Hogyan bánjunk a fájdalomtestünkel?

Külvilág / Közélet (1892 katt) Norton
  2012.05.12.

Először is tisztázni kell egy "alaptörvényt":

Az ember alapvető szükséglete a szeretet! Ez egy olyan „üzemanyag”, amely a lelkünket élteti. A szeretet maga az élet. Lényünk belőle származik, és minden, ami elnyomja azt, ellenünk való.

A fájdalomtest a dualitásból fakad. A dualitás pedig abból, hogy megtanították neked, hogy ne fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy. Ezt már igen kis korban beléd rögzítették.

Ha ordítasz, az nem jó, mert zavarsz vele másokat. Tanulj meg viselkedni! Tanuld meg, hogy mi a jó és mi a rossz. De azt ne az ösztöneiddel, a lelkeddel, hanem sokkal inkább az eszeddel tedd! Az ösztöneidet pedig fojtsd el, mert akkor válsz „szeretetre méltóvá”.

Ez azonban egy óriási tévedés! A szeretetre ugyanis nem kell „méltóvá válnod”. Ez a felfogás azt az eszmét képviseli, hogy a szeretet rajtad kívülálló, amiért meg kell küzdeni, szenvedni, de ezt csak úgy érheted el, ha eleget teszel az elvárásoknak.

Holott a szeretet maga az alap! A lényed legmélye. Ebből fakad az élet, ebből származik a lélek. Nem kell rá „méltónak lenned”, mert benned van. Benne van mindenkiben, de annyira mélyen, hogy talán fel sem ismerjük igazán.

Az elme pedig megpróbálja „felhasználni” a szeretetvágyunkat. Mert ezzel tud irányítani, nevelni és manipulálni. Hogy szeretethiányod legyen, először is el kell azt rejteni előled. Így tudnak „idomítani”.

Ha jól viselkedsz, úgy, ahogyan elvárják tőled, (például a szülők és a társadalom), akkor jó vagy, ha pedig őszinte akarsz lenni, akkor viszont rossz.

Érezd magad bűnösnek! Ha bűnösnek érzed magad, akkor irányítható vagy. Ha nincs benned bűntudat, akkor félő, hogy kontrollálatlanná válsz. Beléd nevelték tehát a bűntudatot.

Az okos felnőttek elmagyarázták neked, hogy mit kell gondolnod, érezned, vagy hogyan kell viszonyulnod a világhoz és az embertársaidhoz.

Természetesen a „te érdekedben” tették ezt. Ha pedig nem úgy viselkedtél, ahogy tanították neked, akkor bűnösnek, hibásnak kellett érezned magad!

Amikor egy gyermek a világra jön, természetes vágya, hogy szeressék. Ha ez nincs meg, azt rögtön tudni fogja, már egészen kicsi korában, sokkal jobban, mint a felnőttek. Egyszerűen megérzi.

Aztán, ahogy növekszik, és elkezd gondolkodni, meg is akarja érteni, hogy mi lehet az oka ennek. Ezt az ész talán meg tudja magyarázni - mint ahogy szinte bármit -, ám a lélek nem értheti meg. Ez egyszerűen megmagyarázhatatlan. S mivel a gyermek még a leginkább a lelkével gondolkodik, képtelen elfogadni az elfogadhatatlant.

Aztán, ahogy egyre tovább fejlődik az értelme is, válaszokat keres. Talán azért nem szeretik, mert nem elég jó. Valami baj lehet vele.

Kárt csinált, rosszat tett, vagy valami óriási, helyrehozhatatlan bűnt követett el - ösztönösen önmagát hibáztatja, mint ahogy azt el is várják tőle.

Ha pedig a nevelése érzelmi zsaroláson alapszik, például büntetik, ha „nem megfelelően viselkedik”, akkor az önmagával szembeni ellentét még erősebbé válik. Minél jobban szereti a szüleit, annál inkább meg akar felelni az elvárásaiknak, hogy boldoggá tegye őket, és viszontszeressék végre.

Ha viszont a szülők olyanok, hogy éppenséggel nem lehet nekik megfelelni, (mert őket is úgy nevelték), akkor a lélek számára nem sok perspektíva marad.

Csak úgy tudja elfogadni a szeretet hiányát, hogy önmagát okolja. Mert ok nélkül ez nem lehet - úgy egyszerűen képtelenség elviselni.

A hiba tehát benne van! Ő a bűnös, aki büntetést érdemel. Vagy ő az, aki utálja, hogy bűnösnek kell éreznie magát, ezért másokat büntet. Érzelmileg vagy fizikálisan.

Gyakori az is, hogy a szeretet hiányát valami mással próbálja kielégíteni. Például kényszeres evéssel, itallal, vagy akár azzal az igénnyel, hogy folyton a középpontban legyen. Hogy tiszteljék, vagy féljenek tőle.

Hatalomra kezd vágyni mások fölött, mert legbelül nem találta meg a stabilitást, a nyugalmat, a boldogságot. A természetes szeretet tehát eltorzítja magában, mivel nem volt benne része.

Az a gyermek, aki tudja, hogy szeretik a szülei, sokkal jobban elviseli, még azt is, ha kiabálnak vele, vagy ha hibáztatják, mert nem veszíti el a talajt a lába alól.

