A nő és a férfi kapcsolata az irodalmi alkotások tükrében

Külvilág / Közélet (9778 katt) Floró
  2010.08.19.

Mit is jelent a párkapcsolat? Egy férfi és egy nő egymásra találása, és lehetőség szerint minél további és minél bizalmasabb együttléte. De ezért sokat kell tenniük! Főleg annak, aki kezdeményez, vagy aki jobban szeretné a fent említett szerelem beteljesedését. Mivel az udvarlás ezer éveken keresztül a férfiak privilégiuma volt, így a magyar és világirodalom elsősorban a férfiak szemüvegén keresztül szemlélteti a problémát. Persze az ősköltészet, a népköltészet és az újkori költészet a másik nem problémáit is megjelenteti, a modern kor, főleg a két világháború között, valamint a második világháború után.

A szerelmi költészet hátterét a cselekvési fázisok szerint csoportokra bonthatjuk. A leggyakoribb szerelmi költemények az udvarlási szakaszban készülnek. Ennek leginkább publikus vonala a fiatal (nem házas) lánynak való udvarlás, amely majd minden költő alkotásai között megjelenik, hiszen nagyon kevés az az alkotó, akit a szerelem érzése érintetlenül hat, hiszen a legáltalánosabb és legegyszerűbb múzsák egyike. Udvarlási fázisnak tekinthetjük az udvariassági verseket is, mikor a vágáns költészet szabályai szerint a ház férjes úrnőjéért, tisztes távolságból lobog az ifjú plátói szerelemben. De udvarlási fázis ennek ellenkezője is, mikor a testi vágy szülte erotikus versekkel operálva próbál meg a költő nagyon közel jutni kiválasztottjához.

Kevésbe gyakori, de sok költőnél számottevő a reménytelen szerelem utáni búcsúversek írása is, akár a nő, akár miatta következett be a szakítás. Néha megjelenik a hitvesi költészet is, mikor a sikeres udvarlás házassággal végződik, és a feleségének ír a költő néhány verset. A fogalmazásomat a fázisok szerinti tematikában szeretném bemutatni, mind a magyar, mind a világirodalomból hozni rájuk konkrét példákat, nem feltétlenül tartva a kronológiai sorrendet, hiszen a hasonló tartalmú költemények összevetésének több értelmét látom, mint a korok szereplőinek felsorolását.

A legelső szerelmi történetek még a mitologikus korban gyökereznek, és alapvetően történetek leírásaira korlátozódnak, vagy útmutatások a szerelmi szokások terén, gyakran vallási köntösbe öltöztetve, alárendelve valamilyen gazdasági–politikai–társadalmi érdeknek. A Gilgames vagy az ókori mitológiák történeteiben a csábító vers csak egy betét, amely színesíti, kézzel foghatóvá teszi a történet szálait. A Bibliában azonban megjelenik az Énekek Éneke, amelyben már szerelmes versek is megjelennek, érdekes módon a nők szájába is adva kísértő szólamokat. Valószínűleg népköltészeti művekről van szó, melyeket a kanonizálás folyamán a Bibliában hagytak, mert erős rokonságot mutat a népköltészeti földműves „leányversekkel”.

Szintén udvarlási verstípusok népköltészet dalait utánzó Petőfi, vagy Heine versek, melyek a népies romantika szülöttei. Petőfi a neki tetsző, vele egy társadalmi rétegbe tartozó felső paraszti, vagy polgári lányoknak, nekik is ilyen típusú versekkel kedveskedett, remélve, hogy szép szavai hatással lesznek a kiválasztottakra. Az egyszerű szókincs, de nagyon eredeti képalkotás meghozta a hatását, és, bár búcsúversként írta a „Reszket a bokor, mert”–et, mégis Szendrey Júlia lett a jutalma. Csokonai rokokó stílusú „Tartózkodó kérelme” szintén egy dicshimnusz imádott kedveséhez, Vajda Júliához, akinek rettentően imponáltak a szép szavak, még akkor is, ha az irodalomtudósok véleménye meg is oszlik arról, hogy a meglehetősen „csúnyácska”, de zseniális költőt szerette–e. Juhász Gyula Anna-versei is a rajongásról, és az esetleges párkapcsolat beteljesedéséről szólnak.

