Legenda vagyok

Külvilág / Mozijegy (1068 katt) Ida
  2010.08.28.

Tegnap Kapitánnyal megnéztük a Legenda vagyok című filmet, melyben Will Smith játszotta a főszerepet. Szerintem tekinthetjük zombifilmnek, annak ellenére, hogy a benne szereplő szörnyek még életben vannak.

A történet nem újdonság. Egy tudós megtalálja a rák ellenszerét, egy bizonyos vírust, ami mutálódik és megfertőzi az egész emberiséget néhány kivétellel. A film tehát szakít az őrült és gonosz tudós figurájával, és inkább a Resident Evil-ből ismert félresikerült próbálkozásra vezeti vissza a problémát. Ráadásul a tudóst népszerű, szőke nőként láthatjuk, amint diadala csúcsán a tévében ad interjút tudományos sikereiről.

A vírus hatására viszont az emberek nagyon agresszívek és erősek lettek, nem bírják a fényt, elszíneződött a bőrük és szellemi képességeik teljesen visszafejlődtek. Csapatokban lapulnak a sötét helyeken és várják, hogy leszálljon az éjszaka. Elvileg még életben vannak, de megjelenésük és viselkedésük nagyon hasonló a zombikéhoz. Ráadásul a főszereplő néger tudós is halottaknak tekinti őket, annak ellenére, hogy folyamatosan keresi a gyógymódot.

Ezek a lények számomra nem tűntek valóságosnak. Kicsit hiányzott róluk a rothadás, az egyénekre jellemző apróságok, például a különböző ruházat, szemüveg... stb. Személytelené váltak és nem gondoltunk arra, hogy valamikor emberek voltak, és akár ismerősök vagy szomszédok is lehetnek közöttük. Sokkal inkább hasonlítottak egy számítógépes játék szörnyeihez, amikből minden sarokban lapul egy tucat, hogy legyen mire lövöldözni.

A viselkedésükben is sok ellentmondást lehetett felfedezni. Képesek voltak felállítani egy elég bonyolult csapdát, megtalálták hozzá a megfelelő csalétket, anélkül hogy lett volna hozzá bármilyen információjuk, és előre kiszámították a főszereplő reakcióit is. Mindez sok tervezést és precíz kivitelezést igényelt. Ezek után elég furcsa, hogy egyetlen másik jelentben sem fordul elő náluk eszközhasználat, inkább fejjel törik be a plexiajtót.

Szerintem a film alkotóinak az újításokkal nem sikerült felülmúlni a klasszikus zombikat, és lényeik még számomra sem voltak igazán félelmetesek. Csak akkor voltak hatásosak, ha hirtelen ugrottak elő és a zenei aláfestés is segítette őket. Ezzel szemben van egy jelentet, amikor a néger tudós bement megkeresni a kutyáját egy sötét épületbe. Sokáig nem is botlott szörnyekbe, de a színész rettegése olyan félelmetessé tette őket, hogy ehhez képest a megjelenésük szinte megkönnyebbülést jelentett, sőt még viccesnek is tűntek.

Szerintem talán ez a legjobban kidolgozott jelenet a filmben. A kutyája az egyetlen társa a kihalt városban, és nem akarja otthagyni a szörnyeknek, de ha bemegy utána, akkor a saját életét teszik kockára. Szinte minden lépésért megküzd a sötétben, érezzük, hogy legszívesebben kirohanna, néha már abban sem biztos, hogy van értelme továbbmenni, talán már nem is él a kutyus. Szüksége lenne a lámpája fényére, de a fény elárulja. Hívhatná a kutyát, de akkor biztosan felhívná magára a figyelmet. Ez a jelentet sokkal hatásosabb, mint amikor százával rohannak felé a hörgő, szörcsögő lények, hogy felfalják.
Maga a történet New Yorkban játszódik. A város kihalt, az aszfalt repedései között kinőtt a fű és vadállatok futkosnak az utcán. Érdekes, hogy a filmben nagyon ritkán szól zene az egyes jelenetek alatt. Időbe telt, mire rájöttem, hogy a csend teszi nyomasztóvá a helyszínt, és minden apró nesz idegesítően felerősödik.

