. Nem sok kellett, hogy elérje az állomást, amikor újabb fényszóró gyulladt fel, csakhogy ezúttal vele szemben. Joshua megállt az út közepén. A lámpák elvakították sóhajtásnyi időre, azután kilőtték magukat felé. A hozzájuk tartozó autó sebesen közeledett, és a fiú rádöbbent, hogy a két jármű között rekedt.

Bevetette magát az út menti árokba, mire az állomás felől érkező automobil elszáguldott mellette. Tette ezt olyan közel, hogy Joshua az arcán érezte az általa kavart szelet. Az árok aljáról figyelte, ahogy a második autó nekiütközött az elsőnek, és az árokba lökte. A csattanás és meghajló fém hangja sikoltva szelte át az éjszakát.

A fiú kimászott az árokból, és tovább szaladt. Bemenekült a sín mellé, és már majdnem a peronhoz ért, amikor vakító fény gyulladt vele szemben. Egy zseblámpa fénye úgy szegeződött rá, akár egy éhes ragadozó tekintete, és megállásra késztette a fiút.

– Ezt intézhettük volna egyszerűbben is – dörrent Abernathy hangja. Az idős férfi elégedetten mérte végig a fiút, mint a csapdába ejtett prédát szokás. – Tudtam, hogy ide fogsz jönni, mert a síneket követve észrevétlenül eljuthatsz a városba.

Abernathy lefelé lógatta puskáját, de Joshua sejtette, hogy ez bármikor megváltozhat.

– Valamit tudnia kell, uram – mondta, és a kialakult helyzet ellenére elmosolyodott. – Tudtam, hogy tudni fogja.

Fémcső lendült, és tarkón vágta Abernathy társát. Az öregnek reagálni sem maradt ideje, mert térden csapták egy baseball ütővel, azt követően valaki elvette tőle a lőfegyvert. Abernathy kiterült a távolabb guruló zseblámpa fénykévéjében, és ordított. Törött lába úgy gyötörte, akárha elevenen vagdosnák.

Joshua némán figyelte az eseményeket, amint fekete férfiak gyűlnek a fény köré, és bekerítik az öreget. Abernathy lassan felfogta, mi történik, majd Joshuára, és a mellé lépő alakra tekintett.

– Maga? – hökkent meg. – Hogyan engedheti ezt? Tegyen valamit!

Hudson seriff keresztbe fonta karját, és szfinx szerű ábrázattal meredt Abernathyre. Még utoljára megfontolta lehetőségeit, de nem változtatott döntésén, amit akkor hozott meg, amikor ígéretet tett Joshuának a sikátorban, hogy segíteni fog.

– Ez az én városom, és már így is túl messzire mentek. Ezeknek a srácoknak ideje példát statuálni magával, hogy mindenki lássa, képesek megvédeni magukat. Gyere, Joshua.

A fiú vállára tette kezét, de ő nem mozdult.

– Mi történt a nővéremmel?
– Ha elmondom, elengednek? – Abernathy a seriffhez intézte a kérdést.

Hudson hallgatott néhány pillanatig, majd bólintott.

– Azt hiszem, meghalt – felelte Abernathy olyan hidegen, mintha nem egy emberi lény sorsáról lenne szó.

Joshua szinte hallotta meghasadó szíve reccsenését. Leperegtek előtte a közös gyermekkor emlékei, mint az úszóleckék és amikor Carla olvasni tanította. Már nem akarta tudni, mi történt a nővérével, mert félt, hogy a látvány megelevenedik a szeme előtt, és úgy emlékezne a lányra a továbbiakban. Azt a képet akarta megőrizni a szívében, amilyennek eddig látta Carlát.

Sarkon fordult, és elsétált. Hudson a nyöszörgő Abernathyre nézett, és kiolvasta tekintetéből a néma számonkérést az ígérete miatt.

– A tiétek – mondta a seriff, és Joshua után sétált.

Az éjszakát megtöltötték a tompa nyögések, ütlegelések hangjai, miközben Hudson utolérte a fiút.

– Jól vagy? – kérdezte, mire a másik bólintott.

Joshua visszaadta a Pickup kulcsát és a kést. Mélyet sóhajtott, és összeszedte magát. Megfogadta, hogy nem fog sírni.

– Jön egy vonat hajnalban – kezdte Hudson. – Szállj fel rá, és hagyd el a várost. Soha többé nem gyere vissza. A srácok és én gondoskodni fogunk róla, hogy egy ideig ne találják meg Abernathyt.

Joshua visszanézett a birtokosra, akit akkor rángattak fel, és vonszoltak el a többiek. Bólintott, és elsétált. Csak a válla fölött vetette vissza:

– Az autója az út mellett parkol, az Old Train Road végén.

Hudson elégedetten bólintott, miközben csendben figyelte a távozó fiút. A többiek elhajtottak mögötte a megviselt állapotú kocsival, amivel az árokba lökték Joshua üldözőit. Mindezek után Hudson elindult a saját Pickupjáért, és közben a további lépéseken gondolkodott. Most már van esélyük megmenteni a várost, miután a fő felbujtó nem állhatta útjukat. Valahol belül mindig is sejtette, hogy minden szál Abernathy kezében fut össze, mert a sok megvétózott törvénymódosítás gyanússá tette. Sosem tudta bebizonyítani, de már nem is kellett.

Megállt az autó mellett, és kinyitotta az ajtót.

– Elment? – kérdezte háta mögül egy kellemes hang.
– A hajnali vonattal fog – felelte a seriff. – Abernathy meghalt, úgyhogy most már olyanná formálhatjuk a várost, amilyennek lennie kellene.
– Jó, mert biztonságban kell tudnom őt.

Hudson megfordult, majd magához ölelte az odalépő Carlát, és szenvedélyesen megcsókolta.

Előző oldal R. Harbinger