Hajsza / krimi

Szépirodalom / Novellák (1633 katt) Maggoth
  2011.01.29.

1.

A kukoricaszárak lágyan hajladoztak a szélben. Tordas nem törődött a látvánnyal, megragadta a hullát a hóna alatt, és húzni kezdte a rendőrautó mögött parkoló Mercedes nyitott csomagtartója felé. A nő szerencsére nem volt túl nehéz; életében biztosan odafigyelt az egészséges táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra.

Tordas Péter törzszászlós nem tartotta magát rossz embernek, de a tengeri földön folytatott tevékenysége ellentmondott ennek az elképzelésének. Szerette a mellékest, azért állt be éjszaka a Kunharaszti felé vezető útelágazáshoz, hogy az áthaladó autósok révén némi pluszjövedelemre tegyen szert. Sosem volt túl mohó, többnyire még egy-egy ötezressel is beérte, ám ez az éjszaka más fordulatot hozott, mint az eddigiek.

A Mercedesből kiszállított jó alakú nő Pest felől jött, és egyáltalán nem akart fizetni. Tordas nagy ritkán akadékoskodókkal is találkozott, és olyankor gyorsan elővette a keményebb formáját, de kiszemelt áldozata ettől sem rettent meg. A férfi végül maga sem értette, hogy történhetett: megütötte dühében.

Erre a nő egy különleges okmányt húzott elő a kézitáskájából, és felvilágosította a jogairól. Mint kiderült, Keresztesi Oktáviának hívták, és a BRFK belső ügyosztályán dolgozott. Nem kifejezetten azért jött, hogy országúti hiénákat leplezzen le, de Tordas megszegte a szabályokat, amiért felelősségre vonást érdemelt.

A törzszászlós rettentően ideges lett, és győzködni próbálta, hogy borítsanak fátylat a dologra, Oktávia azonban nem mutatott hajlandóságot a kompromisszumra. A férfi agya ekkor borult el annyira, hogy előhúzta a szolgálati fegyverét, és torkon lőtte a pesti kolléganőt.

Amikor tudatáról felszállt a vörös köd, maga sem értette, hogy tehetett ilyet. Áldozata úgy feküdt a földön, mint egy törött játék baba. Józanul végiggondolva rájött, hogy még előtte az éjszaka, és mivel az elhagyatott úton megszűnt a forgalom, semmi sincs veszve. A gyilkosságnak nem volt szemtanúja, neki pedig nincs indítéka; ha sikerül megszabadulnia a mercitől, és a hullától, később a jó isten sem tudja őket összefüggésbe hozni vele.

Úgy döntött, a járőrkocsit a búzamező mellett hagyja, a luxusautót meg hullát pedig eltünteti a közeli Szilas-mocsárban, aztán szépen visszagyalogol, mintha mi sem történt volna. Az ingovány évszázadok óta oly sok mindent elrejtett már, bűne bizonyítékai nem fognak többé a felszínre kerülni.

Beült a volán mögé, és már éppen gázt adott volna, amikor a reflektorok fényében megpillantotta a kukoricaszárak függönye mögül kileső apró gyerek arcot, amely halálra vált a rémülettől.

A francba – gondolta idegesen Tordás –, a Szőnyi Pistiék hülye gyereke, mi a rossebet keres ez itt?!

A kisfiú berohant a kukoricás sűrűjébe.

Ez nem lehet igaz! – gondolta csalódottan Tordás, aztán leállította a motort.

Kezdte sejteni, hogy húzós éjszakája lesz.


2.

Szőnyi István verítékben úszva felriadt, és az éjjeli szekrényen álló digitális órára nézett. Felesége szuszogva a másik oldalára fordult, és a férfi tudta, hogy az lenne a legjobb, ha ő is követné Edina példáját, de a lelkiismerete nem hagyta.

