Viharban
Ellenálltál, mint a titán.
Védve engem,
Mint tenmagad.
Pedig tudtad,
Az élet a testedbe,
Mint piros almába,
Épp beleharap.
Mit harap, de mar,
Fogával tépve a falatot.
Még nekem az életedből
Semmit se hagyott.
Szív nélkül, mint tudod,
Semmit se ér az élet.
Nem összeragasztható,
Mit cafatokra tépnek.
Te kértél, hagyjuk most abba,
Mikor a tested a rák
Darabokra szaggatta.
Hitted, hogy megvédesz.
A rákkal szemben?
Te gonosz élet.
Miért adtad, ha most
Rútul elveszed
Az ígért virágos rétet,
Az illatos kerteket.
A képedbe kiáltom:
Hazug vagy!
Egy gonosz semmiség.
Mindent ígértél,
Semmit adtál
A legdrágább emberért.
