Egy ezoizé naplójából

Szépirodalom / Novellák (120 katt) Norton
  2020.11.25.

Spirituális beállítottságú ember vagyok. Mindig is az voltam. Ez nálam valahogy ösztönös dolog. Szeretek meditálni és egészségesen élni. Nemrég egy koma azt mondta nekem, hogy ha túl sokat meditál valaki, az egoista lesz.

A hozzá hasonló emberek nem mernek szembenézni önmagukkal. Nem tudják, hogy mi az a meditáció. Rinyálnak, hogy nincsen rá idejük, meg ilyesmi. Idejük… na hiszen!

A valódi meditációhoz az „idő” az a dolog, amire egyáltalán nincs szükség. Az idő ugyanis az emberi elmében létezik csupán. Az idő az emberi képzelgések virtuális tere.

Ha valaki elképzeli, hogy mi történt vele tegnap, akkor azt az elméjével teszi, ha pedig a jövőjére gondol, akkor is az elméjét használja, vagyis fantáziál.

A meditáció lényege viszont a valóság minél intenzívebb átélése, vagyis a jelenlét megtapasztalása, az elme kikapcsolása. Ez nem egy nyugati „meditáció”, ahol el kell képzelni magunkat mindenféle helyzetekben, mondjuk, egy tengerparton, meg efféle hülyeségek…

Ez a vérbeli keleti módszer, aminek a lényege a lélek felébresztése, az önmagunkba szállás. Ehhez persze bátorság kell, és nem mindenki alkalmas rá.

A képzelgés csupán egy elmejáték. Olyan, mint a pszichológia. Az elménk problémákat hoz létre, amiket aztán szintén az elménk akar megoldani. Talán sikerül is, de aztán az elme újabb problémákat teremt. A pszichológusok persze jól megélnek belőle.

Ezt hiába magyaráznám a tudatlanoknak, úgysem értenék meg. Még jó, hogy én okos vagyok. Néha úgy érzem, hogy nagyon nehéz egy ekkora tehetséggel élni, mint ami nekem van. Még hogy egoista…

Egy átlagember el se tudja képzelni, hogy milyen lehet az elme fölé emelkedni, pedig ez egy teljesen természetes képessége mindenkinek, amíg a csodálatos oktatási rendszerünk kezelésbe nem vesz bennünket.

Emlékszem, olyan tízéves koromban az iskolapadban ültem, és vagy negyven percen át tűrtem, hogy egy tanárnő, egy vadidegen témában egy borzasztóan unalmas előadást tartott.

Mit tudom én, hogy kinek a háborús költészetét kellett elemezni. Hol érdekel ez egy tízéves gyereket? Ki nem szarja le gyerekkorában az ilyesmit?

Mégis ezzel kellett foglalkoznom. Aztán, amikor kibámultam az ablakon, és megcsodáltam egy faágon ülő kismadarat, a tanárnő rám kiabált, hogy ne bambuljak, hanem figyeljek oda. Aztán visszakérdezte tőlem, hogy mit mondott, persze nem tudtam rá felelni, az osztály pedig kinevetett.

Pedig csak egy röpke percre kapcsolt ki az agyam. De aztán kezelésbe vettek, hogy figyelni, és „gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni kell!”Addig, amíg bele nem dilizik az ember. Ja, és persze a jó tanulók többet érnek, mint a rosszak. Nem árt már idejében egymás ellen fordítani az embereket.

Mire kikerülünk az iskolapadból, észre sem vesszük, és lelki beteggé válunk. Szinte kivétel nélkül mindenki. Én persze nem, mert engem kivettek az iskolából és magántanuló lettem. Márta nénit pedig egy kicsit megdorgálta az apám egyik embere, amiért megszégyenített az osztály előtt.

Nem volt túl durva a leckéztetés, csak néhány pofont kapott a korosodó tanárnő, úgy nevelő szándékkal a százhúsz kilós Józsi bácsitól.

Józsi bá aztán megfogta a tanárnő kis buksiját, és elcsavarta, hogy a matróna rémült orcája éppen felém fordult.

A nőnek aztán bocsánatot kellett kérnie tőlem. Még most is röhögök, amikor az eszembe jut.

Van előnye is annak, ha egy milliárdos bűnözőcsaládba születik az ember. Én már aranykiságyban feküdtem csecsemőként is. Semmi gondom nem volt eddig az életben. Azt se tudom, hogy mi az a szegénység, vagy a szenvedés. Én csak a szépet és a jót ismerem. Ez a karma.

Engem a tenyerén hordoz a sors, és biztos vagyok benne, hogy azért, mert spirituális beállítottságú vagyok. Még hogy egoista…

Dolgozni is csak a kaland miatt jártam el. Na meg azért, hogy megfigyeljem a riasztó rendszert, és a spanokkal egy hétvégén kirámoljuk az egész céget. Jó buli volt. A főnököt amúgy is utálta mindenki, tehát a rablás egy jócselekedet volt. Ráadásul izgalmas szórakozás. Büszke vagyok a jóságomra.