Délután kicsit túlreagálta a dolgot, amikor megtudta, hogy Sanyi hazahozta élete első egyesét az iskolából. A gyerek eleve órákat késett, és a ruhája is összepiszkolódott; biztos nem volt bátorsága egyből hazajönni. Az üvöltözés még hagyján, de az a pofon már igazán nem kellett volna.

A fiú persze a szobájába zárkózott, hiszen eddig még sohasem ütötte meg, ő pedig nem állt le neki magyarázgatni, hogy egy határ menti falu rendőrkapitányának az élete sem fenékig tejfel. Sok a stressz, túl kevesen vannak, amit remekül példáz, hogy az éjszakai járőr is egyedül dolgozik, ráadásul a pestmegyeiek ennek ellenére leépítésekkel meg vizsgálatokkal fenyegetőznek, sőt mi több, a válság óta a ház havi törlesztése is a kétszeresére emelkedett, nem… ezt mind megtartotta magának, és szépen visszavonult a hálószobába.

Most azonban valami rettentő rosszat álmodott, és tudta, hogy addig nem lesz képes visszaaludni, amíg legalább egy pillantást nem vetett gyermekére.

István felsóhajtott, aztán kikászálódott a franciaágyból, felhúzta a papucsát, és Sanyika szobájához osont.

Sajnálom, kicsim – gondolta István –, apa hülye volt.

Nesztelenül benyitott, és az ágyra nézett. Valami nem stimmelt, távolról úgy nézett ki az összkép, mintha Sanyi nyakig betakarózva feküdne, de valami azt súgta neki, hogy menjen közelebb. Amikor felhajtotta a dunnát, a szeme kitágult a megdöbbenéstől.

Csomókba gyűrt ruhákat talált a paplan alatt.

Szorongás fogta el, mert éppen elég gyerekről hallott, aki megszökött hazulról, és baj érte. Nem tudta meghatározni, Sanyi mikor hagyhatta el az otthonát, azzal viszont tisztában volt, hogy ilyenkor az idő a legfontosabb tényező.

Átsietett a dolgozószobájába, ahol a biztonság kedvéért tartott egy rövidhullámú adóvevőt, és bekapcsolta. Az őrszobán ügyeletet tartó Patakival felesleges lett volna felvennie kapcsolatot, mert a pufók képű őrmester úgysem hagyhatta el a helyét. Ha bejelentést tett volna neki, ő is csak a járőrt hívta volna, hogy nézzen körül. Logikusnak tűnt lerövidíteni az egész felhajtást, és egyből a törzszászlóst megkeresni.

– Tordas, itt Szőnyi, jelentkezz!

Az éter azonban csak üresen sercegett.


3.

Tordas dühösen vetette magát a kukoricarengetegbe, noha még azt sem tudta pontosan, mit akar csinálni. A rendőrkapitány fia rosszkor volt rossz helyen, és olyasminek vált a szemtanújává, aminek nem lett volna szabad. Ésszerűnek látszott, hogy el kell némítania, de ilyesmit még sohasem csinált. Igaz, belső ügyosztályos nyomozónőket sem ölt meg mindennap, de az más volt, az indulat hevében történt. Amire viszont most készült, az kiskorú sérelmére elkövetett, előre megfontolt gyilkosság, és egyáltalán nem vette biztosra, hogy meg tudja tenni.

Pedig muszáj lesz – győzködte magát. – Ha nem kapom el a kölyköt, annyit ülhetek, hogy rám rohad a műanyag lakat!

Furcsa érzésnek találta, hogy a saját főnöke fiát üldözi azért, hogy golyót eresszen a koponyájába – furcsának tűnt, és rendkívül groteszknek is.

Ezek a fajta éjszakák azok, amikor a gonosz hatalmak, mintha összeesküdnének, hogy valakit tönkretegyenek – gondolta önsajnálattal eltelve.