Ha viszont azt érzi, hogy sehogy sem fogadják el, akkor már egy hangosabb szó is iszonyatos félelmet, bűntudatot, vagy haragot alakíthat ki benne. Amit aztán továbbvisz a felnőttkorába.

Mindenkiben él egy „becsapott gyermek”. Kiben jobban, kiben kevésbé. Ez attól függ, hogy mennyire vonták meg tőle a szeretet annakidején. Bármilyen groteszknek tűnhet a gondolat, még Hitler is egy becsapott gyermek volt.

Mert önmaga ellen fordították. Így alakul ki a fájdalomtest. S minél több a belső konfliktus, annál több a külső. Ezért vannak a háborúk, ezért van a gyűlölet. Mert megölték bennünk a gyermeket. Azt hazudták, hogy a szeretetért küzdeni kell! Pedig ez nem így van.

De hogyan is alakul ki a fájdalomtest?

Úgy, hogy nem fogadod el magad. Ehhez előbb fel kell osztanod a lelkedet bűnösre, és bűntetőre, aztán ítéletet kell mondanod önmagad felett.

Ugyanaz az elme csábít, mondjuk torkosságra a szeretethiány miatt, mint amelyik megbüntet azért, mert kövérré váltál. Érezd rosszul magad miatta! Érezd a fájdalmat!

Ez a dualitás. Szinte mindenkiben ott van. Még legjobb esetben is csak néhány ilyen „hasadás” jött létre az emberek lelkén. De az is előfordulhat, hogy valóságos „hadsereg” küzd benned!

Ahhoz tehát, hogy bűnösnek érezd magad, bűnt kell elkövetned. És életre keltettek benned valamit, ami pontosan ezt akarja! Miért? Mert a fájdalom beépült a sejtjeidbe, a pszichédbe, a gondolataidba. Mert hiányzik a szeretet. Ahol hiányzik a szeretet, ott dualitás van. Megosztottság.

Ha valóban szereted magad, nem kell azt mesterségesen „pótolnod”. Nem kell zabálnod, nem kell megaláznod másokat, vagy önmagad, nem kell bűnösnek lenned. És nem lesz lelkiismeret furdalásod, ha valamit rosszul csinálsz, vagy rossznak állítanak be. Nem érzed magad értéktelennek ettől.

A szeretethiány bűnt követel, a bűn pedig fájdalmat, ami újabb önvádat, tehát szeretethiányt gerjeszt. A dualitás egyre terjed. A fájdalomtest önmagát erősíti.

Ez aztán addig fokozódhat, amíg az illető gaztetteket követhet el, önmaga és mások ellen. Vagy az is előfordulhat, hogy a fájdalom nyomására összeomlik az egó. A dualitás úgymond „szétrobban”.

Eckhart Tolléval pontosan ez történt. De ő az a kivétel, aki erősíti a szabályt. A legtöbb hozzá hasonló embernek nem az egója omlik össze, hanem öngyilkosok lesznek. (Mint ahogy ő is megpróbálta előtte egy párszor).

Mi tehát a megoldás?

Egyszerű. Szeresd a fájdalomtestedet! Értsd meg, hogy ő is a te részed! A legőszintébb rész, ami benned van. A lényed legmélyéről fakad. Ő az elfojtott indulat, a becsapott gyermek, aki benned él.

Ne szégyelld, ne tagadd el, hanem engedd meg neki, hogy megmutassa magát! Hagyd, hogy előtörjön! Érezd! Ehhez nem kell más, csak befelé figyelni. Tedd a legjobb barátoddá, legyen a szövetségesed!

Fogadd el olyannak, amilyen! Talán a társadalom mást mondana rá, de ez nem számít! A társadalom beteg. A társadalom hozta őt létre. Ne törődj a véleményével! Értsd meg, hogy van egy részed, ami szeretetre vágyik! Még akkor is, ha nem tudsz róla, mert elnyomod, mert eltorzítod. Mert szégyellnivalónak tartod.

Ha tehát sikerül megfigyelned a fájdalomtestedet, akkor ne harcolj vele, hanem fogadd el és szeresd! Mert pontosan ez hiányzik neki.

Talán harccal is legyőzheted, de az sokkal kellemetlenebb lesz, mert éppen a harc hozta őt létre. A belső konfliktus. Úgy is győzhetsz akár, de van egy könnyebb út. A béke útja.

Hidd el, ha megérted és elfogadod, előbb-utóbb teljesen a részeddé fog válni. Beléd olvad, eggyé váltok, és nem lesz többé dualitás. És ne törődj vele, hogy ennek az állapotnak az elérése mennyi ideig tart!

Külső céloknál fontos, sőt hasznos, ha időpontot tűzöl ki, de a belső célodnál, a lelki béke megteremtésénél, nem azzal kell törődnöd! Ha időt tűzöl ki, azzal csak a szorongást növeled magadban.

Szorongást már épp eleget neveltek beléd. Itt az ideje, hogy az önelfogadást is megtanuld! Mivel te nem egy „feladat” vagy, hanem valami sokkal fontosabb.

Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 2 db)