Hastur Mendalla a léhűtő félisten
Szeptember végén jelent meg Koppány Tímea első Ammerúniás trilógiájának harmadik, tehát befejező kötete, mely A Tóúrnő Bajnoka címet kapta. Amint a kezembe vettem, az első megállapításom az volt, hogy „Ez egyre vastagabb.”. Az írónő most 560 oldalon keresztül vezeti végig az olvasót a történeten. No de mi is ez a történet? Hogyan folytatódik Hastur Mendalla epikus kalandja, miután Ködcsempészből Kristálytolvajjá vált?
Nos, nem igazán úgy, ahogyan az olvasó gondolná. A történet a második kötetben fontos szerepet játszó nekromantával, Baar-Lavaarral indít, és hamarosan felbukkan egy női testvérpár is. Azután a Mashdara monasztérium jelenébe pillanthatunk bele, s majd csak kisvártatva ezután bukkan fel főhősünk, de akkor is alig néhány oldal erejéig – hosszú fejezetekkel később térünk majd vissza hozzá.
Én is feltettem magamnak a kérdést, vajon hogyan lesz így ebből harmadik rész, ha folyton a nekromantával és kicsiny csapatával, meg a monasztériumi eseményekkel foglalkozunk? Talán kicsit aggódtam is, hogy az írónő elvesztette a fókuszt, vagy akár urambocsá a motivációt, hogy Mendallával foglalkozzon. Ám amint visszatértünk hozzá, mindent megértettem.
Hastur ugyanis, miután félistenné vált a Tóúrnőnek köszönhetően, nem vette igazán komolyan a körülötte lévő világot. Naphosszat süttette a hasát, aztán ha megunta, akkor a hátsó felét. Ha eszébe jutott, hogy enni kellene valamit, azon morfondírozott, vajon mit is egyen, így eltöltve még néhány röpke órácskát. Ilyetén módon az ő élete nem mondható igazán izgalmasnak, érdeklődésre számot tartónak. Nem vágyott már különösebben semmire, bizonyára ezért is lett viszonya feszült Yr-aghaa-val. Ha megunta a vele való létet, elcsavargott a ködfallal körülvett Baar-Shagŷr tartományban, amíg úgy nem érezte, hogy végre révbe nem ért. E kötetben ráadásul szó szerint, ugyanis révész lett a Krummar folyó egy igen veszélyes szakaszán. Ezen a helyen kapcsolódik ő is be a nagy történetbe, amelyről ez a regény szól.
A kötet azért is vaskosabb, mert több helyszínen játszódik párhuzamosan, az előző kötetekhez képest jelentősen több szereplővel. Jórészt az ő útjukat követhetjük végig, az ő kalandjaiknak lehetünk olvasóként részesei. Nem csak Baar-Lavaar a nekromanta tér vissza főszereplőként, hanem Yasir-ank-Wyraar is, Hastur jóbarátja. A nekromanta mellé szegődik Dzyzar Dracalar a vérmes harcosnő, és húga, a vörös hajú és telt keblű Nifue, aki vadmágusként erősíti a kis csapatot – bár vágymágusnak is elmenne. Hogy végül mi kovácsolja egybe ezt a három eltérő jellemvonású elfet? Olvasó legyen a talpán, aki megmondja... Na jó, természetesen kiderül a regényből is, ám ahhoz fel kell azt fedezni. Érdemes. Annyit elárulhatok, mindegyik szereplő próbálkozik a maga módján.
Baar-Lavaar célja, hogy bosszút álljon Hasturon, amiért nem kapta meg tőle a hőn áhított kristályát. Dzyzar azonban segítséget remél a félistentől, hiszen, ha sikerrel jár, akkor talán térdre kényszerítheti a tartományt körbezáró ködfalat létrehozó mágusokat. Odáig azonban mindkét út hosszú és viszontagságos. Nifue szerepe a csali, amely mellett az új kaland is komoly súllyal esik latba. Yasir pedig szeretné megmenteni barátját, akinek rengeteget köszönhet. Izgalmasan hangzik, nemde?
A regényben nem csak a hosszához képest kapunk több akciót. Minden lapozásnál felbukkanhat egy újabb konfliktus, egy újabb megoldandó probléma. Ráadásul az írónő most sem fukarkodik a különböző látványelemek plasztikus leírásával. Küzdelmek, csaták, vagy azok végeredménye kel életre a könyv lapjain és az olvasó elméjében. Ám természetesen másfajta izgalmakban is lehet részünk. Nem csak a párharcok hevében feszülnek egymásnak az izzadtságtól csillogó pucér testek. Mondhatnám (illetve írhatnám), hogy az írónő ilyen tekintetben visszatért a Ködcsempészhez, amelyben szintén jó néhány jelenet szólt a... túlfűtött erotikáról. Az előző két regényből megtudhattuk, hogy a sötét elfeknek nem kenyere a túlzott romantika, nehezen boldogulnak a mélyebb érzelmekkel, és inkább gyorsan a lényegre térnek. Ez a lényeg azonban jórészt az olvasó fantáziájára van bízva, hiszen mégsem egy felnőtteknek szóló regényt tarthatunk a kezünkben. Illetve valójában igen, csak nem abban az értelemben.