Próbálta meghallani a gyerek mozgását, de a szél annyira felerősödött, hogy hiába igyekezett, a kukoricaszárak susogásából semmit sem sikerült kivennie. A csillagok távoli fénye sem sokat segített, úgyhogy a törzszászlós nem győzte dicsérni magát, amiért a járőrkocsiból elhozta a zseblámpáját. Széles körökben pásztázta vele az előtte húzódó területet, hátha a levelek hullámzása elárulja a kölyök tartózkodási helyét.

Néhány lépésnyire mozgást érzékelt, de csak egy rémült pockot pillantott meg a fénykörben. Az apró rágcsáló rémülten összerezzent, aztán eliszkolt; Tordas bosszúságában a legszívesebben utána lőtt volna, de visszafogta magát.

Gyanította, Sanyika négykézlábra ereszkedve menekül a sorok között, és mivel nem tartozott a nagydarab gyerekek közé, ez módszer mindenképpen az ő javára billentette a mérleget. Tordas rájött, hogy a préda fejével kell gondolkodnia, máskülönben nagy valószínűséggel bolondot csinál belőle.

A fiúnak igazából két lehetősége volt: vagy visszamenekül a falu felé, hogy egyenesen az apjához szaladjon, vagy a közelben húzódó Kunharaszti felé fordul, és megpróbál onnét segítséget szerezni. A saját otthona lett volna a kézenfekvő választás, csakhogy ez egy rendőr fia volt, aki annál okosabb is lehet, hogy a magától értetődő megoldást válassza.

Tordas félfordulatot tett a tengeri föld közepén, és Kunharaszti felé vette a lépteit.


4.

A járőr nem válaszolt, és István kezdte úgy érezni, hogy a pánik hullámai lassacskán összecsapnak fölötte. Lehet, hogy Tordas csak elszunyókált, de ennyi zaklatásra már megébredt volna. Egyszerre két problémával azonban nem akart foglalkozni, és Sanyika eltűnését tartotta fontosabbnak.

Miután felfogta, hogy az egész helyzetet egyedül kell megoldania, újra előkereste az agyában a délutáni emlékeket. A fia későn ért haza, és a ruháját sem lehetett tisztának nevezni.

Valahová elbujdokolt egy időre, hogy ne kelljen a következményekkel rögtön szembenéznie. Ahogy apja visszagondolt, mintha apró toklászokat látott volna a gyerek ingébe ragadva…

Hát persze! – döbbent rá a férfi. – A kukoricásban bóklászott, mielőtt hazamerészkedett volna!

Ez persze nem jelentette azt, hogy Sanyika ismét odament, de kiindulási alapnak mindenképp megfelelt. István sietve öltözködni kezdett, magához vette a szolgálati fegyverét, a mobilját meg a Volvo kulcsait, aztán kifordult a házból, és a kormány mögé vágta magát.

Tudta, hogy bolondság, de elfogta a reménykedés, hogy a fiú talán csak a tengeri földig „szökött”, és most ott ül valamelyik sorban összekuporodva, miközben az apja igazságtalanságán rágódik.

Az utakon már nem volt forgalom, István villámgyorsan a Kunharaszti határában húzódó kukoricáshoz ért. Itt aztán döbbenten fedezte fel az üres járőrkocsit, és a magára hagyott Mercedest. Úgy tűnt, a szálak a tengeri földön fonódnak össze. Valami azt súgta neki, Tordas eltűnését sem tekintheti véletlennek.

Kiszállt a Volvóból, és vizsgálgatni kezdte a két autó környékét. Még a vak is észrevette volna a járőrkocsi körül a vérnyomokat, amelyektől a gyomra rögtön görcsbe rándult. A Mercedes csomagtartóján is megfigyelt kisebb vörös foltokat; minden jel szerint valami borzalmas történt.

Arra gyanakodott, Tordast megtámadták, de amikor felnyitotta a luxusautó hátulját, és megpillantotta a halott nőt odabent, megfordult vele a világ.


5.

