Az Ismeretlen
Túl a születés egyszeri,
létvászonra festett csodáján,
Túl az első mosoly őszinte,
pőre illatú varázsán,
Túl világnak első, szívet
bizsergető pillantásán,
Túl a zsenge lélek első,
hangremegtető társán...
Túl a végtelennek első,
megfoghatatlan érintésén,
Túl a Tudás labirintusának
első, felderengő fényén,
Túl a fiatal évek elemi
érzésekkel körbefont képén,
Túl az összetört remények
legfájóbb mélységén...
Túl meg nem valósult álmok
visszatekintő sóhaján,
Túl tovatűnő szerettek
már sosem hallható szaván,
Túl a vigasz csöndjét
muzsikáló égi zongorán,
Túl fényév-léptékek
komor harangján,
Várok Reád örökké, kedves Ismeretlen...
bárhol is légy, bármit is tégy, valahol messze,
Bárki is legyél, csöndesen bármerre is tűntél -
világokon túl érzem majd, ki lehettél Te...