Pár nap múlva kocsit loptam, de bosszantott egy kicsit, hogy az orgazda keveset fizetett érte. Nem baj, az asszonya úgyis megvolt már párszor. Ezzel is jót tettem, mert azóta sokkal jobb lett a házasságuk. Maga a nő mondta el, hogy amióta megcsalja a férjét, sokkal türelmesebb és elnézőbb lett vele. Már alig veszekednek. A jó szívem fog egyszer a sírba vinni. Még hogy egoista…

Valaki úgy tesz jót, hogy például segít a nagymamájának almát szedni, én viszont egy teljesen idegen, ráadásul vak nénikét kísértem át a zebrán önszántamból!

Igaz, hogy közben elloptam a pénztárcáját, de valamit valamiért. Az iratai is a tálcájában voltak, de azokat nem a kukába dobtam, hanem jóságosan egy postaládába helyeztem el. A postások majd visszaviszik neki, és nem kell újat csináltatnia. Ez az igazi jóság!

Ráadásul a nénikét direkt egy másik zebrán kísértem át, nem ott, ahol ő szerette volna. Beadtam neki, hogy rosszul tudja az irányt. Minek érjen túl hamar haza? Jót tesz neki egy kis séta, attól élénkül a vérkeringése. Még ebben is segítettem neki. Még hogy egoista…

Békés ember vagyok. Akkor se panaszkodtam, amikor az apám nem ott vette meg nekem a luxusvillát, ahol én akartam, hanem egy másik környéken. Ráadásul csak két garázs volt, de azért se szóltam! Én képes vagyok a kompromisszumokra és a nehézségek elviselésére.

Ráadásul segítőkész vagyok. Az utcánkban sokan panaszkodtak Kovácsékra, hogy éjszakánként vonít a kutyájuk, és nem lehet tőle aludni.

Mindenki csak dumált, de én azonnal akcióba léptem, és egy éjjel megmérgeztem a dögöt, amivel legalább száz embernek tettem jót. Még hogy egoista…

Az én szívembe sokan beleférnek. A gyerekeimnek mindig sok pénzt adok, hogy tudjanak villogni. És nemcsak a feleségemet szeretem, hanem több nőt is. Ez az igazi önzetlenség.

Most például Margitot fűzöm. Ő egy igazi romantikus lélek. Amikor a városban sétáltunk, minden helyről az eszébe jutott valami: az egyik padon könyvet olvasott, másutt a buszra várt, amott a barátaival találkozott, meg ilyenek.

Ezeket mesélte, és közben belőlem is előtörtek a nosztalgikus emlékek. Annál a bokornál mónikáztattam a cigány kurvát, kicsit odébb egy Mercedest törtem fel, amott egy leütéses rablást hajtottam végre a viperával, a másik utcában törtem be kővel a kirakatot és loptam el azt az ékszert… aztán, sipirc, amikor megszólalt a riasztó. Izgalmas volt. Na, igen, a bolondos fiatalság. A kábítószer árusítás, a cigi csempészet, a betörések. Azok a régi szép idők sosem jönnek már vissza.

Persze én nem meséltem el Margitnak az emlékeimet, meg amúgy is szinte csak ő dumált. Már vagy két hete fűzöm, de nem nagyon akarja beadni a derekát. Nem szeretem az ilyen nőket. Lehet, hogy nem is fogom megdönteni. Jobb egy prosti, az nem szövegel annyit, és hamar célba ér az ember.

Margit ráadásul nem szereti a kormánypártot, pedig nekem ők a kedvenceim. Megvédenek minket a migráncsoktól, meg jó pályázatokat lehet nyerni, ha tehetséges az ember. Mert akinek nincs semmije, az annyit is ér. Ha valaki lekerül, az az ő hibája. Ez a karma. De én remekül élek, mert jóságos vagyok. Ilyenek a spirituális emberek.

Ha valaki mélyre kerül, azt noszogatni kell, hátha attól felélénkül, és ráébred a karmikus leckére.

Egyszer például egy koldusnak elloptam az aprópénzzel teli kalapját, amit a földre tett. A hülye még utánam is akart futni, pedig féllábú volt. Ezzel is jót tettem, mert így legalább nem a koldusmaffia szedte el tőle a pénzt. Ráadásul máskor majd jobban oda fog figyelni. Sokkal szemfülesebb lesz.

Egy hajléktalant pedig összerugdostam, mert nem akart bemenni a szállóra. Ne feküdjön ott a híd alatt, még megfázik szegény!

Büszke vagyok magamra, mert mindennap megvannak a jótetteim. Még hogy egoista…

Ha van mennyország, akkor én biztosan oda fogok kerülni, mert az isten láthatóan odavan értem, ami nem is csoda.

Mert ilyenek a spirituális emberek.


Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 17 db)