Furcsa kettőssége volt a Balassi–féle Júlia–verseknek. Egyrészt remek vágánsverseket írt Ungárd Kristófné Losonczy Annának, mint egy ház úrnőjének, de a hölgy özvegysége idején erősen ostromolta is, remélve, hogy feleségül veheti. (Bár itt a hozománynak is jelentős szerepe lehetett volna).

Ezzel áttértünk a reménytelen, magasabb rangú nő iránti érzelmekre. A lovag-költészet leginkább elfogadott irányvonala az éteri szerelem, amely nem ismer testiséget, főleg azért, mert a nő már férjes, és a nőben egyben (vagy főleg) a férfi rangját, hatalmát vagy személyét tiszteli a költő. A németalföldi és francia költők előszeretettel adóztak a női nem misztikumának ezekkel a versekkel.

Az elérhetetlen nő eszménye azonban akkor is megjelenik, ha a hölgy egyszerűen csak nem akarja, vagy valami miatt nem lehet a költőé. Dante szerelme egyesek szerint veszedelmesen fiatal, míg mások szerint egyszerűen csak az alkalom és a szituáció nem kedvező. De Vörösmarty Perczel Etelka iránti szerelme is ilyen, akinek személye számos románcot megihletett.

Az erotikus költészet gyakran, és sok korban tiltott volt, de majd minden kor kitermelte a maga remekműveit, hatalmas költőóriások tollából. Legegyértelműbb formáját a népköltészet adta, de Janus Pannonius itáliai versei helyenként Karinthy humorát készíti elő a női nemmel kapcsolatban. (Érdekes, hogy Magyarországra érkezése után a költő nem ír már ilyen témájú verseket, vagy legalábbis nem maradt ránk). Villon testamentumi balladáinak vagy Hemingway novelláinak is gyakori szereplője az erotika, míg a magyaroknál hasonlóan Tersánszky Józsi Jenő ír. Ady Léda–versei is a testiség jegyében íródtak, bár a konkrét leírásokat kerüli, inkább a szimbólumokkal érzékelteti mondanivalóját.

Ady Léda kapcsolatát többször lezárta és újra felmelegítette, de a végső búcsúversét, az „Elbocsátó, szép üzenet”–et a magyar irodalom egyik legvitatottabb költeményeként tartják számon, főleg etikai szempontból. József Attila szerelmes versei a keserűségben szintén hasonlóak.

A keserűségében egyeznek, de az imádat tárgyában különböznek a már említett Csokonai Lilla-verseinek azon versei, mikor Júlia férjhez ment ama komáromi kereskedőhöz. Csokonai a nőt soha, egyetlen szóval sem bántotta, kései kortársaival ellentétben.

Szintén érdekes keveréke a szerencsétlen tragikum és a „boldog házasság” megjelenésének Shakespeare „Rómeó és Júlia”–ja, ahol a szerelmesek eljutnak ugyan a házasságig, de a korabeli viszonyok kegyetlen véget szánnak számukra.

Igazi hitvesi költészettel ritkán találkozunk. Én nem is tudok világirodalmi példát hozni, de a magyar irodalomból annál többet és érdekesebbet. A legelső, ki ezt a kört megnyitotta, Vörösmarty Mihály volt, aki ifjú feleségének, Csajághy Laurának írt verseket, ám a leghíresebb minden bizonnyal Petőfi Sándor lett. Ő maga majdnem 120 verset ír a feleségének, és többről kiderült, hogy jóslat értékű. Szintén szóba került már Ady Endre is, ám az ő hitvese, Boncza Berta az „álomnő”, akivel harmonikus kapcsolatban élve, a költő végre megtalálja a szerelmi boldogságot. Hatalmas költő-egyéniségünk Radnóti Miklós, aki, sokak szerint a legnagyobb szerelmi költő lett volna, ha a világháború miatt nem „kellett volna” egészen más verseket írnia. De így is gyakran megemlékezik "vöröshajú" feleségéről, Fanniról, akit még halála környékén is gyakran emleget.

Végül, a fogalmazásom végén, a sokat vitatott Karinthyról szeretnék néhány sort írni. Őt sokan nőgyűlölőnek mondják, pedig mindössze karcolatosan írt bizonyos nőtípusokról. Én, személy szerint, csak annyit tennék hozzá, Karinthytól szabadon idézve: „Ha belép egy szobába egy nő, én annyira vagyok férfi, amennyire az a nő nő”.

Előző oldal Floró
Vélemények a műről (eddig 7 db)