Teremtéstörténet

Neoprimitív / Írások (130 katt) Petya
  2021.03.14.

– Hogy mi? – kérdezte a nagybetűs Isten Lucifertől, a személyi titkártól.
– Jól hallottad, Uram! Megnyertük a kivitelezést!
– Beszarok!

Sok-sok évezrede már, hogy Isten újra és újra benyújtotta tervezetét az Intergalaktikus Szociális Tárca Létrehozó Osztály Szénalapú Alosztály hivatalába, de eleddig mindig lesöpörték azzal az indokkal, hogy az ötlet hagy kívánnivalót maga után.

– Most mégis miért gondolták meg magukat hirtelen?
– A lelkére beszéltem az ügyintézőnek, miután mesélt kicsit magáról. Tudja, hamar megnyílnak nekem ezek a jónépek. Megtudtam róla egy-két visszatetsző dolgot, amit ha feljebb megtudnak, esetleg a fejét vehetik. Vagy egyéb általunk ismeretlen testrészét. Lényeg a lényeg, hogy sarokba szorítottam.
– Egy igazi Isten vagy, Lucifer, pont ezért imádlak annyira!
– Ön hájjal kenegeti az önbecsülésemet! Igazán jól esik!

Isten és Lucifer még azon a fertályórán ellátogattak egy friss naprendszerbe, hogy nekilássanak a munkálatoknak.

– Megszereztem mindent, ami a Teremtéshez kell, nagy Uram!
– Nagyszerű! Ide rakjunk egy kis szilárd halmazállapotú szirszart, oda egy rakat gáz halmazállapotú isten tudja micsodát, erre a maradék helyre meg szórjunk egy marék sódert.

A Naptól számított harmadik bolygóra mutatott, mely addig csupán egy kopár, kies sziklatömb volt. A műveletet követően azonban zöldes-kékes árnyalattal tündökölt, ami körül áttetsző fátyol keringett.

– Legyen Föld! Az olyan pórias. Így jó lesz, nem?
– Ha megengedi, Uram – azzal Lucifer odahintett egy aprócska, kerek égitestet a Föld mellé. – Egy kis holdacska, olyan jól mutat majd este.
– Mi lenne velem nélküled? A kastélyomat is olyan szépen berendezted a másik naprendszerben. Van szépérzéked, azt meg kell hagyni... Na, de a Teremtés... Hol is tartottunk? Igen! A burkolat utolsó simításai... Tudod, van egy kis gond. Sajnos sosem voltam erős biológiából. Melyik is a legalacsonyabban fekvő légköri réteg?
– Ez könnyű, uram! A privátszféra!
– Oh, és a termo- és sztratoszféra közötti réteget hogy is hívják? Mindig elfelejtem...
– Menoszféra! Ahol véget ér, az pedig a menopauza!
– Hát persze, világos! Hol is tartanánk a lexikális tudásod nélkül...

Azzal alászálltak. Isten sebtiben szétválasztotta az eget és a földet, madarakat és emlősöket szórt szét, majd a homlokára csapott, ahogy meglátott a szikkadt mederben egy nyomorultul vergődő uszonyos jószágot.

– Bassza meg, a vizet kifelejtettem!

Lucifer feljegyezte a leselejtezendő élőlényeket, mint a megfulladt delfint és megkérdezte:

– Jó Uram, rovarokat, bogarakat akar-e itt látni ezen a bolygón?
– Tököm tudja, számít az valamit a végeredményben?
– Ó, az Alosztály a minél részletesebb munkát díjazza igazán!
– Jó, nem bánom. Akkor legyen néhány százmilliárd lepke, hangya, meg pók.
– Máris!
– Meg darázs, szúnyog, légy...
– Biztos ez, Uram?
– Persze, úgyse én fogok itt lakni, kit érdekel?
– Igenis!

A nap végére a Jóisten felkiáltott.

– Elfáradtam, Lucifer! Azt mondom, folytassuk holnap!
– Úgy legyen, Uram! Jó éjszakát!

Az elkövetkezendő napokon serényen munkálkodtak, míg nem azon kapták magukat, lassan át kell adni a bolygót műszaki vizsgálatra beüzemeléshez. A hatodik napon Lucifer emigyen szólt az Úrhoz.

