Pókiszony

Horror / Novellák (154 katt) n13
  2020.05.05.

Germington városka egyik régi, patinás szállodájának hotelszobájában Mary Kowalsky mélyen aludt, szája résnyire nyitva, kis nyál csillogott a szája szélén, Bob, a férje mellette hortyogott. Fáradtak voltak, egész nap várost néztek, jártak a modern képtárban, a híres bolhapiacon, kávéztak a főtéren, megnézték a katedrálist, majd kicsit shoppingoltak levezetésként. Jól érezték magukat.

Hajnali hármat mutatott az óra, amikor az ágy támlája mögül, ahol aludtak, egy fekete folt tűnt fel. Gyorsan mozgott, mint egy kis robot, végig ment az ágy támláján, majd átmászott a lány derekára, végigszaladt a karján, tovább fel a vállán, végigmászott az arcán, majd hirtelen eltűnt a szájában.

Mary fuldokolva ébredt, égő zsibbadó érzéssel az ajkaiban:

– Úristen! Mi ez? Bob! Bob segíts! – sikoltotta.
– Mi a baj, szerelmem? – kérdezte félálomban a férje.
– Megcsípett valami! – visította a lány, miközben a kezét az arcára szorította.

A sikoly kijózanította, Bob magához tért, felkapcsolta a éjjeliszekrényen álló lámpácskát. Próbálta megnyugtatni Maryt, a két karjával átölelte, de a lány hisztérikusan sírt, alig értette, mit mond.

– Egy pók, belemászott a számba és megcsípett. Érzem, hogy kezd bedagadni, és nagyon fáj. Annyira undorító, mindjárt elhányom magam!
– Várj, hozok jeget! – mondta Bob és kiszaladt a konyhába.

Ahogy kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, hirtelen sötétségbe borult minden. Lement a biztosíték. Újabb sikoltás a hálószobából.

– Semmi baj, szívem, csak valami levágta a biztosítékot, mindjárt felhívom a portát.
– Jó, csak siess! Lehet, hogy több is van itt, tudod, hogy gyűlölöm a pókokat!

Bob vakon botorkált, kereste a telefont, szeme lassan megszokta a sötétséget, emlékezett rá, hogy ott van valahol a kisasztalon. Meg is találta, de a készülék süket volt.

Biztos egy fázison vannak, de sebaj, itt van a folyosón a biztosíték doboz, csak fel kell kapcsolni – gondolta.

Elővette a fogason lógó kabátjából a kulcstartóját, azon volt egy kis LED-es lámpa. Már gyengült az elem, néha elaludt, pislákolt, de jobb volt, mint a semmi. Megtalálta a biztosíték dobozt, ott volt, ahol sejtette. Hozott a konyhából egy széket, és ráállt. Ahogy belenyúlt a dobozba, keze valami ragacsoshoz ért. Pókháló – döbbent meg.

– Mi a f… áúúú! – kiáltott meglepetten, miközben kirántotta a kezét.

A biztosíték dobozból fekete, szőrös pókok ugráltak kifelé, rengetegen voltak, az egyik pont a pólója nyakában landolt. Iszonyú üvöltés hagyta el a torkát, és megpróbálta letépni a pólót magáról, miközben érezte, hogy a pók belemélyeszti csáprágóját a bőrébe. Tudta, hogy itt szinte csak mérges pókok élnek, viszont nekik azt mondták, nagyon ritka, hogy valaki találkozzon velük, inkább csak a természetben fordulnak elő, nem a városban. Azt mondták, nem kell félni…

– Mary! Gyere! Azonnal orvoshoz kell mennünk! – üvöltötte.
Mary már ott állt mellette, iszonyodva meredt a szeme elé táruló látványra.
Sokkot kapott – gondolta Bob. Erősen rázni kezdte, hogy magához térítse:
– Mary! Öltözz, húzz fel valamit, indulnunk kell! Most!

A lány varázsütésre magához tért, futtában kapkodták össze a ruháikat. Nyomás! Gyerünk!

Átugrálták a dögöket, kirohantak a folyosóra, aztán le a lépcsőn. Bob a szeme sarkából még látta, hogy valami lassan mozgó fekete tömeg kezd gyűlni mögötte.

– Mi ez, valami rémálom? Ennyi pókot életemben nem láttam. Honnan jönnek ezek? – gondolta futás közben.

A recepción nem találkoztak senkivel, elhagyatottnak tűnt a szálloda, kirohantak az utcára. A piros Ford Galaxy az őrzött parkolóban állt. Ahogy odaértek, Bob észrevette, hogy az autókulcs a kabátja zsebében maradt.

– Hogy az a magasságos! – káromkodta el magát. – Fent hagytam a kocsikulcsot a kabátzsebemben, taxival kell mennünk! Át kell vágnunk a parkon – azzal megfogta Mary kezét, és futva indultak a park irányába.

A túloldalon van egy taxiállomás, mindig van ott három-négy autó, ha idejében eljutnak az orvoshoz és kapnak ellenszert, még megúszhatják ezt a kalandot. Csak siessünk, minden perc számít, a neurotoxin hamar felszívódik! Sötét volt a parkban, csak a nagy, sárga állólámpák szórtak némi fényt. Hirtelen mindketten megbotlottak, elveszítették az egyensúlyukat és elvágódtak. Valami fehér, rugalmas, ragacsos anyag tekeredett a lábukra, és az eséstől az egész testükre rátapadt. Pókfonál volt mindenhol, nem vették észre, hogy a parkot hatalmas, fehér, ragacsos pókhálók borítják. Ott voltak mindenhol, a park növényeim, a bokrokon, a füvön, a padokon, és ők a nagy sietségben pont belefutottak. Pókok ugrottak rájuk százszámra mindenhonnan, és percek alatt halálra bénították őket.

*

Másnap a kormány Germingtont katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította, és a hadsereg nagy erőkkel kezdte meg a város megtisztítását a pókoktól, illetve a túlélők felkutatását. A lakosok nagy része meghalt, akiknek sikerült kimenekülniük, azok is sokkos állapotban voltak, és ápolásra szorultak. A kormány hírzárlatot rendelt el, hogy elkerüljék a pánikot. Évekkel később se derült ki, mi okozta az extrém pókinváziót. A biológusok a mai napig értetlenül állnak a rejtély előtt.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 6 db)