Iron Sky, avagy Götz Otto, az űbernáci

Külvilág / Mozijegy (1985 katt) Jimmy Cartwright
  2012.07.19.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/6 számában.

Elöljáróban: a cikk alcímével nem az volt a szándékom, hogy bárkit megbotránkoztassak, vagy akár a nevezett színészt bármiféle politikai skatulyába tegyem, netalán megsértsem; pusztán a filmben nyújtott alakítása váltotta ki belőlem eme gondolatszikrát.

Már évek óta nagy érdeklődéssel vártuk az űrnácikat, akik a Hold sötét oldalán megbújva, a közeljövőben, 2018-ban visszatérnek a Földre. Idén tavasszal, egészen pontosan március 26-án, Tampere-ben meg is tartották a premier gálát. A hatás elég vegyes volt. Az egyik oldalnak túlságosan nácinak hatott, a másiknak pedig még ez is igencsak kevésnek bizonyult. Nos, igen, az előzetesek és kedvcsinálók tükrében valóban nem egészen ilyesmi filmalkotásra számítottunk. Bár, hozzá kell tennem, hogy a film hivatalos weboldalán, és az előzetes kedvcsinálókban is több helyen felbukkan az alábbi szöveg: „Get ready to kick some nazi arse! Send us your money.”, azaz (szabad fordításban): „Kész vagy rá, hogy szétrúgj pár náci segget? Akkor küld pénzt!”

Szóval a többség úgy indult neki az Iron Sky-nak, hogy az egy komoly SF alkotás lesz. Ehhez képest kaptunk egy… vígjátékot…? paródiát…? humoros SF-et…? önironikus jövőképet…? Tény, hogy a film többszöri megtekintése során úgy éreztem, a készítők sokszor önmagukat sem vették komolyan. Pedig a témák, amiket körbejárnak, egyáltalán nem komolytalanok. Valóban terjengenek olyan elméletek, amelyek arról szólnak, hogy a Harmadik Birodalom bázist létesített az Antarktiszon, majd onnan, a háború elvesztését követően, nem földi eredetű technológiát használva a Holdra menekültek. Ez szolgált a film alapjául is.

A nyitójelenet engem személy szerint meggyőzött. Az USA új űrprogramjának alapja, hogy egy Helium-3 nevű anyagot keres a Holdon. Ennek érdekében 2018-ban kétszemélyes űrhajót küldenek fel, amelynek személyzete meg is találja a Helium-3-at… egy náci bánya mellett, szép rendben, hatalmas tartályokban tárolva. A náci katonák – Klaus Adler (Götz Otto), a leendő Führer vezetésével – természetesen végeznek a felderítővel, társát pedig elfogják, hogy kihallgassák – ha kell, kínzással is. Az, ahogyan elénk tárul a náci bánya, a holdbázis, és annak belseje, egyszerűen lenyűgöző. Ám, amikor a bázison megérkezik a kis fekete bogárhátú Volkswagen, majd kiszáll belőle a teljes, héttagú vezérkar… Nos, ettől kezdve bizony felkészülhetünk mindenféle gegekre, poénokra, más, valóban komoly filmekkel történő humoros összekacsintásokra. Ez a kettősség hatja át az egész filmet, s bizony ez a kettősség osztja meg a nézőközönséget is.

Az elfogott földi kém, az afroamerikai James Washington (Christopher Kirby) némileg felkavarja a visszatérésre készülő űrnácik nyugodt életét. A nála lévő okostelefon pedig egyenesen felborítja a terveiket. Klaus Adler az események tükrében úgy dönt, hogy lelátogat a Földre, s beszerez még néhány okostelefont, hogy végre működésre tudják bírni a szuperfegyverüket. Ennek azonban Wolfgang Kortzfleisch Führer (Udo Kier) a legkevésbé sem örül, ám végül beadja a derekát. A bonyodalmakat csak fokozza, hogy az Albinizátor nevű szerrel James Washingtonból bizony egy szőke, kék szemű, fehér nácit kreált Doktor Richter (Tilo Prückner), s azzal kell a „Reich” iránti hűségét bizonyítania, hogy segít Adlernek a Földön. Az űrhajón természetesen elbújik a leendő Führer leendő felesége, Renate Richter (Julia Dietze) is, tovább fokozva az izgalmakat… A történetről nem is mondok többet, sokkal érdemesebb megnézni magát a filmet.

