Az utolsó karácsony

Horror / Novellák (899 katt) Mortelhun
  2020.05.28.

Szent Miklós bágyadtan, magányosan ült hatalmas trónján. Remegő jobbkezében egy pohár tiszta szeszt tartott, míg a másik kezével a trónszék hatalmas karfájába kapaszkodott. Csendben meredt maga elé. Hogy épp gondolkozott-e valamin, vagy csak el volt bambulva, ezt anno sem a torzszülött törpéi, akiket az emberek manónak hittek/neveztek, sem pedig a mániákus depressziós krampuszai sem tudták az ilyen pillanatokban. Fejét lassan felemelte, és végignézett hatalmas csarnokán, ahol egykor annyi, de annyi ajándék elkészülhetett. Kisautók, babák, ipadek, konzolok, labdák, és bizony a felnőtt játékok megannyi fajtája. Mert bár kevesen tudták, a felnőttek nagy része bizony hitt a Mikulásban, de a gyermeki hit mellett a perverz játékokat is igen szerették. Szent Miklós nem egy furcsa eres rudat vagy lüktető tüskés hengert maga próbált ki személyesen, mielőtt átadta volna. Volt olyan, hogy a kiszállított szexhintába is beült meztelenül, és megvárta benne, míg a család felébred. Az első meglepődés után ocsmány dolgokat műveltek egymással ő, és a csendes kanadai házaspár. Sok minden kitágult aznap éjjel, nem csak az univerzum, hogy utána Szent Miklós elintézze őket, hiszen tanú nem maradhatott, aki látta őt. A krampuszai egy napig fűrészelték, darálták a házaspárt, majd tüntették el őket egy bányató mélyén hatalmas zsákokban. Soha senki nem jött rá, mi történt, csak valami furcsa perverz titok maradt utánuk a szexhintával a plafonon.

Csendben nézte a gyártósorokat. A gépek némán várták újjáéledésüket, bár az öreg Miklós tudta, ez már nem lesz lehetséges soha. Nincsenek apró, göcsörtös kezek, hogy azokba életet leheljenek. Meg különben is. Az olaj már rég elfolyt, mindent a rozsda evett, a vezetékeket pedig szétmarták a patkányok.

Szent Miklós köhögött.

Összeaszalódott teste vadul rázkódott, ahogy levegőért küzdött, elsárgult, nikotintól bűzlő szakálla vitorlaként lengett. Miután teste megnyugodott, belekortyolt az ipari szeszbe, és elmerengett, mikor is látott akár egyet is torz kis szolgáiból? 2 napja, 2 éve, netán 200 éve? Minden összefolyt: a múlt, a jelen, a jövő. Egy masszává álltak össze.

Szent Miklós lassan felállt.

Ahogy vékony, pállott combjai megemelkedtek, a hozzájuk tapadt penészes szövetek úgy váltak el a trónszék bélésétől, mint a szétázott lebbencstészta a tányér szélétől. Pár éve, még amikor képes volt bejárni a hatalmas Mikulásgyárat, egyszer-egyszer találkozott apró összezsugorodott holttestekkel, vagy moha és porlepte csontvázakkal. Ám lassan ezek a túrák is elmaradtak.

Szent Miklós sírt.

Siratta önnön magát, az elmúlást, az elveszett gyermeki hitet, az embereket, mindazt, amiért érdemes volt élnie egykor. Ahogy ott állt zokogva, egy szál ágyékkötőben, fején az egykor vörös, mára kifakult mikulássapkájában, úgy hatott, mintha egy elfuserált látványosság lenne valamelyik szörnycirkuszból.

Szent Miklós elindult.

Lassan, imbolyogva a csarnok egyik sötét szegletébe tartott, miközben áporodott, savanyú szagot húzott maga után, mint egy bizarr, láthatatlan, menyasszonyi uszályt. Kényelmesen lehajolt. Kezébe vette a tárgyat, mellyel már évtizedek óta szemezett. Az arca elé emelte, majd átölelte. Élvezte a fém hidegét, az olaj illatát. Nyugalom járta át haldokló testét.

Szent Miklós meghúzta a ravaszt.

Feje felső része felperdült a levegőbe, miközben milliónyi apró rubintszilánk repült a teremben szerteszét. Egy szürke terem utolsó színei. Pár varázslatos pillanatra a villanás és a vörös permet karácsonyi hangulatot varázsoltak a halott sivárságba. Aztán csend lett.

Szent Miklós eldőlt.

Teste egy torz kis csontvázra zuhant, mely ki tudja, mióta heverhetett ott a sötétben, s mely azt üzente a jó Szent Miklósnak, eztán soha nem leszel már egyedül.

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 2 db)