Verdikt

Horror / Novellák (1390 katt) Cyrus Livingstone
  2010.09.03.

avagy a bíró és a hóhér szörnyűséges históriája

Hagleworth bíró komoran meredt maga elé félhomályos dolgozószobájában. A pislákoló gyertya fénye baljós árnyakat vetett a falikárpitra. Telgorth város teljhatalmú ura önkéntelenül is megborzongott. Sosem kellett félnie... ez idáig!

A cselédeknek szigorúan meghagyta, hogy semmilyen körülmények között se zavarják. Újabb különös esettel volt dolga. Ismét egy szerencsétlen baleset, amely Telgorth előkelőségeit ritkítja. Ezúttal Perthward gróf halálozott el, a városi tanács oszlopos tagja (és nem utolsó sorban Hagleworth bíró ivócimborája). Őméltósága keserűen törődött bele, hogy titkos tivornyáik már sohasem lesznek a régiek az ifjú nemes nélkül.

Perthward már a harmadik áldozata e bizarr szerencsétlenség-sorozatnak. Vajon ez a véletlen különös műve, avagy...?

A bíró azonnali választ akart. Az egyik falikép mögött elrejtett szekrényből előhúzta a rituáléhoz szükséges kristálygömböt, rúnás könyvet és a háromlábú áldozati edényt. A könyvet felütve halk hangon nekikezdett az ördögidéző imához. Kisvártatva a kristálygömbben tejfehér füst kezdett gomolyogni, majd megjelent a Pokol Fejedelmének szarvakkal ékesített, vicsorgó feje.

- Mit hoztál énnekem? – kérdezte a síron túli hang.
- Felajánlom Neked
Fekete kakas tollát,
Bakkecske farkát,
Nádi rigó szemét,
Legvégül pedig
Envérem cseppjét!

A bíró, miután tüzet rakott az áldozati edény alatt, a fenti sorrendben dobálta bele az üstbe a felajánlott tárgyakat. Utoljára pedig papírvágó késével apró sebet ejtett hüvelykujján, s véréből néhány cseppet hullajtott az edénybe.

- Áldozatod elfogadtam – szólt ismét a Sátán. – Mit kívánsz tőlem bíró? Rég találkoztunk. Már nem mennek úgy az ügyeid, mint azelőtt?

- Lenne néhány kérdésem, mindössze arra kérnék választ – felelte a bíró, elengedve a füle mellett az iménti gúnyos megjegyzést.

- Nos, hallgatlak.

- Furcsaságok történnek mostanság a városban. Az én városomban! Néhány hozzám közeli személy tragikus módon szörnyethalt. Balesetnek tűntek, de... de én tudom, ez nem lehet véletlen! Harminc év bírói gyakorlatával tudom, mikor kívánnak elleplezni egy bűntényt!

- Hát persze. Te már csak tudod...

Hagleworth ez utóbbi cinikus megjegyzést is elengedte a füle mellett. Így folytatta:

- Tavaly Derek főtanácsos halt meg egy vízimalom kerekei közé szorulva. Idén nyár közepén Balthasar főinkvizítort villám sújtotta agyon. Öt napja az ifjú Perthward gróf halt meg lovasbalesetben. A lova megbokrosodott, ő pedig olyan szerencsétlenül zuhant ki a nyeregből, hogy a közeli kerítés felnyársalta! Tudni akarom, ki áll e mögött!

- Direkt választ ne várj tőlem, bíró! – felelte a Sátán. – Haladjunk csak szépen, sorjában. Apránként foglak rávezetni a rejtély megoldására. Mindhárom cimborádat bíróság elé állították, nem is egyszer, igaz?

- Igaz. De felmentettük őket! – hörögte Hagleworth.
- Ez csak természetes – jegyezte meg a Pokol ura ismét gúnyosan. – Milyen büntetést érdemeltek volna?

Néma csend állt be.

- Hát még mindig nem akarod felfogni a tompa agyaddal?! Akkor emlékeztetnélek: Derek ellen sikkasztás volt a vád; ha elítélted volna, kerékbetörés várt volna rá. Balthasar püspök titokban velem cimborált, mint tudod... ő tűzhalált érdemelt volna! Végezetül, az ifjú Perthward hírhedt volt erőszakos természetéről. Mindig megszerezte, amit akart, illetve akit akart... leginkább a fiatal lányok bánták ezt! Már ha túlélték! Őneki a törvényeitek szerint karóba húzással kellett volna bűnhődnie. Nos bíró, most már kapizsgálod?

Hagleworth nyelt egyet. Nem bírt megszólalni. Újból az ördög vette át a szót.

- Nem mersz szembenézni az igazsággal, bíró? Sebaj... egy újabb rávezető kérdés: történt-e valamilyen rendkívüli esemény a városotokban, a haláleseteket megelőzően?

- Új hóhér érkezett. Ezen kívül semmi – felelte Hagleworth kiszáradt torokkal.

- Berthold mester, igaz? Mindig halálpontosan végzi a munkáját. Vagy mégsem? Hogy is volt a három jobbágyfiú esete?

- Kötél általi halálra ítéltem őket, tolvajlásért.
- Mert levágtak egy elkóborolt malacot. Szép kis firma vagy te, bíró!

- A törvény mindenkire vonatkozik – próbálta visszanyerni a tekintélyét Hagleworth. – Különben megmenekültek. A kivégzéskor elszakadt a kötél. Mindháromnál egyszerre! Isteni gondviselés...

