A halott majom kutyája

A jövő útjai / Feladatok (1731 katt) Maggoth
  2011.02.24.

Frank Maitland az élettelen garangót bámulta.
„Ostoba majom!” – gondolta ajakbiggyesztve.

Mélyen lenézte a szellemi fejlettség alacsony fokán álló humanoidokat. A tagbaszakadt, szőrös assintiriaiak hegyi gorillára hasonlítottak ezért gúnyolta őket majmoknak. Úgy tűnt, ezen az őserdőkben gazdag planétán az evolúció a Földiétől eltérő irányba kanyarodott.

Frank elégedetten körültekintett, és megállapította, hogy a boltozatos falú barlang a legvadabb álmait is túlszárnyalja. A sziklák aranyból voltak, amire egyetlen otthoni kőzetszakértő sem tudott volna épkézláb magyarázatot adni, a férfit azonban hidegen hagyta, hogy mindez miként lehetséges. Egyedül a hatalmas vagyon foglalkoztatta, amelyre szert tehet.

A garangók az utolsó belező kést is aranyból készítették, amire már az érkezésekor felfigyelt. Maitland egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy valahol a hegyek közt kiterjedt nemesfémlelőhely rejtőzik. Kitartóan tanulmányozni kezdte a majmok egyszerű, horkantásokból álló nyelvét, és a mondatok többségét hamarosan elég jól megértette. Megfigyelte a helyi szokásokat, és a tábortűz mellett suttogó bennszülöttek hiedelemvilágával is gyorsan megismerkedett. Az assintiriaiak biztosra vették a védőszellemek létezését, és azt állították, mindegyiküket valamilyen különleges lény óvja.

A garangók fantáziája minden zugot természetfeletti alakokkal népesített be, akik sokszor egymással is vetélkedtek egy-egy törzsbéli gyámolításáért. Amint valamelyikük betöltötte a tizenkettedik évet, a hagyományoknak megfelelően rituális, narkotikumok keltette kábulatba taszították. A beavatásra kerülő bennszülött ilyenkor semmilyen külső ingerre nem reagált, és úgy festett, mint akiben az élet utolsó szikrája is kialudt. Hitük szerint a pártfogásukért küzdő entitások az univerzum távoli csücskeiből érkeztek, és általában maguk sem tudták, hogy már nincsenek az élők sorában.

Frank kihallgatott egy Issiaki nevű kölyköt, aki az egyik cimborájának azt állította, előre megálmodta, hogyan fog a védőszelleme kinézni.

Barátja, Sosaki arra kérte, firkantsa le a porba jövendőbeli mentora képét, és a majom egy foxterrierhez hasonló ebet rajzolt. A kíváncsi siheder az állat méreteire is rákérdezett, és kiderült, hogy azok is egy földi kutyáéval megegyezőek. A közelükben tébláboló Maitlandnek a nyelvébe kellett harapnia, nehogy hangosan felröhögjön. Ennél már csak az lett volna szánalmasabb, ha Issiaki védőszelleme mondjuk egy ganajtúróbogár.

Nemsokára elérkezett a Beavatás ideje, és az ifjú garangót a Szent Barlanghoz kísérték, ahol beadták neki a megfelelő kábítószereket. Frank messziről követte a menetet, és a szertartás színhelyére is behatolt, miután a résztvevők elmentek. Issiaki élettelenül hevert a hasán, és pontosan úgy festett, mint akit visszafordíthatatlanul túladagoltak. A férfi inkább lenézést érzett, mintsem sajnálatot, az viszont kifejezetten feldobta, hogy végre ráakadt a majmok aranylelőhelyére.

Úgy döntött, eljött az ideje, hogy a Szent Barlang lenyúlásával az egész további jövőjét megalapozza. Frank a csuklóján feszülő bonyolult műszerrel Konvertert rendelt, aztán várakozni kezdett.

Hamarosan fény villant a barlangteremben, és kéken örvénylő hasadás nyílt a valóság szövetén. Az újfajta teleportációs technológia az építmények átvitelére a fekete lyukak különleges anyagát használta. A Konverter a megfelelő adatok betáplálása után a másodperc törtrésze alatt bármilyen objektumot alkotóelemeire bontott és újra összerakott egy másik helyen.

A dolog működési elvét igazából maga Frank sem értette, de a Tiamat IV.-ről egyszer már sikerült egy felhőkarcoló nagyságú gyémántpalotát is a teljes uralkodócsaláddal együtt eltulajdonítania. A lényeg a részletekben rejlett, minden adatot maximális pontossággal kellett betáplálnia: önmagát, a hullát, az aranybarlangot, a halott majom kutyáját…

Frank agyában a fogaskerekek fals nyikordulással elakadtak.
A halott majom kutyája?

Bénultan a garango teteme mellett acsargó, ádáz tekintetű foxterrier-utánzatra meredt. Noha az előbb még nem volt ott, a felborzolódott szőrű vakarcs nagyon is elevennek látszott.

Frank nem hitte, hogy a veszettül morgó eb csakugyan Issiaki védőszelleme, inkább mentális rendellenességnek vélte.

Ifjabb korában Maitland néhány évig pszichikai tanulmányokat folytatott, míg a bűn vonzásába nem került. Annyit minden esetre sikerült ez idő alatt elsajátítania, hogy a tudat képes olyan szellemi kivetülések létrehozására, amelyek a test halála után is rendszeresen ismétlődnek. A letűnt korok babonás népei ezeket a jelenségeket kísértetekként azonosították, noha csupán tartósan visszatérő mentális segélykérő üzenetek voltak, amelyek nagyon erős meggyőződésből fakadtak. Issiaki nyilván annyira hitt a védőszellemében, hogy az a nem anyagi síkokon megvalósult.

Ez mind szép és jó volt, de egy parányi gond azért akadt vele.
Hogy a fenébe üsse be az adattovábbítóba egy fantázialény adatait?

Ha nem teszi meg, és a Konverter a szellemkutyát hibaként érzékeli, az áthelyezés félúton összeomlik, miközben a szerkezet a köztes térben széthasad, mert hasztalan próbál egy anomáliát a valós anyagszerkezetbe illeszteni. Amennyiben viszont a fantomot valóságként táplálja be, megeshet, hogy a külső környezet állapotát teszi a kutyáéhoz hasonlóvá. A kék színű örvény egyre növekedett, és Frank úgy érezte, beleőszül a dilemmába.

Ráadásul a szellemkutya, mintha csak megérezte volna az elbizonytalanodását, ezt a pillanatot választotta, hogy rátámadjon.
„Ennek az égvilágon semmi értelme!” – gondolta Frank ingerülten. – „A pártfogoltja már nincs is életben!”
A misztikus élőlényt azonban ez a tény láthatólag egy csöppet sem zavarta, mert hirtelen a kétszeresére növekedett, és habzó pofával Maitland torkának ugrott…

Issiaki még az után is kábának érezte magát, hogy lejött a hegyről, Sosaki azonban nem hagyta magát lerázni, amíg el nem mesélt mindent, amit a szellemutazás során tapasztalt.
– A kutya győzött, akiről álmodtam – mondta nehezen forgó nyelvvel az ifjú –, de volt ott egy másik lény is, aki azt sem tudta magáról, hogy már nem él. Valami Föld nevű helyről jött, és azt hitte, elrabolhatja az egész Szent Hegyet, meg hogy én vagyok halott. Valami őrült szelleme lehetett, esetleg démon, de alaposan melléfogott… a mentorom darabokra szaggatta…

Előző oldal Maggoth
Vélemények a műről (eddig 2 db)