Horror Hava Hain Háza: Samara Meséje

Horror / Novellák (53 katt) Zspider
  2020.11.09.

Horror Hava Hain Háza: Samara Meséje

Samara fogószerű ujjaival az arcodba csípett, és közelebb húzott dögszagú leheletéhez.

- A rémtörténeteket azért találtuk ki, hogy könnyebben megjegyezzük a szabályokat. Ezt a mesét úgy hívják: Kriptaszökevények!


Agatha a családi ház ajtajánál álló lépcsősoron ülve olvasta a megsárgult lapokból álló könyvét. Egy focilabda landolt előtte nagy csattanással, és kiverte a kezéből a régi könyvet. A lányka felállt és durcásan megigazította a fekete ruhácskáját.

- Bocsánat! – rikoltozták az utcán focizó fiúk rémülten.

Persze páraknak volt egy kis büszkeség és gonosz mosoly az arcán. Agatha nemrég költözött a családjával ebbe a csendes utcába, ahol minden vele egykorú gyerek fiú volt. A lány szépen elsétált a focilabda mellett, majd felvette a könyvét és visszaült olvasni. A családi ház kerítésén kívül a fiúk zavartan és picit sértve nézték Agathát.

- Ne már, Agatha! Add vissza a labdánkat!
- Az én kertemben van, az én labdám! – jelentette ki a lány.

A fiúk összenéztek, nem tudták, mit tegyenek, rágódtak egy ideig. Halkan duruzsoltak, egymásra szóltak, hogy nehogy Agatha meghallja őket. Fel-felpillantottak a lányra, aki az egyikük tekintetében aggodalmat pillantott meg. A négy fiúból egy előrébb lépett:

- Jó, akkor ne add vissza a labdát…
- Az az én labdám! – csattant fel az egyikük foci mezben, mire a társai csitítgatni kezdték, a szószólójuk folytatta, amit elkezdett:
- De van kedved eljönni velünk szörnyre vadászni?

A szavak hatására az öreg bőrkötéses könyv bezárult, Agatha óvatosan az ölébe rakta. Nem szólalt meg, mi félelmetessé tette a fiúk szemében. Kérdően pillantott rájuk, de szó nem hagyta el a száját.

- Gyere, van egy tök jó hely, ahova eljárunk szörnyekre vadászni!

Agatha a füle mögé söpörte az elszabadult tincseket, amik túl rövidek voltak, hogy a összefont copfjában maradjanak. Elgondolkodott, majd bement a lakásba. A fiúk mérgesen csapkodták azt, aki hozzá szólt Agathához:

- Remek, most elrémisztetted!
- És a labdámat sem kapom vissza! – jegyezte meg mérgesen focimezes újra.

Mind meglepődtek, mikor az ajtó kitárult, és a kislány már könyv nélkül indult meg a kerítéskapu felé. Egységesen hátra léptek, mikor a szótlan Agatha kilépett a kapun. A foci tulajdonosa felszólalt:

- Visszakaphatom a labdámat?
A lány nagy csattanással becsukta maga mögött a vaskos kaput.
- Előbb a szörnyek.

Édes, mégis halk hangja a fiúkat a fűben kúszó kígyóra emlékeztette. Borsódzott a hátuk, de a szószólójuk nagy levegőt vett és megindult egy irányba.

- Erre.

Az utcát beborította a sárga, narancs, piros, bordó és barna színek kavalkádja. Kora délután ellenére már hűvös szél fújta le az elszáradt leveleket a megkopaszodott fákról. A kertváros kihalt utcáin csak a gyerekek járták útjukat a színes házak és kerítések között. Pár kutya ugatta meg őket a kertekből, pár varjú károgta énekét nekik. A város szélén álló utcák útvesztőjén át egy drótkerítéshez értek. A kerítésbe valaki korábban egy lyukat vájt. A fiúk rutinosan átmásztak a járaton, de Agatha megállt és felmérte a rácsot. Túl durva és nagy a lyuk, hogy az utcában élők alkossák, gondolta magában.

- Jössz? – kérdezte reménykedve a pókember pólós.
- Ez a temető? – kérdezett vissza Agatha.
- Hol máshol akarsz szörnyre vadászni?

Agatha nem felelt, csak bemászott utánuk. A temetőnek eme végén egy dús, kissé elhanyagolt kert állt, aminek hála a gyerekeknek hosszasan kellett átküzdeniük magukat a szúrós bokrokon. A fiúk gyakorlott mozdulatokkal követték az utat, de Agatha szoknyája fent akadt az ágakon. A pókember pólós aggódva nézte a lányt, visszament érte és kiszabadította. Agatha nem szólt, csak tovább indult, de a fiú hamar utolérte.

