Meghajlott akarat

Fantasy / Novellák (27 katt) bacsabarath
  2020.09.15.

Az ifjú Blake Harlekin ahányszor csak tehette, ellene ment az apja, William akaratának. Ki nem állhatta az öreg konzervatív nézeteit és természetét. Őt aztán nem fogja betörni! Ő nem olyan kis csikó! Sissy, a húga próbált kettejük közt békét teremteni, ám leginkább két tűz közé szorult, ha apa és fia épp összevitáztak, ami napi szinten rendszeres volt. William, ahogy ismerősei nevezték, szigorú volt. Vaskézzel vezette a Harlekin Cirkusz társulatot. Blake ekkor tizenkilenc éves volt. Haját kopaszra nyíratta, letépett ujjú farmerdzsekiben járt, szakadt farmernadrágban, és nyáron is vasalt orrú bakancsban. Dühében sok kárt okozott a birtokon, hiszen szó szerint haragra lobbant. Az egész teste lángolt ilyenkor. Majd fogta magát, és berohant például a kukoricásba, és leégette az egész még be sem ért termést. Vagy felgyújtotta a könyvtárszobát. Lázadt annak rendje-módja szerint. A büntetést rendre kikacagta. William el volt keseredve. Már nem igazán talált fogást, mellyel sarokba szoríthatta volna fiát. Végtelenül lusta és önző volt. Bármit bízott rá, azt szabotálta.

Az Öreg érezte, vagy sem, de mintha tudta volna, hogy nem sok ideje van hátra ebben az életben, rengeteget töprengett azon, hogyan bízhatná Blake-re a Társulat további vezetését. Sissy sokkal megfelelőbbnek tűnt erre a feladatra, de ő erre soha nem is gondolt. Élete végéig hímsoviniszta volt. Egy nő maradjon a háztartásban! Ne vezessen cirkuszt! Azokban az időkben még ez volt a szokás. Aztán eljött az idő, hogy választania kellett. Vagy megadva magát nézeteinek, és mégis lányára bízza a társulatot, vagy megmutatja fiának, miről is szól az egész történet, amely mindenki számára láthatatlanul a háttérben zajlott. Konzervatív nézeteihez hűen, utóbbi mellett döntött.

Blake óriási kárt okozott egy szomszéd farmon. Az istállót felgyújtva minden állat szerencsétlenül benn égett. A gazda jogosan börtönbe akarta záratni, de „szerencsére” William rendelkezett azzal a pénzösszeggel, amiért elállt ettől a szándékától. Ezután behívatta fiát a frissen újjáépített könyvtárszobába, és beavatta szinte mindenbe. Aztán megkérte, tartson vele. Az ifjú Blake feszült figyelemmel hallgatta végig. Először azért volt ideges, mert utált itt lenni, a milliomodik fejmosásra számított; aztán tovább romlott a helyzet amiatt, amit elmondott neki. Innentől már könnyen mentek a dolgok, szinte síneken gurulva. Az apja elvitte őt egy látogatás erejéig a laborba, ahol együtt dolgozott egy bizonyos Raven Wyrm nevű, igen egzotikus kinézetű, vonzó nővel, aki bár már a negyvenes éveit taposta, azonnal felgyújtotta az ifjú Blake fantáziáját. És amit Blake a laborban látott és hallott az apjától, az is elemi szinten ragadta meg és formálta át gondolkodásmódját az eddigiekről. Sissy, a húga csak lesett ekkora fordulat láttán. Blake teljesen megváltozott. Haját megnövesztette, elkezdett iskolába járni, rendes ruhákat vett magára, és nem utolsó sorban normálisan viselkedett.

Egyik délutánon a fősátor belterében az artisták végezték napi edzéseiket, hová Blake is tiszteletét tette a többiek megdöbbenésére. A koreográfia begyakorlása nem volt egyszerű feladat. A meleg és Blake testének izzása, ahogy akaratlanul is úrrá lett rajta a feszültség. Sissy végig figyelte az atrakciót. Hozott frissítőket, tiszta törölközőket a fiúknak. Vidáman mosolygott, melyet mindenki szeretett. Bátorított mindenkit, aki nem ért fel a profik szintjéig. Sokuk felbátorodott, hogy egy randira is elhívhassák a lányt, de mindenkit hárított.

Az öltöző csendjében ücsörgött az edzés végéig. Blake elhúzta a ponyvát, majd látta a húgát, hogy a fellépő ruháját javítva belemerült gondolataiba. Nem is vette észre, hogy belépett valaki. Blake elbűvölve nézte a karcsú nyakat, melyet most nem takart hosszú, szőke haja. Halkan dúdolgatott egy kellemes kis dallamot, mellyel az ujja köré csavarta bátyját. Blake odalépett hozzá és apró csókot lehelt finom bőrére. Minden értintés óvatos volt, mintha a legfinomabb kelméhez érne. Sissy felé fordította tekintetét, szemébe nézett, majd leejtve a kész ruhát kiszaladt az öltözőből. Látta a tüzes vadságot bátyja szemében, melytől megrémült.

Aztán aznap éjjel, mikor kinyílt hálószobájának ajtaja, és belopódzott hozzá, elég sok mindent megértett ahhoz, a fordulatnak sötét áldozata is van. Az ő szüzességének elveszítése a bátyja által. Az apjuk parancsára.

Előző oldal bacsabarath