Látogatók

A jövő útjai / Novellák (723 katt) n13
  2020.04.26.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/5 számában.

Jason Brown kedvenc kanapéján üldögélt a nappalijában, és unottan kapcsolgatott a tévé csatornák közt. A kettesen épp egy dokumentumfilm kezdődött az ötvenegyes körzetről. Az egy amerikai katonai bázis Nevada államban, ahol az ufóhívők szerint földönkívüliekkel kísérleteznek. Jason nem hitt az ufókban, se vámpírokban, se ördögökben vagy angyalokban.

- Badarság, gyerekmese – gondolta –, a tudomány az, ami mindent megmagyaráz, vagy amit az öt érzékszervemmel meg tudok tapasztalni.

Tovább lépkedett a csatornák között: uncsi, uncsi, nagyon uncsi, na ez jó lesz! Szerette az akció sorozatokat. Ezt már látta ugyan, ismétlés, de nem baj. Mi is a címe? Az arany kommandó, vagy valami ilyesmi. Belemerült a filmnézésbe. Bele tudta élni magát, szerette a fegyvereket, neki is volt, biztonsági őrként dolgozott egy multinál, amióta a seregtől leszerelt. Jelenleg egyedül élt egy kétéves fekete kandúrral, Bagirával. Lanával pár hónapja szakítottak, de emlékeiben még intenzíven éltek az együtt töltött nappalok és éjszakák. Az igazat megvallva, inkább az éjszakáik, azok a csodálatos szeretkezések. Nem viselte meg nagyon a szakítás, ő úgyis csak szexet akart, a lány meg családot, és erre Jason még nem volt felkészülve. Élvezte a lány társaságát, jó volt vele jönni, menni, de semmi komoly. Lenyúlt a dobozos sörért, és jót húzott belőle, ez már a harmadik, legalább jól fog aludni.

Úgyis lett, tényleg jól aludt, de a sör miatt felébredt, ki kellett mennie, aztán már nem sikerült visszaaludnia. Olyan fura érzése volt, túl nagy a csend, gondolta. Bagira is nyugtalanul fészkelődött, hátán felborzolódott a szőr.

- Biztos érez valamit - gondolta Jason.

Bagira hirtelen kiugrott a kosarából, ami az ágya mellett állt, és eszeveszett tempóban kirohant a szobából. Most már ő is észrevette a világító neonzöld fénygömböt az erkélyfüggöny előtt. Döbbenten nézte. A fény pulzált és mintha tágult volna. Jason kirántotta a fiókot és előrántotta a kilencmilliméteres Springfield Armoryt, gyorsan belökte a tárat, majd kibiztosítva célra tartotta a fegyvert. A pulzáló fény lassan ember nagyságúra dagadt, amiből egymás után több alak lépett ki. Emberszerűnek tűntek, bár a fénytől nem tudta tisztán kivenni. Az első magasabb volt a többinél, a nevén szólította, és elindult felé. Jason kezében felugatott a pisztoly, az egész tárat belelőtte. A jelenés megtorpant, de nem esett össze. Ahogy szeme megszokta a sötétséget, hirtelen felismerte.

- Úristen, Lana! Te vagy az? - Nem lehet.
A lány újra megindult felé, és a kisebb, vékony alakok is körbevették.
- Ne félj! – hallott egy hangot a fejében, majd lassú bizsergés áradt szét a testében. Őrült félelem kerítette hatalmába, legszívesebben elrohant volna, de teste nem engedelmeskedett.
- Ne állj ellen! – hangzott a parancs. - Nincs értelme. Engedd el magad!
Lassan teljesen elernyedt, hagyta, hogy a lány egész közel jöjjön hozzá, és a combjai közé nyúljon.
- Lana, ne! Kérlek! – mondta, bár érezte, hogy kezd felizgulni.

A lány gépiesen, de ügyesen dolgozott, aztán, mikor úgy érezte, itt az idő, széttárt lábakkal Jason ölébe ült, és lassú ritmikus mozgásba kezdett. Jason tudata kábán szemlélte az eseményeket, miközben teste aktívan részt vett az aktusban. A lányon látszottak a golyó ütötte lyukak, de fura módon nem véreztek, helyette valami zöldes zselé borította a sebek felszínét. Az idegenek négyen voltak, körbe állták őket, kezükben műszereket vagy fegyvereket tartottak, legalábbis Jason annak gondolta őket. Voltak más dolgok is, amiket semmihez sem tudott kötni, ezért ezek a dolgok kiestek elméje rostáján. Agya tiltakozott az ellen, amit látott: alacsony, szürke nagyfejű, nagyszemű alakok mohó tekintete előtt szeretkezik a volt barátnőjével, akibe előzőleg egy tár golyót belelőtt, miközben fejében furcsa hangokat hall.

*

Sikoltva ébredt, mint a fuldokló, aki végre a felszínre tör, és hirtelen szívja tele a tüdejét az éltető levegővel. Fejfájás és hányinger tört rá egyszerre.

- Mi volt ez az egész rémálom?

Felült az ágyban és köhögött. Gyorsan körbenézett, mosolygós reggel fogadta, az ismerős szoba, Bagira békésen szunyókált mellette, a földön pár sörösdoboz. Ahogy az éjszakára gondolt, újra libabőrös lett, micsoda rémálom, pedig nem is ivott sokat.

- Vagy ez már az őrület jele, meg fog őrülni? Megtörtént egyáltalán?

Kitántorgott a fürdőszobába fogat mosni, közben a tükörben megnézte magát, és mindent rendben talált. Ha már ott volt, meg is borotválkozott, a mindennapi rutinok jót tettek, kezdett visszatérni a valóságba. Rémálma volt, mindegy már elmúlt, nem szabad rá gondolni, viszont kilencre be kell érnie a munkahelyére. Gyorsan készített magának egy pirítóst felvágottal és sajttal, majd ivott hozzá egy kis híg kávét tejjel, közben Bagirának is kiporciózta a macskaeledelt. Kék egyenruhája a szék karfáján lógott, gyorsan felöltözött, majd a fiókhoz lépett, és kivette a pisztolyát a fiókból. Izgatottan vette ki a tárat, de szerencsére az összes golyó benne volt. Lenézett a földre, töltényhüvelyeknek nyomuk se. Mégis mit várt? Csak egy rémálom, semmi több. A sok stressz, ami mostanában érte, így csapódik le, ennyi és nem több, el kell felejteni. Már rohant volna dolgozni, mikor eszébe jutott, hogy kicsit össze kéne dobni az ágyat, van még annyi ideje, nem fog elkésni. Gyorsan visszament a hálószobába, megigazította a párnát, ledobta a takarót az ágyról, ám ahogy kihúzta a lepedőt, elsápadt: a lepedőn egy nagyobb és több kisebb folt éktelenkedett, ami különös volt, hogy a kisebbek neonzöld színben pompáztak.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 5 db)