– Az Isten fáját!
– Mi a baj, Lucifer?
– Csak most néztem az apró betűs részt, Uram.
– Mit ír?
– „Minden, a Tejútrendszerben újonnan foganatosított teremtési folyamat részese kell legyen az ember...”
– Jézusom, embert is kell faragnom? Mégis mit képzelnek ezek?
– Méghozzá a saját képmására, Uram!
– Azokkal annyi baj van! Néha odasül és hót fekete lesz. A másik nem sül meg rendesen és hófehér marad. Hát ez több a soknál, én ezt nem csinálom! Nesze, itt a teremtő-szettem. Fejezd be helyettem! Holnapra terveztem a pihenő napot, de én már ma be akarok rúgni. Remeg a kezem, mint a háborodás.
– Persze, Uram, pihenj csak le, majd én befejezem – felelte nyájasan Lucifer.

Miután magára maradt kaján vigyorral az arcán ördögi kacaj kíséretében létrehozta az első embert a saját képére.

– Hello, én vagyok a te Urad és Parancsolód. Azt akarom, hogy szólíts Istennek, áldozz nekem és légy a rabszolgám!

Az első ember csak pislogott. Nem is értette a szót, amit hall, de ha értette, se fogta volna fel.

– Nesze, itt egy kis agy – azzal Lucifer a galaxis csillagöveit lemakettezve az ember fejébe passzírozott minden tudást a világon.
– Oh, hello. Örülök, hogy megismerhetem. Nem tudja, hol találom, Istent? Vagy Kronoszt? Ő még jobb lenne... Nincs éppen valami melója egy másik galaxisban? Nagy hasznomat venné, tudtommal szénalapú létrehozókat keres... Tudta, hogy az esetek 99 százalékában összekeverik a menopauzát a mezopauzával? Milyen érdekes! – loholta bele magát pergő nyelvvel az ember, mire Lucifer meggondolta magát.
– Okostojás... Erre a részére nincsen szüksége az agyadnak – azzal kisütötte a nem kívánt receptorokat. Az ember szeme elhomályosult, tekintete egykedvűvé, semmibe révedővé vált, pont, mint azelőtt. – Úgy. Most pedig jól figyelj. Van agyad és tudod is használni, de csak amennyire én szeretném. Nem kell tudnod mindent, csak annyit, amennyivel elketyegsz itt a bolygón. Várj, adok valamit, amivel fenn tudod tartani magad!

Azzal hímvesszőt varázsolt az emberre és elnevezte férfinak. Csak azután döbbent rá, hogy nincs hova dugnia szerencsétlennek. Mialatt az ember elbűvölten játszadozott frissen kapott játékszerével, észre sem vette, hogy Lucifer kibányászta egy oldalbordáját. Megsuhintotta, rálöttyintett a megfelelő fiolák tartalmából, és ott termett előtte egy szőke hajú, görögdinnye lökhárítókkal megáldott lény. Nőnek nevezte el.

– Lehet, hogy nem vagyok lángész, de a stílusom akkor is kifinomult.

A férfi a nőhöz fordult, de ahelyett, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően megkettyintette volna, inkább agyoncsapta.

– Haver, ezt nem hiszem el! Csinálod itt nekem a selejtet! Na várj csak, finomhangollak kicsit.

Az új beállítások mellett a férfinek erősebb vágyakat adott a szaporodásra, mint a félelemre. Újra megteremtette a nőt és várt. A férfi most már nem bántotta, helyette asszonnyá tette a nőt.

– Így kell ezt csinálni, Józsikám!

Ám a dolgok nem úgy folytatódtak, ahogy Lucifer szerette volna. Az önfenntartás nem volt tökéletes. A férfi félelme a szaporodás rovására teljesen kimúlt. A kardfogú tigrist pedig nem lehet csak úgy meghágni. Józsi a saját bőrén tapasztalta.

– Édes Istenem, ez tényleg nem lesz egyszerű...

A hatodik nap végére Lucifer bizalmatlanná tette az embert minden és mindenki iránt, ami nem ő maga. Egy rakás kódot táplált az agyukba, mintegy vezérlőfonalat a kérdéses dolgokban, s mondá nekik nyájasan, hogy bizony azt kövessék. Emigyen lett léve az ember.

Isten a bizottsági tagokkal visszatért az átadási ceremónián.