Ahogyan a Kristálytolvajban, ebben is fontos szerep jut a szereplők közötti interakcióknak, a köztük lévő dinamikának – ahogyan már fentebb is említettem. Baar-Lavaar, Dzyzar és Nifue három teljesen eltérő mentalitású karakter, amely miatt számos konfliktus születik közöttük. Vajon az együtt töltött idő és a közös cél hogyan változtatja meg őket, az egymáshoz fűződő viszonyukat? A szereplők motivációja jól érthető, helyzetük átélhető, gondolataik eljutnak az értő olvasóhoz. Mégis, néha úgy érezhetjük, egy helyben topognak, annak ellenére, hogy hónapokig talpalnak a tartomány egyik végéből a másikba.
Ez a regény is többrétegű, és a konkrét cselekmény, az átívelő kaland mögött meghúzódnak többek között a társas kapcsolatok problémái, erkölcsi, morális kérdések. Vajon az egykori tolvajnak okoz-e még problémát, hogy eltulajdonítsa mások vagyonát, vagy ez már egyáltalán nem lényeges a számára, és felülemelkedett az ilyesfajta dolgokon? Helyes-e egy hercegnőnek bűnözőkkel összefognia, hogy elérje célját? Tehet-e illetlen dolgokat egy rozoga hajó fedélzetén álló dézsában egy másik nővel? A szereplőknek most sem csak mások miatt fáj a feje, viaskodnak önmagukkal is eleget.
Kapunk-e a kötet, a trilógia végén megnyugtató lezárást? Eléri-e mindenki, amit akar? Nos, erre magának az olvasónak kell választ találnia. Azt azért jó, ha tudjuk, hogy ez a regény is grimdark fantasy...
A Tóúrnő áldása-trilógia végére érve azonban mégis joggal teheti fel az olvasó a kérdést: lesz folytatása? Nos, az írónő nyilatkozata szerint elkalandozik még Baar-Shagŷrban legalább egy, de előreláthatólag akár több új regény erejéig is. Visszatérnek majd kedvenc szereplőink, és valószínűleg néhány mellékszereplő életébe is bepillantást nyerhetünk. Ezek a történetek ugyan támaszkodni fognak a most véget ért trilógiára, de nem közvetlenül, sokkal inkább úgy, mint történelmi háttér. Erre azonban még várnunk kell, hiszen folyamatban van három másik projekt, amelyen Tímea dolgozik: a Maszkok kötet, az Ammerúnia szerepjáték, és egy meglepetés.
A belbecsen túl jelen esetben sem mehetünk el a külcsín mellett. Pozsgay Gyula is triplázott, hiszen A tóúrnő bajnokának is ő készítette a borítóját. Hangulatában, színeiben, kompozíciójában alapvetően megegyezik a Ködcsempészével és a Kristálytolvajéval, és természetesen minőségben sem marad el mellettük. Nekem ez is nagyon tetszik. Érdekes azonban megfigyelni, hogy az első köteten egy fő alak van, a második köteten kettő, a trilógia befejező részén pedig három. Egymás mellé téve pedig, az alja mintha egységes tájat mutatna. Mintha így fejezte volna ki az alkotó, hogy hanyadik kötetet tartja kezében az olvasó, illetve azt, hogy a három kötet egybe tartozik.
Mit is mondhatnék összességében A tóúrnő bajnokáról? Hosszú ugyan, de könnyed stílusa miatt könnyen olvasható. Izgalmas, fordulatos grimdark fantasy, akárcsak az előző két kötet. Érzésem szerint egyesíti is a Ködcsempész és a Kristálytolvaj legkedveltebb jeleneteit, hangulatát. A történet, a szereplők miatt azonban mégis újdonságként hat, hiszen nem ismétli meg konkrétan az adott helyzeteket, ám azok a szereplők mivoltából kifolyólag óhatatlanul is kialakulnak. Van benne fondorlat, álnokság, hentelés, szex, kaland – mi többet is várhatna egy igazi dark fantasy rajongó? Jó szívvel tudom ajánlani nem csak nekik, de mindazoknak is, akik szeretnek olvasni.
Infók
A regény a Delta Vision kiadónál kapható:
https://www.deltavision.hu/a-tourno-bajnoka
Közösségi média oldalak:
www.facebook.com/tarja.kauppinen.author
www.facebook.com/DeltaVisionKiado
Moly oldalak:
https://moly.hu/sorozatok/ammerunia
https://moly.hu/konyvek/koppany-timea-kristalytolvaj
https://moly.hu/konyvek/koppany-timea-a-tourno-bajnoka