Sanyi remegett a félelemtől. Már százszor is megbánta, hogy elszökött otthonról, és ha lehetett volna, visszacsinálta volna az egészet, de volt már annyi esze, hogy tisztában legyen vele, csodák nincsenek. Apja munkatársa rémítő dolgot cselekedett, amikor azt a nőt megölte, és ő végignézte az egészet. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a férfi most őt is bántani akarja, mert nem hagyhatja, hogy amit látott, másoknak is elmesélje.

Haza akarok menni! – gondolta elkeseredetten a fiú.

Első ijedelmében a kukoricaföldnek a jó közepéig berohant, mire rádöbbent, hogy ha csak fejvesztve menekül, Tordas előbb-utóbb leszedi, olyan könnyen, mint egy üregi nyulat. Amint felismerte a hibáját, nyomban négykézlábra ereszkedett, és megpróbálta átgondolni, mit kéne tennie.

Rendőr üldözi, akinek biztosan akadt már bűnözőkkel dolga, és pontosan tudja, hogy kell szökevényeket elkapni. Ha hazafelé próbál menekülni, szinte biztosnak látszott, hogy egyenesen a rá vadászó törzszászlós karjába szalad, legalábbis elsőre ő is így gondolkodna.

A másik út Kunharaszti felé vezetne, de igazából azt sem lehet biztonságosnak nevezni. Megeshet ugyanis, hogy Tordas megpróbál az ő fejével gondolkodni, és éppen arrafelé várja. Olyasféle megoldást kell találnia, ami az őt üldöző felnőttnek nem juthat eszébe.

Talán, ha vissza tudna jutni valahogy a kocsikhoz, úgy hogy közben elkerülné, lenne valami esélye. Kis szerencsével a gyilkos benne hagyta a kulcsot legalább az egyikben, és ő elmenekülhetne. Látta ezerszer az apjától, hogy kell vezetni, csak nem olyan nagy kunszt. Persze lehet, hogy nem ér el normálisan a lába a gázpedálig, és hogy az egész mégsem olyan egyszerű, mint ahogy azt hiszi, de ezen ráér akkor eltöprengeni, ha odaér.

A kisfiú az autók általa tippelt irányába fordult, és visszafelé kezdett araszolni. Hirtelen mozdulatlanná merevedett, tőle két sorral arrébb kék nadrágos lábat pillantott meg, és egy zseblámpa sugarát, amely a környéket pásztázta.


6.

István remegő kézzel átvizsgálta a hullát, és rémülten állapította meg, hogy a nőt Keresztesi Oktáviának hívták, és a BRFK belső ellenőrzéséhez tartozott. Nem értette, Tordas miért végzett vele, de mivel nem tartózkodott a környéken, a dolognak lehet, hogy szemtanúja akadt, és most azt próbálja elkapni.

Sanyika!

Persze az is megeshetett, hogy a nőt valaki más lőtte le, Tordas pedig a tettest kergeti, és az egész dolognak semmi köze a fiához, de mégis úgy érezte, hogy nagyjából jól rakta össze a mozaikkockákat. Sanyi itt kergetőzik a kukoricásban egy gyilkossal, azért, mert ő első felindulásában megpofozta. Adja isten, hogy ne legyen túl késő!

István előhúzta a 38-asát, aztán kétrét görnyedt, és a sorok közé vetette magát.

Lassan, és óvatosan haladt, nem akart semmi zajt csapni, amivel megriaszthatná a halálos játék résztvevőit. Ő volt az ismeretlen az egyenletben, rá sem Tordas, sem a fia nem számított, a meglepetés ereje pedig felülmúlhatatlan előnyt jelentett. A törzszászlós nem érdemelt kegyelmet, miután sarokba szorított vadállattá vált, aki képes kezet emelni a felettese fiára, hogy a bűnét eltussolja.

István nem emlékezett, mikor használta utoljára éles helyzetben a fegyverét, ráadásul a lőgyakorlatokat is elhanyagolta. Még az is előfordulhatott, hogy idegességében célt téveszt. Ekkor távolabb meghallotta Tordast, amint épp Sanyikát próbálja valami ócska szöveggel előcsalni.

