A kastély kísértete

Horror / Novellák (1057 katt) Tad Rayder
  2018.06.10.

Brian Trevol egy békés kis városban nőtt fel a Maine állambeli Portlendben. Már gyerekkorában keringtek a rémtörténetek a városban levő házról, amit még mind a mai napig nem lakik senki. S ki tudja, hogy miért. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy a család, aki benne lakott, nem volt épelméjű, s ezért gyakran játszadoztak egymás testi épségével. Célba dobtak vagy éppen célba lőttek egymásra, de ha már nagyon belejöttek a játszadozásba, akkor még a darabolástól sem vetették vissza magukat. Ezért nevezték Clerenséket csonka családnak.


Most, hogy Brian felnőtt, visszatért gyermekkora színhelyére, ahol mindig is rettegéssel töltötte el nem csak ez a történet Clerensékről, hanem az is, hogy félelmetes és kísértet járta kastélynak képzelte a házukat. Így hát útnak indult és felkereste Clerensék házát. Amikor meglátta, eszébe jutott, amit gyermekkorában mondtak a szülei és a város lakói. Soha ne menjetek annak a háznak a közelébe! De most, hogy már felnőtt, úgy gondolta, meg tud birkózni ezzel a gyermekkori félelmével és azzal, ami talán a ház falai között várja.

Bement a házba, mindenhol csak korhadozott bútorok, és az évtizedek során a házat belülről benövő indákat látta. A emeletről egyszer csak hallott valamit. Halk ajtónyikorgás és emberi hangok szűrődtek ki az egyik szoba mélyéről. Először azt gondolta, hogy hallucinál, és nem is foglalkozott vele, így hát továbbment a földszinten. Ahogy továbbment, a félhomályba burkolózó ház falai között egyre közelebbről hallotta a hangokat. Nem bírta tovább. A kíváncsisága és egyben a gyermekkori félelme hajtotta előre. Így hát Brian fellépett a lépcső első pár fokára, és ez volt élete utolsó tette, mert bekövetkezett az, amitől óvták mindig is gyermekkorában. A szörnyű látvány a kastélyban, mert nem hiába tébolyultak meg Clerensék.


A házat egy kísértet lakta akkor is és most is. Ahogy Brian felnézett, és elé tárult a szörnyű, idegborzoló látvány, csak egy vágást érzett. A kísértet megölte Briant, de akkor sem és most sem tudták, hogy ki ő. A személyét homály fedi. Talán örökre.


Sümeg, 2013. VII. 15. Hétfő

Előző oldal Tad Rayder
Vélemények a műről (eddig 1 db)