Egy újabb kalandos utazás története
Egy 2005-ös neoprimitív írásom
Általában nem szeretek utazni. De ha egyszer elkezdem, akkor aztán igen! Nemrégiben ismét útnak indultam.
Átléptem a kerítést övező tüskés bozótost, majd vidáman elrugaszkodtam. Szálltam, szálltam a kék búzamező felett. Körülöttem kis madárkák csicseregtek. De az idilli képnek hamarosan vége szakadt: a légvédelmi tüzérek ufónak néztek, és tüzet nyitottak rám egy nyolcvannyolcassal. A közelben robbanó lövedékek elvitték a tornacipőm orrát, ezért egy gyors fordulóval az erdő felé vettem az irányt. Ekkor már koromsötét volt.
Becsapódtam az erdőbe. Fenyőtűk fúródtak az oldalamba, de egy szuronnyal kipiszkáltam őket. A messzeségből farkasüvöltés hangzott fel, mely szürreális módon keveredett a hajókürt hangjával. Elindultam észak felé, és csak egy petróleumlámpa adott némi fényt. De nem estem kétségbe. Hamarosan kiértem egy dűlőútra, ahol egy szélmalom és egy csárda épülete állt. A csárdából víg mulatozás hangjai szűrődtek ki, ezért nem is mentem be. Inkább a szántóföldön gyalogoltam tovább, melyet a monszunnal érkezett eső mocsárrá változtatott. Térdig süllyedtem a sárba. De nem adtam fel, nemhiába cseréltem le a szétlőtt tornacipőmet gumicsizmára! Egyedül a lövészárkok és a háromszoros szögesdrótakadály okozott némi gondot, de néhány tízméteres ugrással ezeken is túljutottam. Persze közben szakadt a hó. Fejembe húztam régi jó usankámat, és felvettem a Tescoban vásárolt napszemüvegemet. Nem is volt semmi baj.
Hamarosan megszomjaztam. Ezért betértem az útmenti sörözőbe, és vettem egy üveg hideg sört. Ez jó volt. Vettem szalámis szendvicset is. Ez is jó volt. Megkértem a csapost, hogy hívjon taxit. De ő nem hívott.
Nem maradt más választásom, felültem a biciklimre. Rövidesen rátaláltam a Tiszára. Itt tekertem tovább. Áthajtottam a Kurca-zsilipen. Fáradt is voltam, meg a hó is esett, így hát szerettem volna minél hamarabb hazaérni. Ezért ledobtam a biciklit a nádasba, és ismét felemelkedtem a levegőbe. A tüzérek most aludtak, vagy lehet, hogy a meccset nézték a tévében, így mindenféle atrocitás nélkül megúsztam az utat. A házunk felett leborítottam, és egy elegáns mozdulattal pont a kapu előtt értem földet.
Végre hazaértem!
