Bársony föld alatt az ajándék

Külvilág / Zenebona (1789 katt) Tracker
  2012.08.15.

2012. Augusztus 08., de. 9:42

"Ez mit jelent?

http://kadd.atw.hu/txt.txt

..magyarul?"

Valahogy így kezdődött ez az egész. Régóta garázdálkodok a gyakorikerdesek.hu-n, és mivel nemrég érettségiztem angolból, illetve készülök a nyelvvizsgámra, szívesen fordítok angolról magyarra, vagy magyarról angolra.

Először eltántorított a szöveg mennyisége, valami 6100 karakter, átfuttattam Google Translaten, de várható módon elkeserítő eredményt kaptam. Úgy tűnt, senki nem fog ennyit lefordítani, kénytelen voltam nekiülni, és kb. egy óra tíz perc alatt végeztem vele. Egy történetnek indult, valami Waldo Jeffers nevű alakról szól. Ahogy átfutottam a sorokat, és az ismeretlen szavakat odaadtam a Google-nak, kezdett kibontakozni egy egész érdekes novella.


Az ajándék

Waldo Jeffers elérte határait. Augusztus közepe volt, ami azt jelentette, hogy több mint két hónapja volt elszakítva Marshától. Két hónap, és csak három szamárfüles levelet, meg két nagyon drága távolsági telefonhívást tudott felmutatni. Igaz, amikor véget ért az iskola, és ő visszatért Wisconsinba, Waldo pedig a pennsylvaniai Locustba, ő megesküdött, hogy egy bizonyos mértékű hűséget fenn fog tartani. Néha randizgatna, de csak szórakozásból. Hűséges maradna.

De nemrég Waldo elkezdett aggódni. Nem tudott rendesen aludni, de ha mégis, szörnyű álmai voltak. Ébren feküdt esténként, forogva, fetrengve paplanja alatt, könnyek szöktek szemeibe, ahogy elképzelte Marshát, amint esküin felülkerekednek az ital, meg valami bársonyosan megnyugtató, neandervölgyi alak, hogy megadja magát a szexuális feledés egy utolsó simításának. Több volt, mint amit az emberi elme el tud viselni.

Marsha hűtlenségének víziói kísértették. Napközben az önfeledt szexualitás képzetei hatották át gondolatait. És az volt a helyzet, hogy ezek a képzetek nem tudhatták, milyen is volt valójában. Egyedül Ő, Waldo értette ezt. Ösztönösen megragadta pszichéjének minden zegzugát. Ő megmosolyogtatta Marshát. Szüksége volt rá, és Waldo nem volt ott.

Az ötlet a Mummers' Parade tervezett megjelenése előtti csütörtökön jutott eszébe. Éppenhogycsak befejezte Edelsonék pázsitjának nyírását és szegélynyírózását egy dollár ötvenért, és megnézte a levelesládát, hátha legalább egy pár sor érkezett Marshától. Csak egy körlevél jött az Amerikai Olvasztott Alumínium Cégtől az előtető szükségleteiről érdeklődni. Ők legalább írtak.

Egy New York-i cég volt. Akárhova elpostázhatná magát. Aztán megcsapta az isteni szikra. Lehet, hogy nem volt elég pénze, hogy Wisconsinba utazzon a megszokott módon, de miért ne adná fel magát postán? Nevetségesen egyszerű volt. Csomagként feladná magát elsőbbségivel. Másnap Waldo elment a szupermarketbe, hogy megvegye a szükséges felszerelést. Vett ragasztószalagot, tűzőgépet, és egy közepes méretű kartondobozt, amibe egy hozzá hasonló méretű ember belefér. Úgy ítélte meg, hogy némi lökdösődésen kívül egész kényelmesen fog utazni. Néhány levegőztető lyuk, egy kis víz, talán egy kevés esti nassolnivaló, és minden bizonnyal olyan jó lenne, mint a turistaosztály.

Péntek estére Waldo kész volt. Alaposan be volt csomagolva, és a posta háromra ígérte, hogy felveszi. Törékenynek jelölte meg a dobozt, és amint összekuporodva ült benne a habszivacs bélésen, amit előre gondolva tett be, próbálta elképzelni a meglepetést és boldogságot Marsha arcán, ahogy kinyitja az ajtót, meglátja a csomagot, borravalót ad a kiszállítónak, és felnyitja a dobozt, hogy élőben láthassa Waldot. Talán megcsókolná őt, és megnéznének egy filmet. Bár hamarabb gondolt volna erre! Hirtelen durva kezek ragadták meg a csomagját, és érezte, felemelték. Egy tompa puffanással landolt a teherautóban, és úton volt.



Marsha Bronson épp befejezte a haja eligazítását. Nagyon kemény hétvége volt. Eszébe kellett vésnie, hogy ne igyon annyit. Bill viszont rendes volt vele. Miután végeztek, azt mondta még mindig tisztelte őt, és végül is csak a természet rendje volt, és attól függetlenül, hogy nem szerette, vonzódott iránta. És végül is felnőtt emberek voltak. Ó, mi mindent taníthatna Bill Waldónak - de az mintha évekkel ezelőtt lett volna.

Sheila Klein, az ő legeslegjobb barátnője, belépett a szúnyoghálós ajtón a konyhába.