– Lucifer, mindent elintéztél, ahogy megbeszéltük? – kérdezte kezét tördelve.
– Ne aggódj, Uram! Pöpec munkát végeztem! Magad sem csinálhattad volna jobban!
– Na, azért vegyél vissza az egódból!

A vizsgálóbizottság tagjai felsorakoztak az emberek előtt, akik addigra már népes számban elszaporodtak. Megettek minden halat, levadásztak minden emlőst, megkopasztottak minden madarat. Máglyát emeltek, hogy embereket áldozhassanak, Lucife... akarom mondani Isten nevében és javára. Mások válogatás nélkül, buja örömmel egymásba furakodva hemperegtek privát szféráikban. Vágyvezérelt gondolkodásuk messzire röpítette őket az olyan légies gondolatoktól, mint különbséget tenni a homoszféra és a heteroszféra tulajdonságai között. A bizottsági tagok összeráncolt homlokkal egymásra néztek, majd feljegyezték a látottakat.

– Meg kell hagyni, igazán szép munka! Eddig egyszer sem láttunk ilyen messzemenő eredményeket emberrel. Tulajdonképpen csoda, hogy egyáltalán életben vannak! Le a kalappal ön előtt, Isten! Ugye így hívják?
– Igen! I–vel! I, mint Ilona!
– Nagyszerű! Akkor nemsokára kézhez kaphatják majd az eredményeket.

Isten és Lucifer bontottak egy-egy sört és kiültek az óceán partjára sütkérezni.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer megcsináljuk. Milyen régóta vágyom erre! Isten-Isten – koccintottak.
– Igaz, hogy elröppent ez a néhány ezer év. Mintha csak tegnap lett volna, hogy belevágtunk. Magam se hittem volna, Uram! Volt azonban szerencsém értesülni egy másik projectről! Egy jó nevű vállalkozóról a tejút másik végében, aki képesített Szénalapú Létforma Alkotókat keres. Valami Kronosz. Meg kéne látogatnunk, nem? Ez elég jó referencia – mutatott körbe az Őskáoszon.
– Dehogyis nem, ezt a helyet úgyis kinőttük már!
– Hé Józsi – szólt oda Lucifer a férfinak –, mit gondolsz, ha magatokra hagyunk, nem lesz gond később?
– Ugyan már, Uram, mégis baj lehet?

Isten összehúzta a szemöldökét, hogy jobban lássa a teremtett embert. Még pápaszemét is felbiggyesztette, s csak ekkor tette fel a kérdést.

– Te, Lucifer? Nem gondolod, hogy ezek az emberek inkább rád hasonlítanak?
– Összetéveszthetetlenek Önnel, Uram! Az utolsó kaporszakállszálig rólad mintáztam.
– Mintha annak ott szarva lenne! – bökött Józsi felé az Úr.
– Ó, már ennyi az idő? Hogy pereg, annak ellenére, hogy végtelen sok áll rendelkezésre belőle a magunkfajtáknak! Kronosz ügyfélfogadási ideje hamarosan lejár...
– Na jó, nem bánom. Menjünk! De a huncutságaidból vegyél vissza! Ki fogod húzni a gyufát! Ne feledd: ÉN vagyok a góré!
– Hát persze, hogy te vagy, Uram! Én csak az alázatos személyi titkárod vagyok...
– Elég a hízelgésből! Menjünk innen, pokolian forró az időjárás errefelé...

Mikor Isten és Lucifer felszálltak a magasba, az emberek ünnepelni kezdtek. Hosszú időn keresztül tartott, később azonban, mikor a mámor alábbhagyott, emlékezetük pedig megkopott kissé, kételkedni kezdtek egykori teremtőik létezésében. Akadtak, akik kitartottak mellettük, voltak, akik elfordultak. Mélyen magukba néztek, és arra a következtetésre jutottak, nem bízhatnak meg másban, csak saját józan eszükben. Kinek, kinek mást jelentett ez a józan ész, de a gyökere közös maradt: az „egó”. Maradt ugyan valami morzsányi bevésődés, valami réveteg emlékfoszlány Istenről, meg Luciferről, ám idővel teljesen kikopott az emlékezetükből. Azaz, hogy talán mégse...
Ez volt hát a Teremtés igaz története. Aki nem hiszi, járjon utána!

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 17 db)