Nihilmester: Hátralévő idő: 330 nap (2006)
Hihetetlen, ahogy az idő megállíthatatlanul telik. Nem tudom, hogy több volt-e a hasznos perc, vagy inkább a haszontalan – a NIHIL. De amit elhatároztam, véghezviszem. Ma, úgy gondolom, sikerült pár embert magamra haragítanom. Helyes. Nem zavar, hogy olyan dolgokat teszek, amik csak rám nincsenek hatással. Imádom bosszantani a bunkókat, és gyakran csinálom.
Régen írkáltam verseket. Kb. ezer darab lehet. Visszaolvasva nevetségesnek tűnik néhány, persze akad olyan is, ami elég jó. Ezekben is bunkókat céloztam meg. Már semmibe nem kezdek, amit nem tudok elvégezni, mielőtt lejár az időm, de még néhány alkotást lehet, hogy írok. Az én életem a Semmit Tevés Mesterségében zajlott, mint oly sok emberé, és a Semmivel fog véget érni, mint oly sok emberé. Az enyém mindössze abban fog különbözni másokétól, hogy ennek tudatában voltam, valamint nem álltam útját…
Ez egy őrjítő helyzet. Őrjítő érzés ateistának lenni, mert tudod, hogy nem lesz semmi sem a halálod után. Viszont, ha előtte is csak a Semmit tudod csinálni, aminek Mesterévé váltam, akkor… nem mindegy?
Egy olyan megoldást találtam, ami véleményem szerint bármilyen nézetben valós megoldás, mert tökmindegy, mi történik: tehát adtam magamnak 365 napot, és ennyi idő alatt meg kell találnom, mit fogok csinálni életem hátralévő részében. Elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit teszek, és tisztában vagyok a következményekkel. Ha ennyi idő alatt képtelen vagyok rá, hogy megtaláljam az életem értelmét – a Valami-t, ecerűen kinyírom magam és kész. Hogy hogyan, azt még nem tudom. De a Semmi Csinálása nem élet, nekem pedig Élet kell, vagy Halál. A Semmi-t nem érdemes folytatni. Hova? Az sem tart vissza, hogy lehet, hogy pár nappal az idő lejárta után jött volna valami lehetőség, mert ami a halálom után történik, számomra befolyásolhatatlan, tehát lényegtelen.
Ha jön Valami, most jöjjön, vagy hagyjon békén!