István szárazon nyelt egyet, aztán lopakodni kezdett a hang irányába.


7.

Tordasnak nem maradt választása, megpróbált a kiskölyök lelkére beszélni, hogy előcsalogassa, és végezzen vele. Abban bízott, a gyerek annyira stresszben van, hogy elhiszi a hazugságait.

- Tudom, hogy félsz, kisöreg, de nincs semmi baj. Az a nő igazából körözött bűnöző volt, egy drogdíler. Hallottad már ezt a szót? Biztosan hallottad. Mérgeket árult az embereknek, akik aztán meghaltak. Engem is próbált megmérgezni, azért lőttem le, érted?
A férfi remélte, hogy amit mond, kellőképp meggyőzően hangzik.

- Sose bántanálak, elvégre ismerem, és szeretem az apádat. Nem gondolod, hogy kezet emelnék a rendőrkapitány fiára, ne viccelj! Csak haza akarlak vinni az öregedhez. Megszöktél otthonról, mi? Nyugi, nem lesz semmi baj, ennyi idős koromban én is csináltam ilyet. Majd én beszélek apáddal, csak gyere már elő!

Semmi reakció nem érkezett a szavaira, de Tordas igazából nem is várt mást, tudta, hogy egy tizenkét éves fiút manapság már nem olyan könnyű becsapni. Igazából csak figyelem elterelésnek szánta az egészet. Egy kis pszichológia, ha normálisan beszélnek az emberhez, még ha nem is hiszi a hallottakat, önkéntelenül ellazul, és hibázik. Neki pedig egy elvétett moccanás is elég lett volna, egy aprócska botlás, amire rámozdulhat.

Hirtelen zajt hallott oldalról, és amikor odakapta a fejét, észrevette a fiút, amint két sorral arrébb az autók irányába teper.

Az anyád!

A gyerekkel párhuzamosan rohanni kezdett, miközben célra emelte a revolverét. A kölyök, amikor észrevette, hogy lelepleződött, felemelkedett, és úgy rohant tovább. Cikázott, mint az űzött vadak, és elismerésre méltóan gyors volt. Tordast nem lehetett éppen edzettnek nevezni, hamar zihálni és verítékezni kezdett, vaktában pedig nem akart tüzelni.

Mintha csak az égiek meghallgatták volna a vágyait, a fiú egyszer csak felbukott egy kőben, és hasra esett.

Ez az – gondolta Tordas. – Már igazán ideje volt!

Néhány öles ugrással a gyerek mellett termett, aztán fenyegetően fölé tornyosult. Sanyi könnyes szemmel fölnézett, és egyenesen a fegyver sötéten ásító torkolatába bámult.

– Sajnálom – mondta a törzszászlós. – Nem kellett volna ide jönnöd éjszaka.

A fiú nem válaszolt, de Tordas halogatta a lövést. Lelki erőt kellett gyűjtenie, úgy érezte, mintha egy láthatatlan erő gúzsba kötné az ujját a ravaszon.

- Az apám ott áll a háta mögött, és le fogja lőni – szólalt meg végül a gyerek.

Tordas elmosolyodott.

– Jó kis blöff – mondta, és elismerően a kölyökre hunyorgott. – Az apád otthon alszik, mint a mormota, és gőze sincs róla, mi történik itt.
– Akkor miért nem fordul meg? Annyira gyorsnak hisz, hogy addig elrohanok?
– Igaz is – vigyorodott el a járőr. – Miért ne?

István pontosan abban a pillanatban húzta meg a ravaszt, amikor Tordas szembefordult vele. A rendőr előbb hitetlenkedve rá bámult, aztán a mellkasán kivirágzó vérszirmokra. Némán tátogott valamit a felettese felé, de a száján nem jöttek ki szavak. Imbolyogva visszafordult Sanyi felé, és megpróbálta ráfogni a fegyverét. A rendőrkapitány ezúttal biztosra ment, amikor ismét tüzelt, a törzszászlós fejét vette célkeresztre. A lövedék Tordas koponyájának hátsófelébe fúródott, és elől a jobb szemén keresztül távozott. A járőr azonnal meghalt; miközben mozdulatlanul elvágódott, a vére a fiú arcára fröccsent.