Boncolgassuk inkább azt, hogy miféle problémákat támasztottak különböző kritikákban a filmmel kapcsolatban.

Első helyen talán a poénok elcsépeltségét hozták fel többnyire, amelyek már-már klisészámba mentek. Olyan véleményt is olvastam ezzel kapcsolatban, hogy volt néhány poén, amit mindenképpen vászonra akartak vinni, így a film ezek között bukdácsolt. Ezzel nem teljesen értek egyet. Elsőre talán valóban így tűnhet, de többszöri megtekintés után számomra szépen összeállt a teljes kép. Mi több, már az első alkalommal voltak sírvaröhögős, térdcsapkodós percek.

Második helyen általában az űrnácik pipogyasága kapott helyet. Tény, ami tény, hogy az elfogott James Washington egy egyszerű trükkel és egyetlen mozdulattal elintéz féltucat náci fegyverest, mindössze a szkafanderének sisakját használva; illetve Vivian Wagner (Peta Sergeant), az USA elnöknőjének kampányvezére is leterít szintén vagy féltucat náci katonát a saját irodájában – s mindkét jelenetben igencsak lassú reagálásúnak tűnnek a jól kiképzett, a film nyitójelenetében határozottan és fenyegetően fellépő nácik. Én ezt két okra tudom visszavezetni. Az első az, hogy valójában sosem voltak még éles helyzetben, s valószínűleg olyan harcmodort tanultak, ami nem az alattomosságra, megtévesztésre épül, hanem a nyílt, egyenes fellépésre. A második pedig, hogy a Holdon azért mégiscsak jóval kisebb a gravitáció, mint a Földön, így Washington, az ő földi erejével bizony képes lehet az adott jelenetben látottak megvalósítására, mint ahogy a nagyobb gravitáció okozta plusz terheltség okozhat lassabb reakcióidőt egy földi nővel szemben.

A harmadik sarkalatos pont, amit többnyire hibaként említenek, az a Holdon lakó nácik technikai fejlettsége vagy épp fejletlensége. Amikor Doktor Richter kineveti Washngton azon kijelentését, hogy az okostelefonja egyben számítógép is, majd megmutatja az afroamerikainak a szekrény méretű, valószínűleg saját maga által épített kompjútert, bizony éles ellentétet láthatunk a két technológia között. Ám, ha jobban belegondolunk, akkor beláthatjuk, hogy ez mégiscsak így van rendjén. Hiszen a II. világháború végén a német tudósok java részét „elosztották” maguk között a győztes nagyhatalmak, amelyek így további gyors fejlődésnek indulhattak, mi több, újabb és újabb tudósok ezreit tudták kitanítani, akik komoly csapatmunkával gyors eredményeket voltak képesek elérni. A Hold sötét oldalára menekült náciknak viszont be kellett érniük azzal, amijük volt. Nem tudtak még csak több száz tudósból álló „kreatív tím”-et sem létrehozni. Ami náluk hangsúlyosabb volt, hogy olyan hadmérnököket, szakembereket képezzenek ki, amelyek ütőképes, a hadsereget komolyan támogatni tudó haditechnikát fejlesszenek ki, amely letarolhatja a földi hadászati eszközöket. Így építettek meg számtalan, zeppelinhez hasonló csatahajót, melyek mindegyike kb. 200 Valkűrt szállít, plusz egy-egy rakétákkal irányítható meteort húz maga után, valamint a Götterdämmerung elnevezésű csodafegyvert.

