Oszlopok a régi temetőben

Fantasy / Novellák (1422 katt) Craz
  2011.01.31.

1.

Garden belépett a Nyakonöntött Próbagoblin nagytermébe és körülnézett. Ez nem csak egyszerű körülnézés volt, hanem amolyan kutató körülnézés. Ezt onnan lehetett megállapítani, hogy a törpe ilyenkor jobban koncentrált, amitől mindkét szemöldöke megemelkedett egy picit.

Láthatóan megelégedett a szellemi erőfeszítéssel, mivel megindult egy határozott irányba, a főpult felé.

– Üdv, Garden! Miben lehetek a szolgálatodra? – a kérdést maga Nyakonöntő tette fel a törpének a pult mögött állva. No persze nem a vendégeket szolgálta ki, hanem pár drágább árfekvésű italt hozott ki a raktárból, pótolandó a felső sorban a két hét alatt megcsappant alkoholmennyiséget.
– Megszerezted, amit a múltkor kértem tőled? – érdeklődött Garden a Próbagoblin tulajdonosától.
– Persze, megvan – mosolygott amaz. – Mindjárt kihozom neked. Ülj le nyugodtan az asztalotokhoz. – Ó, és addig vendégem vagy egy korsó sörre – fordult még vissza, intve az egyik csaposnak.

Garden kézhez kaparintotta a korsó jéghideg italt, és az egyik sarokasztalhoz battyogott. Kihúzta a kedvenc székét, és morogva elfészkelődött. E ceremónia után egy nagyot sóhajtott, majd belekortyolt az aranysárga italba.


2.

A Nyakonöntött Próbagoblin egyik kisebb különtermében ketten várakoztak. Egy barbár és egy varázsló. Utóbbi egy pohár zöld élőhalott koktélt kortyolgatott, és szemöldök ráncolva figyelte barátját, aki egy fácán maradványaival viaskodott. Szemmel láthatóan a sült szárnyas állt vesztésre, amelyet Hukk látványosan eszegetett.

Pufff – mert ő volt a másik, a köpenyes alak – gondolatban legyintett egyet, és egy hajtásra kiitta a pohara alján csillogó folyadékot. Amikor letette az üres poharat, kopogtattak.

– Bújj csak be! – invitálta fennhangon Hukk a jövevényt, miáltal egy falatnyi fácáncomb kiesett a szájából a szoba szőnyeggel borított padlójára.
– Üdvözöllek barátom! – köszöntötte a belépő sötét köpönyeges férfit. – Foglalj helyet, kérlek! – intett az asztal túlfelén üresen árválkodó kényelmes bőrfotel felé.
– Üdv nektek. És jó étvágyat! – tette hozzá Kókuszpók, majd elhelyezkedett a felkínált ülőalkalmatosságon.
– Láthatnánk? – kérdezte Pufff.
– Természetesen – felelte a setét varázsló, majd az asztalra tett egy szemlátomást üres, valamilyen állat bőréből készített szütyőt.
– Igen? – értetlenkedett a másik varázstudó.
– Én csináltam, eská – vigyorodott el Kókuszpók, és látványosan szétnyitotta a tárolóeszköz száját. Majd Hukkra nézve kihúzott belőle egy fából készült hosszú ládikát. Egy olyan hosszú ládikát, ami nem férhetett el abban a szütyőben.
– Hehe! Azt hiszed, nem láttam még ilyen varázstárgyat? – kérdezte a barbár, aki közben befejezte a fácánlakomáját.
– Ilyet biztosan nem, mert ez macskabőrből van – kedélyeskedett a megszólított, miközben elkönyvelt egy feketepontot a kotnyeles barbárnak.
– Ettem már macskát is – csevegett Hukk, akár egy jóllakott felvágós óvodás.
– Ezt sejteni lehetett – sóhajtott fel a feketeköpenyes, majd gondosan összehajtotta és eltette a feneketlen szütyőjét.
– Rendben van – közölte Pufff, aki ez idő alatt kinyitotta a ládikát, és ellenőrizte a tartalmát.

Egy szépen megmunkált tőrt óvatosan kivett a többi közül, gondosan szemrevételezte, majd ugyanígy vissza is helyezte. Ezek után elővett a zsebéből egy erszényt, amit átnyújtott Kókuszpóknak.

