A biztonság záloga / Safe

Külvilág / Mozijegy (1502 katt) Jimmy Cartwright
  2013.12.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/9 számában.

amerikai akció, bűnügyi, thriller (2012)
(16 év felett)


Hogyan is jön össze a kínai maffia (triádok), az orosz maffia, egy amerikai volt zsaru, aki ketrecharcosként tengeti életét és egy matekzseni kislány? Elég egyszerűen, csak az USA-ba kell helyezni a történetet, és meg kell tenni főszereplőnek Jason Statham-et.

Luke Wright (Statham) olyan dolgot tett, amelyet csak kevés rendőr képes, így mennie kellett a testülettől. Maga és felesége megélhetésének biztosítására különböző illegális küzdelmek részese lesz, ahol természetesen nem ismeretlenek a megbundázott meccsek. Az utolsó harca során alaposan helybenhagyja ellenfelét, ami azért is probléma, mert a második menetben neki kellett volna padlót fognia. Mivel az oroszok igen sokat buktak ezen tettén, így kímélet nélkül meggyilkolják Luke állapotos feleségét, majd közlik vele, hogy bárkit a bizalmába fogad, vagy bárkivel barátkozni kezd, azt megölik. Már-már ott tart, hogy a metró alá veti magát, amikor feltűnik neki egy kislány, akit épp azok üldöznek, akik tönkretették az életét. Megmenti Mei-t (Catherine Chan), akiről kiderül, hogy különleges képessége miatt a triádok szolgálatában áll, s aki jelenleg egy kódszámot őriz a fejében. Persze kiderül, hogy Luke régi kollégái szintén benne vannak ebben a "bizniszben", mi több, a szálak igen magasra vezetnek.

Ugyan Stathamtől megszokhattuk már az igényes, látványos, de nem túl gondolatébresztő akciófilmeket, ez mégis más egy kicsit. Mitől? Talán a Mei által belevitt érzelmi száltól, vagy a különböző érdekcsoportok reálisnak ható küzdelme miatt, netalán a politikai felhangok okán. A lényeg, hogy ez a film véleményem szerint több, mint amit Statham filmjeitől megszokhattunk. Érdemes rászánni az időt.

Előző oldal Jimmy Cartwright