A környezet kidolgozása szintén nem nélkülözi az ellentmondásokat, és zavaró, hogy a részletek nincsenek a helyükön. Például egy kicsi oroszlánra az apukája vigyáz, pedig a természetfilmekben a hímek nem a szülői gondoskodásról híresek. A szarvasok majdnem olyan gyorsan száguldanak, mint egy sportkocsi, de mozgásuk darabos és a textúrájuk is nélkülözi a természetességet. Egyáltalán mit keresnek a szarvasok a városban, ha dús legelőt is találhatnának maguknak? Hogy maradnak életben, amikor éjszakánként éhező szörnyek hordái lepik el a várost, és vadásznak mindenre, ami ehető? Ezek persze részletkérdések, de azért zavaróak.

A főszereplő egy néger tudós, akit, mint említettem, Will Smith alakít. Ő valamiért immúnis a fertőzésre és nem változott át. Talán ő az utolsó ember az egész világon. Egyedül él a városban a kutyájával, és lassan kezd becsavarodni. Nappal járja az utcákat, hasznos holmikat gyűjtöget, pecázik egy medencéből kialakított halastóban, bemegy a kedvenc DVD kölcsönzőjébe, ahol beszélget a gondosan beállított kirakatbabákkal, de mindig hazatér sötétedés előtt, elreteszel minden ajtót és ablakot, azután vacsora közben felvételről megnéz egy régi híradót. Nappal övé minden, hiszen a város gazdagsága a lábai előtt hever, de egy kutyán kívül nincs senki, akivel megoszthatná. Éjjel viszont nem több egy rettegő szerencsétlennél, aki azon imádkozik, hogy ne találjanak rá az erőddé alakított házában. Természetesen rengeteg fegyvere van, de alapvetően megpróbál normális életet élni a körülményekhez képest. Közben pedig kísérletezik a pincében és keresi a szert, amitől a szörnyek visszaváltoznak emberré. Valójában az ő figurájára épül az egész film, és a sablonokra épülő történet nem kap különösebb hangsúlyt.

A történet sokat merít a Resident Evil filmekből. Például mielőtt lezárták a várost, az egészségesek szintén távozhattak egy rövid vizsgálat után. Ez a jelent teljesen megegyezett a két filmben. Itt is egy vírus elszabadulása és mutálódása okozott problémát, amit jó szándékkal fejlesztettek ki, csak valami félresikerült. A kísérlet, hogy kirakati bábokkal rendezze be a DVD kölcsönzőt, a Végítélet című filmben is szerepelt, szintén egy magányos túlélő próbálkozásaként. A szörnyek a vámpírokhoz hasonlóan nem bírták a napfényt, ami régi jellemvonása a gonosz lényeknek. A hadsereg természetesen itt is kudarcot vallott, a kór pedig elterjedt az egész világon, mint mindig, és még hosszan sorolhatnánk a más filmekből jól ismert kliséket.

A film egyfajta happy enddel végződik, ami egyáltalán nem illik hozzá, és nem is tűnik a cselekmény szerves részének. Az események utolsó harmadában behoznak néhány új motívumot, ami lehetővé teszi a pozitív befejezést, de véleményem szerint kár volt ilyen drasztikusan új irányba terelni a történetet.

Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem ezt a filmet. A hangulata nagyon jó. A főszereplő játéka és jellemábrázolása képes életet lehelni a "díszletbe" is. Szerintem egyszer érdemes megnézni. Bizonyos szempontból szokványos zombifilm, de van benne néhány kiváló jelenet is, amik ritkaságnak számítanak a műfajban.

Előző oldal Ida
Vélemények a műről (eddig 19 db)