A kisember

Szépirodalom / Novellák (151 katt) n13
  2020.04.15.

A kisember mindig az csinálta, amit mondtak neki. Eljárt dolgozni, megkereste a kenyérre valót, eltartotta a családját. Munka után elment a szupermarketbe, megvette azokat a dolgokat, amiket a reklámokban látott. Este megnézte a tévében a híreket, majd az aktuális sorozatot, aztán fogat mosott és lefeküdt. Másnap ugyanez kezdődött elölről. Az élete nem volt bonyolult, nem is gondolkozott rajta, egész addig a napig, amíg az a fránya baleset nem történt.

Egyik reggel épp munkába indult. Miután becsukta a bejárati ajtót, elindult lefele a lépcsőn, de menet közben valahogy összeakadt a lába, és fejjel előre lebucskázott a lépcsőn. Olyan rosszul ért földet, hogy beverte a fejét a szemközti falba. Kellett pár perc, amíg felfogta, hol van, és mi történt vele. A feje még egy hét múlva is sajgott, és jókora dudor keletkezett ott, ahol beütötte. Talán ez volt, ami kiváltotta…

Egyik nap észrevette, hogy a cipői összevissza vannak, úgy, ahogy hazajövet lerúgta őket. Ezen kicsit meglepődött, mert ő mindig szépen egymás mellé téve tartotta őket a cipős szekrényben, ahogy kell. Egyelőre nem nagyon izgatta ez az egész, csak fura volt, viszont másnap, amikor a reggeli nagydolog közben a járólap mintázatából különböző alakokat és figurákat kezdett látni, elgondolkozott. Valami elkezdődött nála, egyfajta változás. A reklámok és a sorozatok már untatták, és úton útfélen kérdések gyűltek a fejében. Elkezdett megkérdőjelezni dolgokat, persze nem alapigazságokat, de amit a híradóban a politikusok mondtak, azokat sokszor már kétkedéssel fogadta. Az első reakciója az ijedtség volt.

- Mi történik velem, ez most mi? – kérdezte magától.

Egész kis kényelmes és nyugodt élete felborult. Az asszonnyal sem merte ezeket a dolgokat megbeszélni. Hogyisne! Még a végén őrültnek tartaná… Egyik nap még a főnökének is ellentmondott a munkahelyén. Akkor azt gondolta, ez már a vég kezdete, pedig csak negyvenhét lesz októberben. Mindenért azt a szerencsétlen balesetet okolta, bevágta a fejét, és azóta nem a régi, nem önmaga. Félelem fogta el. Hova fog ez vezetni?

Aztán, ahogy telt, múlt az idő, elkezdett hozzászokni ezekhez a dolgokhoz, hogy megbámulja a kovácsoltvas kapu mintázatát, vagy percekig nézi, ahogy a lenyugvó nap a vörös ezer árnyalatába burkolja a világot, vagy ahogy a puha hóesés csendben belepi a fákat. Egyszerűen csak hagyta, hogy hassanak rá, tetszett neki ez a sok új dolog, amit felfedezett, és már nem érzett lelkiismeret furdalást se. Reggel, amikor munkába ment, gyakran valami odaillő verset szavalt magában. Azt gondolta, az emberek majd bolondnak hiszik és elfordulnak tőle, de fura mód nem így lett.

Munkahelyén váratlanul előléptették, mert értékelték, hogy van egyéni véleménye és bátorsága azt elmondani. Házasélete is új dimenzióba lépett, a felesége elkezdett felnézni rá. Kapcsolatuk majdnem olyan lett, mint amikor megismerkedtek. Szobájában a régi polc, ahol csak egy óra és egy makett tank árválkodott, most megtelt könyvekkel. Kocsmába járás helyett inkább otthon maradt és olvasott. Valahonnan még egy bűvös kockát is szerzett, amit pár nap gyakorlással megtanult kirakni. Büszkeség töltötte el, és önbizalma jelentősen megerősödött. Még a zenei ízlése is megváltozott, a régi mulatósok már nem érdekelték, újakat fedezett fel. Órákig képes volt Bach fúgáit hallgatni, vagy Miles Davis trombitaszólóit. A szomszédok egyre gyakrabban átjöttek, hogy segítsen nekik ebben abban, egy beadványt megfogalmazni, vagy csak tanácsot kértek, ő mit tenne a helyükben. Mindenkinek szívesen segített. Munka mellett elkezdett tanulni, leérettségizett, majd levelezőn elkezdte az egyetemet. Boldog volt.

*

Átlagos szerda reggel volt a Szent Stefánia kórházban. Az ápolónők még álmosan, de már rutinosan végezték a napi teendőiket. Amikor Ivett a kisember ágyához ért, földbe gyökerezett a lába. Egy ibolyakék szempár nézett vele farkasszemet. A kisember felült az ágyában és őt nézte! Egy pillanatra megdermedt, majd kirohant a kórteremből, útközben leverte az asztalon fekvő kis fém gyógyszeres tálcát, ami hangos csörömpöléssel esett a padlóra.

- Doktor úr, jöjjön gyorsan! – kiáltotta, mikor az orvosi szobához ért.
Az ügyeletes orvos ránézett nagy barna szemeivel, majd higgadtan csak ennyit kérdezett:
- Mi történt, Ivett?
- A beteg, John Smith! Tudja az, amelyik leesett a lépcsőn, és hetek óta kómában van. Felébredt!

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 3 db)