Fel szokták még emlegetni, hogy Renate Richter miként is vált árulóvá. Egyrészt ő is elmondja (amire mindjárt a film elején is utal), hogy meggyőződése szerint a földi társadalom beteg, és az ő kötelességük, hogy szellemi és fizikai gyógyírt hozzanak – nem pedig az, hogy megsemmisítsék az egész hóbelevancot. Amikor kiderül számára, hogy Klaus Adler is el akarja törölni a föld színéről az emberiséget (vagy legalábbis annak nagy részét), már kételkedni kezd. A Földön, egy moziban megtekintett Chaplin film hatására (The Great Dictator – 1940) pedig komolyan elbizonytalanodik, hiszen a Holdon mindössze csak egy 10 perces „kivonat” van meg a teljes 125 perces alkotásból. Azt hiszem, az az utolsó csepp nála a pohárban, amikor az elfajult bőrfejűekkel találkozik. (Hogy teljesen megérthessük Renate pálfordulását, ahhoz látnunk kellene a fenti Chaplin filmet, illetve tudnunk kell azt, hogy maga Chaplin a II. vh. után azt nyilatkozta, nem lett volna képes a filmben megformálni úgy a Führert, ahogyan tette, ha tudja, hová fajulnak a dolgok.)

A filmben mindenképpen pozitívumként említhető, hogy az ENSZ-tanácsot is egy meglehetősen görbe tükrön keresztül mutatja be, akárcsak az USA politikai vezetőit. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy ha ez egy amcsi, hálivúdi szuperprodukció lenne, mindezt véresen komolyan vennék.

Mindenképpen meg kell még említeni, hogy a film képi világa remekül sikerült. Igen látványos jelenetek sorjáznak, legyünk akár a Holdon, akár az űrben, akár a Földön zajló csatában. A zene is rendben van, bár azt nem éreztem átütő erejűnek. Mi több, hiányoltam az előzetesekben felhangzó, lelket feltüzelő, indulószerű dallamokat.

S végül a színészi játékról, hogy visszakanyarodhassak az alcímhez. A Renate Richtert alakító Julia Dietze remekül megformálja a valóságra ráébredő nőt. Talán kicsit túlságosan is megváltozik a történet végére, ám ez beleillik az egész filmre jellemző karikaturista, némileg túljátszott stílusba. A beteg Führert alakító Udo Kiernek megszólalnia sem kell ahhoz, hogy fagyos hangulatot teremtsen. Az afroamerikai modellt alakító Christopher Kirby jól hozza a laza négert, s képes feloldani a feszült helyzeteket. Az USA elnökét alakító Stephanie Paul sokszor megmosolyogtatóan hitelesen játssza el a feltörekvő politikust. Az ő kampányfőnökét, Vivian Wagnert alakító dögös Peta Sergeant láthatóan hatalommániás karaktere a film egyik eye candy faktora.

Ám a mozi központi figurája mégiscsak a Klaus Adlert alakító Götz Otto. Az elvhű, mindvégig önmagát előre helyező, a Reich-et szolgáló vezér képét láthatjuk benne. Talán ellentmondásnak tűnhet, hogy egyszerre „önmagát előre helyező” és „a Reich-et szolgáló” jelzőkkel illettem. Azonban látni való, hogy már a film elején úgy gondolja, a jelenlegi, beteges, folyton cukorkát szopogató Führer már alkalmatlan arra, hogy győzelemre vezesse a nácikat. Ezért tudatosan készül átvenni annak helyét, akár úgy is, hogy saját kezével távolítsa el. (Végül azonban a lábával teszi meg.) A zárójelenetek során, amikor konkrétan, ám kissé eszelősen a kezébe veszi az irányítást, számomra bebizonyosodik, hogy bár három hónapot töltött a Földön, mindvégig megmaradt annak, ami. Azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk, hogy ő viszi el a hátán az Iron Sky-t.

A film vége pedig több kérdést is felvet. Az egyik, talán legfontosabb: vajon van-e a történteknek győztese? A stáblista hátterében végbemenő folyamatok pedig ékes bizonyítékát adják annak, amelyet Renate Richter tanított a Holdon a náci gyermekeknek. Ez az a fajta film, amelynek minden egyes képkockáját érdemes megtekinteni, az elsőtől a legutolsóig, hiszen mindvégig tartogat meglepetéseket…

Ha valaki további képekre, infókra vágyik a filmmel kapcsolatban, akkor az alábbi webhelyeken érdemes kutakodni:

http://www.ironsky.net/site/

http://www.imdb.com/title/tt1034314/

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)