– Öröm veletek üzletelni – rakta el a fizetségét, miután belenézett az ezüstérmékre.
– Lenne még valami – vett elő egy lepecsételt levelet Pufff. – Odaadnád ezt Gardennek? Kint ücsörög a nagyteremben.
– Miért én? Mi van benne? – forgatta a sárgult papírost.
– Egy kis összeesküvés – kacsintott Pufff. – Át tudod adni neki úgy, hogy ne ismerjen fel?
– Ezt hogy érted?
– Mindjárt elmagyarázom – dőlt előrébb a kis összeesküvés értelmi szerzője.


3.

Egy öregember lépett be a Próbagoblin főbejáratán, a bent lévők közül senki sem figyelt fel az érkezésére, ezért vállat vont. Felesleges elővigyázatosság volt – elmélkedett, majd lassú léptekkel beljebb indult.

Tétován megállt a terem közepén és körülnézett. Ez nem csak egyszerű körülnézés volt, hanem amolyan kutató körülnézés. Ezt onnan lehetett megállapítani, hogy behúzta a nyakát, és lelkiismeretesen hunyorított hozzá. Végül sikerrel járhatott, mert határozottan elindult az egyik sarokasztal felé.

– Bocsánat, hogy megzavarlak fiam. Tudnál nekem segíteni? – kérdezte a kiszemelt asztalhoz érve.
– Törpe vagyok, biztosan vénebb, mint te, öreg – válaszolt Garden barátságtalan hanghordozással.
– Hát ezt nem tudhatom, törpe. Azért meghallgatnál?
– Felőlem – sóhajtotta a biztosan vénebb, miközben körülnézett.
– Hát a gazdám küldött azzal a feladattal – nyekeregte az öregember –, hogy béreljek fel két-három embert.
– Igen? És mi célból?
– Hát, hogy elvégezzenek egy titkos feladatot – ült le az öregember az asztalhoz.
– Titkos feladatot?
– Hát, olyan küldetésfélét.
– Én miben segítsek neked, öreg?
– Hát, te tapasztalt törpének tűnsz – mondta Gardennek, aki erre automatikusan kihúzta magát, miáltal három centivel máris nagyobbnak látszott. – Biztosan ismersz olyan felbérelhető alakokat.
– És miféle alakok kellenek neked? – firtatta a törpe, majd mivel konstatálta, hogy Nyakonöntő még mindig nem ért vissza, egyre több figyelmet szentelt az öregember szavainak.
– Hát nem igazán értek ezekhez a harcolós, meg kalandozásos dolgokhoz. Egy elásott ládát kell megtalálniuk.
– Ehhez kell három ember?
– Nem kell annyi? Hát én csak azt tudom, hogy a gazdám adott nekem húsz ezüstöt.
– Húszat? – hajolt közelebb Garden, mintha csak rugóra járna.
– Annyit.
– Akkor ne keress tovább! Húsz ezüstért én is elhozom azt a ládát.
– Ó, ez remek! Itt a térkép – nyújtott át egy lepecsételt levelet.

Garden már éppen feltörte volna a pecsétet, amikor az asztalhoz lépett Nyakonöntő, kezében egy palackkal.

– Parancsolj, Garden, itt van, ahogy kérted! – tette le az üveget az asztalra a törpe elé.
– Köszönöm, barátom. Ööö, tudnál adni most hat ezüstöt? – fordult megbízója felé.
– Hát, ha muszáj – húzta a száját az öregember. – Tekintsd előlegnek – mondta a törpének, majd leszámolt az asztalra hat csillogó érmét.

A fogadó tulajdonosa összehúzott szemöldökkel nézett az öregre, aki erre rákacsintott. Nyakonöntő fejcsóválva távozott az asztaltól. Garden mindezt nem vette észre, mert minden figyelmét a levél kötötte le.

