Mennyit ér a szemet szemért?
Nemrég Kétvirág arról írt, hogy ha sérelem ér valakit, az a legjobb, ha "visszaüt" az illető, ugyanakkorát, amekkorát ő kapott, mert ez így igazságos.
Bevallom, tetszett az írása, és sokat gondolkodtam rajta.
Logika ugyan van benne, de mégsem tartom túlságosan jó megoldásnak. Mert mi okoz sérelmet, és mekkorát? Ez borzasztóan szubjektív dolog.
Egy nagyon bárgyú példa: megölik az anyósomat, akit szeretek, erre viszonzásképp én is megölöm az elkövető anyósát, akit ő viszont utál. Így aztán keményen visszaütöttem neki. Még az is lehet, hogy imába foglalja a nevemet utána.
Tényleg nem kötekedni akarok, de ez a "szemet szemért" felfogás igen sok helyen sántít. "Megbocsátás" mindenesetre nehezen lesz belőle.
Szóba került még a képmutatás és az elfojtás. A fájdalomtestről, azt hiszem, már elég sokat írtam. Ha jól tudom, legelőször Eckhart Tolle ismerte fel a létezését, persze lehet, hogy tévedek. A fájdalomtest nem más, mint tudat alá fojtott indulathalmaz, ami élő energiamezőt képez a testünk sejtjeiben. A hangsúly az "élő" szón van. Ez a rólunk levált életenergia ugyanis rendelkezik egy kezdetleges, de nagyon is létező akarattal. Élni, fejlődni és irányítani szeretne.
A rengeteg elnyomott érzelem átveszi az irányítást a gondolatok felett, és arra ösztönöz, hogy engedelmeskedj neki. Megbosszulja, hogy a háttérbe szorítottad.
A fájdalomtest egyszerűen imádja a feszültséget, a haragot, az önsajnálatot, a drámát, a viszálykodást. Szüksége van rá, mert így erősödik. Pontosan tudja, mivel erősítheti meg magát. Például azzal, ha "ellenséget" talál, akinek fájdalmat okozhat, aztán visszakaphatja azt.
Most megint én leszek a bunkó, de gondoljunk csak bele, miket műveltek és művelnek Isten nevében az egymással szemben álló vallásos emberek.
Vagyunk "mi", és vannak "ők". Aki nincs velünk, az ellenünk van. Szemet szemért. Ez a fajta mentalitás pontosan a fájdalomtest céljait szolgálja.
Nem hiszem, hogy magyarázni kellene, mekkora tragédiákat okozott már ez a történelem folyamán. Erre már épp elegen rámutattak.
És kövezzenek meg érte, de azt sem hiszem, hogy Jézus "átvette az emberiség bűneit". Ő szenvedett, de mégis magunkra raktuk azt az átkozott keresztet. Mert ahelyett, hogy követtük volna, elárultuk.
Lett volna esély a békére, de nem kellett. És úgy tűnik, azóta se kell, csak nézzél szét a világban!
Most pedig mindenkinek magának kell meglelnie a békét. Ez az út pedig a valódi megbocsátás útja, ami mindig belső út, nem pedig külső. A belső béke nehéz, de a külső jelenleg lehetetlen.
Ha felismered magadban a fájdalomtestedet, örülj neki! Az egy óriási lehetőség. Lehetőség a felszabadulásra, a megbocsátásra. De ne hagyd, hogy irányítson, mert azzal csak megerősíted!
Vége
