A hős

Szépirodalom / Novellák (39 katt) SzaGe
  2020.06.22.

Már megint elvacakoltam az időt! Mindig ez van, ha szundira nyomkodom az ébresztőórát. Ráadásul a hajnali korán kelést se tudtam megszokni soha a büdös életbe. Így sűrűn lekéstem a reggeli buszt, amit afféle munkásjáratnak becéztek a helyiek. Persze a fogmosást elsunnyogtam, bízva abban, hogy a jóféle, mentolos, márkás rágó segít majd a kellemetlen lehelet leküzdésében. Szigfrid cica is kaja nélkül maradt, pedig nyávogott, hogy éhezik a lelkem. Most ezt is figyelmen kívül hagytam, mert a sietség bizony nagy úr. Végül is macska, nem? Fogjon magának egeret! Ámbár a múlt héten egy vakondot hozott be a lakásba. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta, hiszen ezek a rágcsálók ritkán jönnek a felszínre. Ráadásul eléggé büdös volt már! Gondolom, ezért nem ette meg, én meg azzal a lendülettel visszaástam a kert végébe.

Felkaptam a táskámat, és eszeveszetten futottam a buszmegálló irányába, de elkéstem. Hiába integettem, hiába kiabáltam, csak nem állt meg a közlekedési monstrum. Abban is biztos voltam, hogy a sofőr vigyorgott a bajusza alatt, hiszen jól ismert. Egyszer talán szóvá is tette, hogy senki kedvéért nem fog várakozni, akár egy másodpercet sem. A bajt még az is tetőzte, hogy megbotlottam a saját lábamban, és hatalmasat estem az érdes útburkolaton. Egy arra bicikliző, fiatal nő alaposan kinevetett, míg feltápászkodtam. Leporoltam a ruhámat, de a hangulatom lesüllyedt a béka segge alá. Még a rágómat is kiköptem mérgemben. Ekkor történt velem valami. Valami, amit sose fogok elfelejteni. Egy villám csapott bele a vállamba! Keservesen fájt, és a hallásom is elment egy időre. A kuncogó biciklis tünemény arcára is ráfagyott a vigyor, és leesett a drótszamárról, mert a ménkű ereje őt se kímélte.

Ennek ellenére éreztem valamit, amit eddig soha. Hamar elmúlt az égető fájdalom, és apró, elektromos kisülések cikáztak az ujjaim között. Azt hiszem, hogy azon a reggelen egy különleges erő csapott belém. Talán a kozmikus térből érkezett hozzám, vagy talán túlvilági tevékenységnek voltam az elszenvedője. Kinyújtottam a karomat az elperecelt hölgy irányába. Ekkor a kezemből fényes villámok csaptak bele a biciklijébe, ami legalább harminc métert repült a gazdájától. Még fekete füstcsóvát is hagyott maga után. A megszeppent nő hol rám nézett, hol a lángoló kétkerekűjére. Igazából nagyon sajnáltam az esetet, de kezdő lökésnek jól jött. Szóval döntést kellett hoznom, mert a munka rabigája nem várhatott. Muszáj volt elérnem a buszt valahogyan, ám az égből pottyant talentumommal ez gyerekjáték lesz. Legalábbis eleinte így gondoltam.

Ugrottam egy hatalmasat, és másodperceken belül a busz tetején landoltam. Az utasok jócskán megérezték a lökést, mert behorpadt a jármű tetőlemeze. A legnagyobb meglepetésükre benéztem a tetőablakon.

– Sziasztok! Van esetleg szabad ülőhely? – mindezt fejjel lefelé és mosolyogva kérdeztem az utasoktól, akik meghökkenve néztek rám. A szituáció valószínűtlensége miatt ez részükről érthető volt.

Eközben a furcsa természeti anomáliák nem hagytak alább, mert egy hatalmas tornádó keletkezett a busz útvonala melletti kukoricaföld közepén. Csak úgy a semmiből jött létre. Az amerikaiak tuti rávágták volna, hogy „F5-s” forgószéllel állunk szemben, és a nagy földrész viharvadászai önelégülten mosolyognának a hír hallatán. Viszont itt nem volt idő vigyorgásra, mert cselekednem kellett, de tüstént. Ha a tornádó beér Majosházára, akkor mindennek vége! Márpedig látszódott a dőlésszögén, hogy arrafelé vette az irányt. A buszon kitört a pánikhangulat. Ezt nem hagyhattam annyiban! Elengedtem a busz tetejét, és az egyre hízó forgószél felé vettem az irányt.

Az ötletem egyszerű volt: iszonyatos sebességgel ugráltam a tornádó forgásirányával ellentétesen, hátha ezzel lecsillapíthatom. Erő-ellenerő! Egyszerű a képlet, ám a megvalósítása már zötyögősebb volt. Tele ment porral és dzsuvával a szemem, a ruhám több helyen kiszakadt, repkedő akácfákkal viaskodtam, de kitartásomat siker koronázta. Még a falu határában megszüntettem a veszedelmet! Biztosan hálásak lesznek a falubéli polgárok a tettemért. Végül is egy igazi, hamisítatlan szuperhőssel állnak szemben! Mégis elgyengültem a sok ugrabugrálásban, és két perc után ájultan hullottam össze a falu mezsgyéjén.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, míg ki voltam ütve, de Szigfrid cica nyalogatta az arcomat, mikor magamhoz tértem. Miután felültem, megsimogattam a kópé macskámat.

– Nah, te éhenkórász! Mit keresel itt? – Szigfrid dorombolni kezdett. – Rólad teljesen megfeledkeztem! Biztosan éhes vagy már. Képzeld, szerintem elhagyott a szupererőm. Na, mindegy – közben feltápászkodtam a földről. – Gyere, menjünk haza, kiscicám! Azt hiszem, hogy eléggé elfáradtam, szóval szabit veszek ki a mai napra.

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 2 db)