István a következő pillanatban remegő gyermeke mellett termett, és magához ölelte.

– Ne haragudj! – mondta rekedtes hangon. – Ígérd meg, hogy többé nem csinálsz ilyet! Cserében megígérem, hogy soha többé nem emelek rád kezet!
– Bocsáss meg, apu! – kiáltotta a fiú, és fékezhetetlen zokogásban tört ki, ahogy elmúlt órák feszültsége felszakadt a lelkéből. – Soha többé nem szököm meg!
– Jól van – sóhajtotta István, aztán felsegítette a földről. – Gyere, most bemegyünk az őrsre, és amíg Pataki felveszi a jegyzőkönyvet, kihívom a megyétől a helyszínelőket. Utána hazamegyünk, és majd én megbeszélem anyáddal, hogy ne kelljen holnap suliba menned.
– Olyan rendes vagy, apa – hüppögte Sanyi megilletődötten.
– Naná – bólintott István. – És ez most már mindig így lesz!


8.

Amíg Pataki levitte a fiát a kihallgató helyiségbe, és felvette a vallomását, István besietett az irodájába, és félrehúzta az íróasztala mögötti falon porosodó tájképet. Miután beállította a kódot a festménnyel álcázott széf tárcsáján, a páncélozott ajtó olajozottan kitárult, ő pedig egy fekete szemeteszsákba kezdte rámolni belőle a bent várakozó pénzkötegeket, hogy később levigye a Volvóba. Néhány kisebb bankjegycsomagot elkülönített, aztán a drogot is kivette belőle. Szerencsére a fia ügyet sem vetett rá, hogy sebtében átvizsgálja Tordas hulláját, mielőtt elindulnának. Így került hozzá a törzszászlós öltözőszekrényének kulcsa, hogy elhelyezhesse benne a későbbi vizsgálat számára szánt bizonyítékokat.

Tordas nem véletlenül rögtönzött drogdílerről szóló mesét a fiának. Mindenki tisztában volt vele, hogy Szilas a határ felé tartó kábítószer szállítmányok tranzitállomása. Azt viszont kevesen tudták, hogy a csempészek kenőpénzt fizetnek az áthaladásért. Eleinte nem akart részt venni ilyesmiben, de a válság után borzalmasan nehézzé vált az élet. A dologban hallgatólagosan mindenki benne volt, de Tordas az éjszakai járőrözés során még külön is sütögette a pecsenyéjét. Ez némelyeknek valószínűleg szúrta a szemét, és csak idő kérdése volt, hogy az irigykedőkön keresztül szárnyra keljen a feltételezés.

Valahogy kitudódott, hogy a szilasi kapitányságon korrupció ütötte fel a fejét, ezért a pesti fejesek úgy döntöttek, útjára bocsájtják Keresztesi Oktáviát, hogy járjon a végére a dolognak. Piszok mázli, hogy a nő Tordasba ütközött, és hogy az megölte. Ő viszont a törzszászlóst tette el láb alól, amivel a bűnbak is meglett, akire mindent ráfoghatnak. Az már fájdalmasabban érintette, hogy a fia is a tűzvonalba keveredett, de legalább patyolat tisztán kerülhet ki az ügyből, arra hivatkozva, hogy Sanyika életét óvta.

István eldöntötte, ha túl lesz a vizsgálaton, befejezi ezt az egészet, másik városba költözik, és egy kicsit jobban fog figyelni a fiára.

Legalábbis remélem, hogy képes leszek rá – sóhajtotta, aztán felkapta a pénzzel teli szemeteszsákot, és kisétált az irodából.

Előző oldal Maggoth
Vélemények a műről (eddig 2 db)