Az érzelmi intelligencia fejlesztése DIY, azaz csináld magad módszerrel*
*Megjegyzés: jelen szösszenet megírásának célja kizárólag a szórakoztatás volt a humor és az irónia eszközeivel. Bár a hatás érdekében egyes szám első személyben íródott, semmiképp sem tükrözi a szerző gondolatait, véleményét, vagy ars poeticáját.
Ma elhatároztam, hogy elképesztően ki fogom gyúrni az érzelmi intelligenciámat, mert ebben sajnos eléggé le vagyok maradva. Magyarul EQ-zni fogok, de napi szinten, és ezerrel.
Az IQ-mat azt hagyjuk, az úgyis a béka segge alatt van, és állandó. Születéskor már eldől, kinek mennyi jutott, de nem baj, mert láttam a Forest Gumpot. Ha neki elég volt, akkor nekem is bőven elég lesz ami van, a boldogságomhoz. Bumm, max nem leszek Mensa tag.
Szóval az érzelmi intelligencia fejleszthető és ez remek hír. Daniel Goleman szerint a fő területei: az önismeret, az önszabályozás, a motiváció, az empátia, no meg a szociális készségek. Gondoltam ezeken a területeken fogok majd nagyot menni.
Az önismerettel kezdtem. Próbáltam megfigyelni, hogy mit érzek, és azt mi váltja ki nálam. Elkezdtem naplót írni. Napi szinten leírtam, hogy mi történt, és mit éreztem.
Utólag visszaolvasva elég lehangoló, hogy főképp negatív érzések kergették egymást: frusztráció, harag, és társai. Már az ébredéskor elkezdődik, aztán az idő előrehaladtával csak fokozódik, míg végül este a tv vagy a számítógép előtt ülve tetőzik. Felcsesznek az igénytelen közösségi oldalak, a színvonaltalan műsorok, dől a szenny mindenfelől… A kultúra kivérzett… Régen minden jobb volt?! („Haggyá békén te Mateszopsz!”).
Kedden próbáltam egy kis mindfulnesst is belevinni a dolgokba, figyeltem a légzésemet, a pulzusomat, vagyis az érzelmi reakcióimat. Észrevettem, hogy bizonyos attraktív nőnemű egyedek társaságában, vagy magasan szálló kocsmai dialógusok közben általában megemelkedik. A gyors beteljesülések és fizikai terheléses adok kapok (mert verés közben jön megy a székláb) elmúltával ezek normalizálódnak.
Tegnap az önszabályozás volt terítéken. Röviden, ebben tényleg jó vagyok. A főnökömet nem fejeltem meg. A bevásárlóközpontban sem rúgtam fel a kígyózó sorban torka szakadtából visító, a lábak alatt csetlő-botló ötévest. Még a gyalogátkelőn engem javában elgázolni készülő félhalott nyuggert sem aláztam be. Mondjuk más lenne a szitu, ha nem látná senki, vagy a főnökön lópokróc lenne, de most tekintsünk el az ilyen apró nüanszoktól.
Motiváció. Még magának a szónak is milyen fenséges hangzása van. Holnaptól megváltozom. Jobb ember leszek! Motivált! Ha nem is tudom a világot megváltoztatni, de magamat igen.
Gyerünk te mocskos szar, meg tudod csinálni, gondolkozz pozitívan! Hisz egyszer élünk és olyan csodás ez a tetves kurva élet! Tudod, hogy nem a méret a lényeg, hanem hogy mekkora. Akinek rövidebb az egyik lába, annak legalább hosszabb a másik.
Tolom fullba az ilyen lelkesítő szlogeneket. Kis lépésekkel haladok előre, és írom a sikertörténetemet.
Tegnap nem sírtam, és a negyedik korsó sört se ittam meg a tüske után. Aztán megpróbáltam lebeszélni egy öngyilkos jelöltet, és állítólag elég szép beszédet vágtam ki ott helyben. Tényleg nem az én hibám, hogy mégis ugrott.
Empátia kifejlesztése. Nos, ez nehéz számomra. Beleélni magam mások helyzetébe. Két hetes retkes zokni, bicikli nyereg, esőben kivert kutya, szőrös Yeti, vemhes antilop nem számít. Valós személyek helyzetébe kell beleélnem magam. Néha sikerül, néha nem.
A múltkor egy utcazenész helyébe képzeltem magam, aki minden nap a belvárosban nyekteti a hangszerét, és szinte hallottam minden gondolatát.
„Csak húzom ezt a szar vonót, mintha tűzifát aprítanék, játszom valamit, pedig még nekem is szörnyű hallgatni, hát még másnak milyen lehet, de muszáj valamiből megélnem, mert a munkához mindig lusta voltam, a lopáshoz meg már öreg. Ezért talán még kapok valamit, ha másért nem, hogy abbahagyjam.”
Gyakorlom az aktív hallgatást, főleg, amikor letolnak a melóhelyen. Tudom hamarabb szabadulok. Vagy amikor az értekezleten jó ideje fingom sincs miről beszélnek, mert nem érdekel. Aktívan és okosan hallgatok. Szeretnek, mert úgy érzik, együttműködő vagyok, és itt már el is jutunk a szociális készségekig.
Ma erre is gyúrtam. Mert a hatékony kapcsolatok kialakítása fontos. Például tudatosan szoktam rövid beszélgetéseket kezdeményezni idegenekkel. „Csukd már be az ajtó magad mögött te paraszt, barlangban laksz?”. „Miért ide hordja szaratni a kutyáját nyanyácska? „Vettél magadnak virágot szivi? Mégiscsak névnapod van…”
Nem is olyan nehéz ez, elég hamar bele lehet jönni, ha van valakinek hozzá tehetsége.
Szoktam figyelni a visszajelzéseket, hogy mások ezeket hogyan élik meg, hogy jobban, mint ami, vagy nem annyira, de igazából mindegy is, legyen ez az ő problémájuk.
Dolgozzanak kicsit ők is magukon ahogy én. Mondom, a siker garantált!
