Linktár

Quefzghozugo, avagy az indián zombi suttogása

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/2 számában.

Quefzghozugo vetett még egy utolsó pillantást a fák mögé lebukó vörösnarancs színben pompázó napkorongra, majd belekezdett a szertartásba. Egyedül állt a monumentális templom tetején az egy tömbből kifaragott áldozati oltár előtt, ennek a varázslatnak a végrehajtása nem kívánt szemtanúkat.

Az erdő neszei csak foszlányokban szűrődtek fel Quefzghozugoig, majd a felcsendülő éneke átvette uralkodását a fáklyákkal megvilágított oltárkő környezetében.

Egy fekete színű vastag gyertyáról meggyújtotta az áldozati tálba előkészített növényeket, melyek sűrű füsttel kezdtek égni. Furcsamód a feketés füst nem felfele szállt, hanem lefelé áradt, az oltár elé terített vörös szőnyeg felé.

A dallam változott, mélyebb lett. A füst előbb a derekáig ért, majd teljesen beterítette a kántáló papot. Az énekszó akkor szakadt meg, amikor mellkasába vágta az áldozati tőrt.

Szíve utolsót dobbanásakor, már csak a szőnyeg selymességét érezte. A vörös szőnyegét, amelyet az áldozatok vére színezett. Quefzghozugo egy utolsót sóhajtott, majd rángások futottak végig halott testén.

Lassan, darabos mozdulatokkal tápászkodott fel, majd a titkos járaton elindult a belső szentély felé. Nem nézett vissza, az ezeréves kövek némán fogadták magukba.