A katasztrófa
Még mindig képtelen vagyok felfogni a természet erejét. Azt, hogyan képes olyan változásokat létrehozni melyek esetenként megmentik. Pedig láthattam a saját szememmel, miként szűri ki fajunkból, az emberekből a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni képes egyedeket.
Mik voltak ezek a megváltozott körülmények? Nos, az emberiség technikai civilizációjának szemete, nemtörődömségük eredménye. Elvékonyodott ózonréteg, Hónapról hónapra rekordot döntő, világméretű esőzés, a sarki jégsapkák olvadása, rekord-melegek és rekord-hidegek. Vagyis tulajdonképpen, alapvetően globális katasztrófa. És még csak valódi háború sem kellett hozzá. Mégis évente emberek tízezrei hullottak el. Senki nem tudja biztosan, hogy a vírus egy már ismert agresszív mutációja, vagy egy gyilkos biológiai fegyver volt. Egy biztos csak, az eredeti vírus több mutáción is átesett, egyre-másra új feladatokat róva a világ tudósaira. Biológusok, virológusok, génsebészek ezrei kutatták nap mint nap az ellenszert, tesztelték, vizsgálták a vírust. Mindenesetre megjelenése óta sokféle változata terjedt el szerte a világon. Az eltelt évtizedek alatt pedig látható eredmény nem született a megfékezésére. Mire kijött egy-egy ellenszer, mely sikeres volt a laboratóriumokban, addig az a változat oly mértékű mutálódáson ment keresztül, hogy normál körülmények között nem használt.
Az emberek pedig hullottak. Aztán pár év múlva az első túlélők, - akiket úgy gondolták, talán csak a szerencse tartott életben -, mutálódni kezdtek. Az eredetileg atipikus tüdőgyulladásnak indult vírus befejezte működését. Azon kevesek, akik túlélték a kórt, képesek lettek lélegezni a vízben is. A kormányok először persze megijedtek, de már látták, talán ezeknek az embereknek lesz esélyük túlélni a megállíthatatlan katasztrófát. Majd jöttek az újabb mutálódott vírusok és az azt túlélők, akik már úszóhártyával is rendelkeztek, majd később bőrük is megváltozott, s így akár napokig is képesek voltak komolyabb "kiázás" nélkül a vízben maradni. Ezt követően újabb belső változások következtek be, s így az újabb emberi mutációk már képesek voltak a vízi élőlényeket nyersen elfogyasztani, akár víz alatt is.
A csapadék és a meleg pedig egyre csak nőtt, mígnem szép lassan folyamatossá vált, hónapokig esett éjjel nappal, megállás nélkül. Szép lassan elnyelte a vízparti városokat, feláztatta, mocsárrá változtatta a szárazföldet, mely a rajta fekvő városokat nyelte el. Az emberek pedig, akik nem kapták meg a vírust, kisebb-nagyobb hajókra költöztek.
Végül víz és mocsár borította a felszín legalább 90%-át, s az emberiség kétfelé szakadt. A vírustól megmenekült, hajókon, és úszó, mesterséges szigeteken élőkre, és a mutálódott, a vízhez majdnem tökéletesen alkalmazkodottakra.
Nem tudta senki biztosan megmondani, meddig fog tartani ez az állapot. Energia volt bőven, hiszen az eső végül elállt, s a nap ereje most megtöbbszörözött erővel jutott el a bolygóra, és természetesen ott volt maga a víz is. A technológia ezek kihasználására már rég megvolt. A gyárak legtöbbjét hatalmas hajókra menekítették, a fontos nyersanyaglelőhelyeket pedig víz alatti bázisok és kolóniák vették körül. A többit, ideiglenesen telepíthető és mozgatható bázisok termelték ki. A fontos személyeket - tudósokat, politikusokat -, hatalmas hajókon szállásolták el, esetenként egy-egy modern, mesterséges szigeten, amelyre biztonsággal lehetett akár 50 emelet magas épületeket is felhúzni. Többnyire az ilyen szigeteken termelték meg a szükséges élelem egy részét, valamint ezek köré gyűltek össze a megmaradt emberek.
A vírus az összes mutációjával együtt szépen lassan eltűnt. Elvégezte feladatát. A tudósok azonban minden fajtából megőriztek annyit, hogy egy esetleges újabb fertőzés alkalmával jobb helyzetből induljanak, mint annak előtte.
A kialakult új emberiség nem hordta fenn az orrát. Ahol csak tudott, segített a megmaradt, nem mutálódott embereknek. Főleg a víz alatti nyersanyag-kitermelésben vettek részt, de voltak köztük is tudósok. Tengerbiológusok, geológusok, kitűnő matematikusok és fizikusok, csillagászok, űrkutatók. Forradalmian új technológiákkal álltak elő, melyek sokat lendítettek a további, hosszú távú túlélésen. Sikerült újrakezdeni az űrprogramokat, mely által kiderült, néhányan titokban átköltöztek a Holdra, valamint néhány űrállomásra. Kevesen élték túl a "kinti" létet. Azért mégiscsak sok idő majd egy emberöltő, főleg ha nincs elegendő élelem, s energia sincs a visszajutásra. A felélesztett űrprogram azonban nekik is esélyt adott. Néhány év alatt megoldották a Holdon az élelemtermelést, s így újabb lakók érkeztek a "száraz talajra".
Mindeközben az emberek világnézete is megváltozott. Egyre ritkábban estek egymás torkának, hisz belátták mit tettek magukkal, mit tettek a természettel. Persze eltelt azért jó néhány év, mire a kezdetben magas bűnözést visszaszorították, s mire "vízre szállt" az emberiség már mindenki azon munkálkodott, hogy minél többen éljék túl ezt az időszakot, bármeddig tart is. A mutánsokat kezdetben többen irigyelték, kisebb villongások is voltak, s néha előfordult, hogy hajtóvadászatokat indítottak ellenük, de ezeket precedens értékűen büntették. Miután pedig mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a mutánsok nekik is esélyt adnak a túlélésre, megbékéltek velük, de legalábbis elfogadták a tényt.
Új társadalmi értékrend alakult ki, amely, bár elsősorban tudás alapú volt, nem nézte le azt, aki nem rendelkezett akár átlagos szellemi képességekkel sem. Mindenki hasznos tagja tudott lenni a megmaradt emberiségnek. Annak a néhány tízmilliónak, aki mutálódás nélkül, élve túlélte a katasztrófát, s annak a néhány tízmilliónak is, aki képes volt a vízi életre.
Új jövőt építettek, egy jobbat, mint amit a víz elsöpört, mindenféle megkülönböztetés nélkül, egy emberként, közösen.
Ezért lehetünk most itt, ezen az erdővel körülvett tisztáson, az első Új szárazföldön, amely nem mesterséges, s amely jelzés értékű kell legyen mindenki számára afelől, hogy jó úton haladunk. A Föld rendje kezd ismét helyreállni. Tekintsetek hát bizakodón a jövőbe, tegyetek meg ti is mindent azért, hogy gyermekeitek már biztos talajt érezhessenek a talpuk alatt, s hogy a természetnek ne legyen szüksége újabb kényszerű lépésre azért, hogy megvédje magát tőlünk.
Készült 2003 nyarán.
