A cinege

Szépirodalom / Novellák (25 katt) SzaGe
  2020.11.13.

Egy cinege szállt az ablakom alá azon a nyári délutánon. Éppen a kedvenc fotelemben pihentem a vasárnapi ebéd után. Kettőt koppintott a csőrével az ablaküvegen, hogy felkeltse a figyelmemet. Jókor érkezett, mert amúgy is szomorkás volt a hangulatom a fárasztó hét miatt. Gyönyörködtem benne, ahogyan produkálta magát a sárga mellénykéjében. Ide röppent, oda röppent, ugrabugrált, miközben énekével bearanyozta a szikrázó napsütést, ahogy azt a kedve tartotta.

Aztán megváltozott a cinege. Nem repkedett, nem ugrált, nem énekelt többet. Apró fekete szemével mozdulatlanul nézett rám a párkányról, mintha kővé dermedt volna. Furcsa, nyomasztó érzések nyugtalanították a szívemet. Vajon mi történt azzal a cinegével, aki idáig örvendeztetett? Felkeltem a fotelból, és közelebb mentem a madárkához. Ekkor megcsörrent a vezetékes telefon, amire felettébb megriadtam, hiszen ritkán kerestek rajta. Felvettem a telefonkagylót az ablak melletti asztalról, mialatt a cinege hirtelen felreppent az égbolt irányába. Megpróbáltam követni a tekintetemmel, de minden olyan gyorsan történt. A telefonkagylót a fejemhez emeltem, ami kellemetlenül hűvösen simult a fülemhez.

– Halló?... Halló, Anya?… Anya, te vagy az? – kérdeztem ösztönösen, de feleletet nem kaptam. Néma maradt a vonal másik vége. Aztán letettem a kagylót, és visszaültem a fotelbe. Fél óra múlva nővérem nyitott be a szobába. Kisírt szemekkel közölte a hírt édesanyám haláláról.

Azóta is visszavárom a cinegét. Minden vasárnap ott ülök a fotelben, és könnyes arccal nézem az ablakot. De a madárkát azóta se láttam…

Előző oldal SzaGe