– Vajon mit ábrázolhat ez a térkép? – merengett a törpe a papírra rajzolt kusza ábrák felett.
– Hát a régi temetőt – nyújtott segítséget a szemben ülő, aki eközben a palackot tanulmányozta. – Nocsak, tünde jégbor! Nagyszerű évjárat.
– Azt ne piszkáld, légy szíves!
– Hát oké. Akkor hozod a ládát? Megvárlak itt a fogadóban, legalább addig kinyújtóztatom az elgémberedett lábaimat.
– Rendben. Rögvest indulok – egyezett bele végleg a küldetésbe Garden, és felcaplatott az emeletre vivő lépcsősoron.

Öt perc múlva egy hátizsákkal tért vissza, melyből egy ásó nyele kandikált ki.

– Megkérhetlek rá, hogy amíg visszaérek, vigyázol a boromra?
– Hát, kérni kérheted – motyogta az öreg, majd elégedetten nézett a távozó törpe után. Mikor bezárult a Nyakonöntött Próbagoblin bejárata, intett Pufffnak és Hukknak, akik már egy ideje óvatosan ki-kilestek a különtermekhez vezető folyosóról.
– Nos? – érdeklődött Hukk, miután elfoglalta saját helyét a törzsasztaluknál.
– Bekapta a csalit – vigyorgott Kókuszpók, majd megszűntette az illúzió varázslatot. Egyik pillanatról a másikra foszlott le róla az álca, Pufff elismerően bólintott.
– Kösz a közreműködést. Öt percet várunk, Hukk, aztán követjük – fordult a barbár felé a varázsló.
– Kértek egy kortyot? – kérdezte Kókuszpók, aki közben kinyitotta a jégboros palackot.
– Te megiszod Garden borát? – háborodott fel Hukk.
– Miért? Kifizettem, nem? – felelte a setét varázsló, majd megemelte az üveget a másik kettő felé.


4.

Lépéseket hallottam, így a sikátor sötétebb oldalára húzódtam. Még a nappali felderítő csavargás során fedeztem fel ezt a keskeny utcácskát. Három napja érkeztem ebbe a városba, ideje volt tehát már a munkával is foglalkoznom. A csillagos égen most egyik hold se volt fent, így ez is csak nekem segített.

Mozdulatlanná dermedve lestem jobbra, majd fel is fedeztem leendő áldozatomat. Mit sem sejtve közeledett felém. A mögötte, a főutcáról beszüremlő fáklyafény könnyű célponttá tette. Nyugodtan kivártam a megfelelő pillanatot, majd lecsaptam az ólmosbottal.

Áldozatom kobakja furcsa kongó hangot adott. Mikor rájöttem, hogy valami nincs rendjén, nemes egyszerűséggel tökön rúgtak.

– Szerencséd, te nyavalyás, hogy fontos küldetésben járok – hallottam a porban fetrengve –, különben nem úsznád meg ennyivel. Ezt a behorpasztott sisakomért – tette még hozzá búcsúzóul a fölém nem is annyira magasló ellenfelem, majd térden rúgott.

A francba, ez egy harci sisakos törpe volt – átkoztam balszerencsémet és tovább agonizáltam.


5.

– Mit vársz tőle? Ő egy feketeköpenyes varázsló – válaszolta Pufff a barbár morgolódására. – Mindazonáltal nem alapvetően gonosz, csak egy másik utat választott. Amellett korrekt üzletember, ezt te is beláthatod.
– Azért szívesen orrba vertem volna – fejtette ki nézetét Hukk. – Itt jobbra?
– Te bárkit szívesen orrba vernél. Aha, erre rövidítünk, a pisztrángos patak felé.


6.

Lépéseket hallottam, így a sikátor sötétebb oldalára húzódtam. Két alak közeledett, tudtam, most nem hibázhatok.

Fájó térdemmel mit sem törődve kivártam a megfelelő pillanatot, majd lecsaptam az ólmosbottal. Áldozatom kobakja furcsa kongó hangot adott. Mikor rájöttem, hogy valami nincs rendjén, már mozdulatlanná dermedtem. Persze nem magamtól.

Mormolást hallottam, majd fény gyúlt. Első pillantásom egy barbárra esett, aki szomorúan nézegette behorpadt sisakját. Második pillantásom a köpenyes alakra, aki megbénított.

– Szerencséd, te pancser, hogy most nem érünk rá – közölte a varázsló. – Induljunk, Hukk!