- Istennek ehhez annyi köze volt, hogy teremtett két segítő kezet, melyek meghintették a kötelet némi savval! – nevetett a Sátán. – No, de haladjunk tovább! A boszorkány esetére emlékszel?

- Berthold mester elhalasztatta velem a kivégzést, mondván, nyár közepén, e rekkenő hőségben nem ildomos máglyát gyújtani. Azt is hozzátette, nem vállalja a felelősséget egy esetleges tűzvészért. Így hát néhány napra elhalasztottuk a boszorkányégetést. Mikor végre enyhült az idő, a főinkvizítor megsürgette az ítélet végrehajtását. Már minden készen állt, ámde Berthold ismét előhozakodott a kivégzés elhalasztásával. Most a felhőkre hivatkozott, mondván, az eső el fogja mosni a lángokat, várjuk meg, amíg kitisztul az ég. Őeminenciája, Balthasar püspök toporzékolni kezdett, miközben Berthold buzgón győzködni kezdett minket, mindez az Isteni gondviselés jele. Gyorsan megvitattuk a kérdést, mivel már az odasereglett bámészkodókat is megosztották Berthold szavai. Végül úgy döntöttünk, egész nap várunk, s ha addig lezúdul az eső, megkegyelmezünk a némbernek. Ha ez nem történik meg napnyugtáig, nem halogatjuk tovább a kivégzést. Balthasar azonban nem békült. Egyre csak szórta átkait, pásztorbotjával hadonászva. Eközben az ég alja lassan szürkés lilából feketére vált. Hirtelen vakító fényű villám csapott le, s most is beleremegek a látványba... agyonsújtotta a főinkvizítort!

Hagleworth hangja elcsuklott. Homlokát veríték lepte el, amitől összetapadtak ősz tincsei. Néhány másodpercig kapkodott a levegő után, majd lihegve folytatta:
- A tömegben pánik tört ki... az emberek esőben-sárban taposták egymást. A boszorkánynak meg kellett kegyelmezni. Azóta az inkvizítorok csak behúzott nyakkal járhatnak Telgorthban.

- Nos, bíró, vannak még kétségeid?
- Egy szemernyi sincs... csak azt nem értem miért? És hogyan követhette el őket?
- Bertholdnak mi okból kellett elhagynia előző lakhelyét? – kérdezte a Pokol ura ellentmondást nem tűrőn.

- Hírlik, hogy Arlis városában kivégzett egy csavargót, akit gyilkossággal vádoltak. Aztán előkerült a valódi tettes. A csavargót rehabilitálták, tisztességes temetést kapott, de Bertholdnak mennie kellett. Útközben megbetegedett a felesége tüdőbajban... a gyógyító barátok már segíthettek rajta... komor özvegyemberként ért ide hozzánk egyetlen lányával. Ezek szerint... így akarja jóvátenni... ? Önkényes igazságtétellel?

- Végre jól látod bíró!
- Mégis... hogyan hajtotta végre?

- Minden a pontos időzítésen múlik. És az emberismereten. Derek mindig is rettegett a leleplezéstől. Az ő esetében zsarolólevélre tippelnék, Berthold úgy csalhatta oda a malomhoz. Derek pedig, amilyen ostoba volt, egyedül ment. Az ifjú Perthward is volt olyan hülye, hogy minden áldott nap ugyanazon az útvonalon induljon portyára. Elegendő lehetett egy fúvócsőből kilőtt mérgezett tüske, amitől a lova megbokrosodott... a többit már tudod. Van még kérdésed?

- Hogyan állíthatnánk meg? - hörögte Hagleworth magánkívül.

- Mindenkinek megvan a maga gyengéje. Bertholdnak a lánya, Isolda. Esetleg a nyakába akaszthatnál egy kiadós pert, a végén pedig kényszeríthetnéd hóhér barátunkat, hogy ő végezze ki a saját lányát! Mit szólsz hozzá? Nem lehetsz finnyás, tudod jól!

Hagleworth borzongva hallgatta ezt a – szó szerint – sátáni tervet. Magában azonban elismeréssel adózott a Pokol Fejedelmének, hiszen ez a kézenfekvő megoldás nem jutott volna eszébe.

- Lenne még valami... - szólalt meg újból töprengve - A főinkvizítor esete? Az hogyan történhetett?

A Sátán felkacagott:
- Nos, ahhoz kellett némi szerencse! Ördögi szerencse!

A meghökkent bírónak nem volt ideje felfogni e szavak mögöttes értelmét, mivel azon nyomban borzalmas erejű karok ragadták meg a nyakát, s elfeketedett előtte a világ.

* * *

Egy héttel később szűk körben, szerény körülmények között helyezték örök nyugalomra Hagleworth bírót. A gyászmenettől távolabb egy tagbaszakadt, szürke hajú és szürke szemű férfi figyelte, amint elhelyezik a bíró holttestét a családi kriptában. Hagleworth-öt felakasztva találták meg a saját dolgozószobájában. Öngyilkosságként zárták le az ügyet, mivel a város elöljáróit igencsak kínosan érintette volna, ha kitudódnak a feddhetetlennek hitt főméltóság sötét ügyletei. Így nem találták meg – igaz, nem is keresték – azokat a titkos folyosókat, és rejtekajtókat, melyeken keresztül észrevétlen lehetett közlekedni a bíró házában.

A szertartás végeztével a gyászolók szétszéledtek, Berthold mester is elhagyta a temetőt. Fekete csuklyáját fejére húzva, komoran ballagott hazafelé, fatörzsszerű lábain. Rengeteg dolga akadt még...

Előző oldal Cyrus Livingstone