- Mit olvasol? – kérdezte pókember pólós, de a lány csak kérdően pillantott rá. – Nem most, hanem amikor… eltalált a labda.
- Egy régi könyvet, a padláson találtam. Mesék voltak benne.
- Imádom a meséket! A pókember a kedvencem! – Agatha ismét szótlan lett, a fiú erősen elgondolkodott, mit mondhatna még. – Akkor te biztos nagyon okos vagy!

Előttük a többiek cuppogva gúnyolták őket, ezért a fiú előre futott és nagyot rúgott az egyikük fenekébe. A fiúk verekedve este ki a fák közül, Agatha sétálva követte őket a sírkövek és fakeresztek közé. A szószóló visszament Agathához.

- Gyere, vámpírokra fogunk vadászni!
- Miért itt? – kérdezte a lány értetlenül.
- A vámpírok a temetőben élnek, ezt mindenki tudja!
- Ez csak egy téveszme. Mikor az emberek betegek lettek a régi időkben, és fehérek meg lázasok lettek, azt hitték, valaki a vérüket issza. Felásták a frissen eltemetett holtakat, és azoknak felpuffadt a hasuk a gázoktól… – a gázok szó hallattán a fiúk kuncogni kezdtek. – A vérük pedig kifolyt a szájukból. Néha a hajuk és a körmük is hosszabbnak tűnt…
- Mert az akkor is nő, ha már meghaltál!
- Nem, igazából…
- Gyere, kapjuk el őket!

A fiúk izgatottan szétszéledtek, kacagva futottak minden felé, alakjaik lassan az elvesztek a sírok és fák között. Agatha sóhajtva indult meg arra, amerre utoljára látta őket. Békés nyugalommal vonult a temetőben, miközben a varjak csendesen figyelték őt. A fák mögül farkasok vonyítottak, vagyis a fiúk hamisan próbáltak farkast játszani. A lányt zavarta az egész, és a kijáratot kereste inkább.

Megtalálta a kapu felé vezető utat, amikor az egyik hatalmas szobor mögül egy szörnymaszkos alak ugrott elő. Agatha sikoltva rohant visszafelé. Bent a temető kövei és fái közül újabb és újabb, rémesebbnél rémesebb arc támadt rá, néha még futottak is feléje. Az esetlen, lassú lányka megint berohant egy kriptába.

A fiúk, levéve szörnyálarcaikat, nagyot nevettek. Az egyikük inkább bűntudatosan nézett a kripta felé, ahonnan hangos sírás hallatszott.

- Ezt kapja a pisis, aki ellopja a labdánkat! - ünnepelték magukat a fiúk.
- Nagyon sír, talán be kéne érte menni – mondta az pókember pólós. – Ha itt marad, a szülei keresni fogják és bajba kerülünk.

A fiúk megadóan mentek be a kriptába. A gyönyörű kő- és márványépületben halovány réseken futott be némi fény. A sötétben is tisztán hallották Agathát sírni az egyik szobor mögül. Nem akartak közelebb menni, így pár lépésre tőle megálltak.

- Gyere ki! – szólt pókemberes. – Csak egy tréfa volt!
- Nem az volt! – válaszolt a szipogó lány. – Odakint vámpírok vannak!
- Dehogy vannak! – mondta türelmetlenül a fiúk szószólója.
- De igen! – sikoltotta vissza Agatha rekedtesre sírt hangon.
- Nincsenek! És hiába bőgsz, te pisis! Nincs itt senki és senki se hallja, mit nyafogsz!
- Senki?
A kisfiú büszkén karba tette a kezét Agatha kérdése után és a társaihoz fordult.
- Úgy van, te kis pisis! Itt senki se hall téged!

Agatha kilépett a szobor mögül, mire a fiúk, büszke vezérüket kivéve, aki még mindig a lánynak háttal állt, meghátráltak. Agatha puffadt kis pocakja kilógott szakadt ruhájából, körmei megnőttek, akárcsak megőszült haja, ami kibomlott a fonatból.

A fiúk sikoltva rohantak el, cserben hagyva társukat, akihez a hegyes fogú lány közelebb lépett.

- Az jó, mert én is tréfáltam vámpírokról, és mi nagyon éhesek szoktunk lenni!

Előző oldal Zspider