Tovább is indultak. Csak előbb még a Hukknak nevezett szadista állat orrba vágott.


7.

Garden kotorászott a hátizsákjában, majd kivett egy fáklyát és meggyújtotta. Hiába látott jól a sötétben – legalábbis jobban, mint az emberek –, így mégiscsak egyszerűbb volt számára a térképelemzés.

Lassan fény gyúlt az agytekervényeiben is, mert felkacagott, és nemes egyszerűséggel fordított a térképen kilencven fokot.

– Tehát, ha itt van jobbra ez az oszlopsor, akkor balra kell fordulnom, elmennem, a kerítésig, onnan pedig észak felé.

Ezt kitervelve neki is látott a megvalósításnak, azaz balra fordult, és elindult a kerítés felé.


8.

Az eget néztem, és csillagokat láttam. Mindebben az volt az érdekes, hogy a sok-sok csillag kétféle csoportra különült. Voltak álló, és voltak mozgó csillagok. Az első felük maradandó csillagok voltak, amik minden éjjel az égen tündököltek, míg a maradék olyan, amit a barbár ökle okozott. Reménykedtem benne, hogy azok nem maradandóak.

Változatlan testhelyzetben feküdtem hanyatt, ki tudja mióta. Mindenesetre eldöntöttem, hogy ha holnap éjjel is ilyen szerencsétlenül alakulnak a dolgaim, akkor szedem a sátorfámat, és itt hagyom ezt az ellenszenves várost. Miután ezt így kiokoskodtam, tovább vártam, hogy elmúljon a bénító varázslat hatása.

Már ideje lenne – mérgelődtem, mert rettenetesen elkezdett viszketni az orrom.


9.

Tihamér nagyot nyújtózott, majd kikászálódott a koporsójából. Feljött az égre a nagyobbik hold, itt volt tehát az ideje a szokásos egészségügyi sétájának. Felcaplatott a pár lépcsőn, majd elhagyta a kriptáját.

Amint kilépett a holdfényre, egy törpét vett észre. Ez jó móka lesz – gondolta, majd megvárta, amíg áldozata pár lépésre megközelíti, és akkor huhogva elé ugrott.

– Szia Tihamér! – nézett fel Garden a térképből. – Bocs, de most nem érek rá – közölte, majd a kezében tartott papírdarabot vizsgálgatva továbbindult.

A zombi csalódottan legyintett a törpe után, majd felvette lehullott kisujját, és elindult az ellenkező irányba.


10.

Pufff merengve nézte a két oldalt sorakozó oszlopokat.

– Szerinted mióta állnak itt? – nézett fel a mellette lépkedő barbárra.
– Nem mindegy? Biztos, hogy Garden idetalált?
– Igen. Egyszerű térképet rajzoltam neki. Igen egyszerű térképet.
– Huhuhuhú! – huhogott rájuk egy közeli oszlop mögül eléjük ugró alak.
– Szia Tihamér! Nem láttad Gardent? – kérdezte Pufff a zombit, miután úgy tett, mintha megijedt volna.


11.

Garden ásott. Nem volt nehéz megtalálni a kellő helyet, látszott, hogy valaki nemrég megbolygatta a talajt néhai Vashorrú Borbába sírhantján.

Rövid tízperces testgyakorlás után már meg is lelte a ládát, és sikeresen a holdfényre ráncigálta. Nem volt se kimondottan nagy, se túlzottan nehéz.

- Mi lehet benne? – gondolkodott a törpe. - Belenézek, úgy se tudja meg senki – döntötte el.

Egy kihajtható kallantyút talált csak zárként a ládán, hát arrébb tolta, majd közel hajolva felnyitotta a fedelet.

Csendes nyikorgást hallott, majd telibe találta egy sebesen előpattanó habostorta.

– Boldog szülinapot, öregapó! – lépett elő Hukk a háttérből, és átnyújtott a habosan hápogó törpének két palack tünde jégbort.
– Azt hitted, elfelejtettük, ugye? – kacsintott rá Pufff, majd ő is átadott két másik üveget, az előzőek testvéreit.

A hatás kedvéért varázsolt a temető felé egy rövid tűzijátékot is, amit Tihamér boldog ujjongással jutalmazott.

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 8 db)