- Ó, Jesszus, tiszta nyálas a hangulat odakint.
- Áh, tudom, mire gondolsz, undorodok tőle!
Marsha megszorította övét a selyemszélű pamut köntösén. Sheila végighúzta ujját a konyhaasztalra borult són, és megnyalta.
- Szednem kellene ezeket a sótablettákat, de - felhúzta az orrát - majdnem elhányom magam tőlük.
Marsha megpaskolta a tokáját, egy gyakorlat, amit a tévében látott.
- Istenem, ne is mondd! - Felállt az asztaltól, és a csaphoz ment, ahol felvett egy rózsaszín és kék vitaminokkal teli üvegcsét. - Kérsz egyet? Elvileg jobb, mint a steak - és ezután megpróbálta megérinteni a térdeit. - Nem hiszem, hogy valaha is daiquirihez nyúlok még egyszer.
Feladta és leült ezúttal a telefontartó kis asztalhoz közelebb.
- Talán Bill felhív - mondta Sheila nézésére.
Sheila egy kutikulát majszolt.
- A tegnap este után azt hittem, végeztél vele.
- Tudom, mire gondolsz. Istenem, olyan volt, mint egy polip. Az egész ház a karjaival volt tele. - Védekezően felnyújtotta karjait. - Az a helyzet, hogy egy idő után belefáradsz a vele való harcba, tudod, és végül is nem is csináltam semmit igazán pénteken és szombaton, szóval valamennyire tartoztam ennyivel neki. Tudod, mire gondolok.
Vakarózni kezdett. Sheila kezét a szájához tapasztva kacagott.
- Meg kell mondjam neked, én is így éreztem egy idő után - itt közelebb hajolt suttogva. - Akartam!
Nagyon hangosan nevetett.

Ezen a ponton csengetett be a hatalmas stukkószínű favázas épületbe Mr. Jameson a Clarence Darrow Postahivataltól. Amikor Marsha Bronson ajtót nyitott, segített bevinni a csomagot. A postás aláíratta a sárga és zöld papírlapjait, és tizenöt cent borravalóval távozott, amit Marsha az anyja kis bézs zsebkönyvéből szedett ki a barlangban.
- Mit gondolsz, mi lehet ez? - kérdezte Sheila.
Marsha kezeit hátratéve állt. A nappali közepén álló dobozt bámulta.
- Nem tudom.

A dobozban Waldo remegett az izgalomtól, ahogy a tompa hangokat hallgatta. Sheila végigfuttatta ujjait a ragasztószalagon, ami a doboz közepén futott végig.

- Miért nem nézed meg a feladót, hogy megtudd, kitől jött?

Waldo szíve majd kiugrott a helyéről. Érezte a vibráló lépteket. Már nem volt sok hátra. Marsha körüljárta a dobozt, és elolvasta a tollal kapirgált címkét.

- Ó, istenem, Waldótól jött!
- Az az ostoba! - mondta Sheila.
Waldo remegett a várakozástól.
- Hát, akár ki is nyithatod - mondta Sheila.
Mindketten próbálták felnyitni a dobozt.
- Áh, pff - mondta Marsha nyögve. – Biztos, jól leszegelte.
Még egyszer nekifeküdtek.
- Jó Isten, ezt villanyfúróval lehet csak kinyitni!
Még egyszer húzni kezdték.
- Nincs rajta fogás.
Mindketten felegyenesedtek, nehezen lélegezve.
- Miért nem hozol egy ollót? - kérdezte Sheila.

Marsha a konyhába futott, de csak egy kis varróollót talált. Aztán eszébe jutott, hogy a pincében tartotta az apja szerszámgyűjteményét. Leszaladt, és amikor feljött, egy hatalmas lemezvágó olló volt a kezében.

- Ez volt a legjobb, amit találtam.
Nem kapott levegőt.
- Itt van, csináld te! Én-Én meghalok.

Belesüppedt egy hatalmas szőrös fotelbe, és hangosan szuszogott. Sheila megpróbált vágást ejteni a ragasztószalag és a kartonpapír között, de a penge túl nagy volt és nem volt elég hely.

- Az Isten verje meg ezt a dolgot! - mondta kimerülve. Aztán mosolyogva így szólt. - Van egy ötletem.
- Mi? - kérdezte Marsha.
- Csak figyelj! - mondta Sheila ujjával megérintve a fejét.

A dobozban annyira fúrta Waldo oldalát a kíváncsiság, hogy alig kapott levegőt. A bőre cserepes volt a hőségtől, és a szíve torkában dobogott. Már nem volt sok hátra. Sheila felállt, és a doboz túloldalához sétált. Aztán térdre ereszkedett, két kezébe fogta az ollót, nagy levegőt vett, és beledöfte a hosszú pengét a doboz közepébe, keresztül a ragasztószalagon, keresztül a kartondobozon, át a habszivacson, és (puff) pont Waldo Jeffers fejének a közepébe, ami kicsit felhasadt, és kis íveket lövellt ki, amik gyengéden lüktettek a felkelő nap fényében.



Ez volt a történet... aztán a kérdező reagált a válaszomra... Velvet Underground - The Gift. Minden idők egyik leghosszabb dalszövege. És az egyik legszebb is.

Előző oldal Tracker
Vélemények a műről (eddig 5 db)