A szent küldetés

Neoprimitív / Írások (593 katt) Josh Ogren
  2021.05.23.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/6 számában.

Ubul testvér álmot látott. Álmában egy ősi kolostor kertjében volt. Álmélkodva vette észre, hogy épp egy repedt locsolókannára próbál vitézkötést csomózni. A nap lassacskán már delelőn járhatott, mert Ubul testvér tulajdonképpen járatlan volt a vitézkötések locsolókannákra történő csomózásában. Sem ő, sem a kötés nem vitézkedett eléggé, így a kanna továbbra is kötetlen maradt. A serény, ám áldatlan munkálkodás közepette hirtelen elsötétült az ég. A felhők közül aranyló ragyogással ereszkedett le Gábriel Arkangyal, és már a felhők közüli ereszkedés közben így szólt hozzá.

– Figyelénk már egy ideje Odafentről, jámbor testvér. Tulajdonképp mely dolog az, amiben oly serényen foglalatoskodál?
Ubul zavarában saját ujjára hurkolta a masnit.
– A Szentlélek sugallatára enyhet adó kötéssel óhajtám illetni eme sokat szenvedett locsolókannát – válaszolta illő alázattal.

Az Arkangyal csak a fejét csóválta.
Kis ideig semmi egyéb nem történt.
Ubul zavartan csomózgatott, Gábriel csóvált.
Gábriel csóvált, Ubul zavartan csomózgatott.
Az Arkangyal unta meg előbb.

– Sehogyan sem megyen ez tenéked, te testvér.
– Hát ez bizony nem.
– Bizony mondom néked én is. Ez nem.

Ubul dermedt áhítattól túlfeszített gatyamadzagja ekkor feladta a további küzdelmet a fennmaradásért, és idegesen elpattant. Gábriel teljes pompájában csodálhatta meg a szerzetes reverendája alól lassan bokára rogyó, sokat tapasztalt, foltos klottnadrágot. Az Arkangyal tulajdonképpen az Úr üzenetét hozta volna el Ubulnak, ám a látványtól hirtelen kedveszegetté vált, és gyors hozsannázás kíséretében eltűnt.

Ubul nem akart egy lecsúszott gatyában álldogálva egy összecsomózott, repedt locsolókannával egyedül maradni, ezért inkább felriadt álmából.

Valamivel később még a hajnali áhítat közben is álma jelentésén tűnődött. Szórakozottan hallgatta Félix atya álmos motyogását Mária magasztalásáról és az angyali üdvözletről, amiből pár órája ő maga külön is részesíttetett. Mivel a vitézkötést már régóta utálta, és ki nem állhatta a repedt locsolókannákat sem, senkivel nem osztotta meg, mi történt vele.

Egészen délig egyedül hurcolta súlyos terhét.

Ebéd után szunyókált kicsit, hátha Gábriel mégis meggondolja magát és visszatér.

Nem tért.

Ébredés után Ubul kénytelen volt önmagától jobb belátásra térni, és kihallgatást két Zebulon apáttól. A rendfőnök kegyesen fogadta, figyelmesen végighallgatta, majd szent révületbe esett, és aznap már nem is szólt senkihez.

Igaz, másnap és később sem.

Zebulon apátot nemrég rendelték át a kolostorba a trappistáktól, bőbeszédűségi kicsapongás vétsége miatt. Nyolc évnyi hallgatás után felkiáltott, mikor véletlenül ujjára csapott egy kalapáccsal.

Negyednapra, az esti mise végeztével Ubul levelet talált az ágyán.

A Rend védőszentje, Szent Ozmózis nyomására az apát úgy határozott, hogy Ubulnak igét kell hirdetnie az egyszerű nép között, egyben szent küldetést is kap. Az Úr dicsőségére el kell sajátítania a helyes vitézkötés tudományát. Kegyes útján kísérje a rendfőnök és minden szentek áldása, másnap meg ne lássák a reggelinél, ámen.

Ubul lelkét szeretet, hitbuzgalom és a vitézkötéssel szembeni végtelen undor töltötte el. Hamar le is feküdt, hogy másnap jó korán indulhasson a nép közé.


Hajnal előtt ébredt. A testvérek még celláikban aludták az igazak álmát, így Ubul küldetésén merengve egymaga kóborolt a hideg és sötét folyosókon. Szíve áhítattal volt tele, gyomra a konyhából összeszedett vacsoramaradékkal.

Korom sötétben hagyta el a kolostort, és megindult az erdőn át, a keskeny ösvényen.

A nép közé vezető út első öt méterén átesett egy kukán.

További négy perc múlva térdig süppedt egy éjjel odacsempészett sitt-halomba. Káromkodott, amiért azonnal öt hiszekegy penitenciát szabott ki magára, amitől újra káromkodott, így még ötöt elmondott.

Mindezek végeztével bűnbocsánatért könyörgött Szent Ozmózishoz, és kérte, mutassa meg számára a helyes utat.

Szent Ozmózis kegyesen meghallgatta könyörgéseit. Hullócsillag villant át az égen, és a jámbor testvér hálás szívvel indult meg nyomában.

A szent ilyen korai órán még valószínűleg figyelmetlen lehetett, mert a szerzetes számára egyenesen a bozótosba vezető utat jelölte ki.

Ubul az útmutatásnak megfelelően rendületlenül tört előre a nép közé. A kökénybokrok, csalánok és aljnövényzet között haladva lelkében béke, szeme előtt a szent küldetés lebegett.

Emiatt nem vette időben észre azt a gyanútlanul alvó vaddisznót, amire rálépett. Az felugorva vadul belegabalyodott egy csipkebokorba, Ubul pedig menekülőre fogta a dolgot. Mindketten serény csörtetésbe fogtak az erdő szélén lévő buszmegálló felé.

Szent Ozmózis elröstellhette magát, mert pártfogoltja mellé állt. A disznó ismert egy rövidebb utat, és hamarabb leért. A nagy lendülettől viszont majdnem belerohant az éppen beálló buszba. Vészfékezett, majd méltatlankodva megfordult és visszaballagott a vackára.

Ubul később érkezve szintén elkerülte a közvetlen ütközést. Egy ideig dörömbölt a már bezáródott ajtón, majd a pirkadatba vesző vaddisznó után nézve felcihelődött a járműre, miközben a busz nagy rándulással már meg is indult célja felé.

Ubul kicsivel később meg akarta kérdezni a buszvezetőt, most ők tulajdonképpen hová is mennek. A jámbor szerzetes megtapasztalta, hogy Isten útjai mennyire kifürkészhetetlenek, a sofőr ugyanis semmit nem hallott a mellette harsogó rádiótól.

Ubul nem akarta túlordibálni a Suttyom Rádió Nedögöjjmá című igen humoros reggeli műsorát. Megpróbálta ugyan, de nem sikerült. A dobálódzó fedélzeten átkapaszkodva elért a busz hátuljában összezsúfolódott maroknyi utastárs közé. A jó pár diákot, anyukát, anyókát és álmos munkást elnézve azonnal feledte megpróbáltatásait, és szívét melegség töltötte el.

Küldetése, ím, beteljesedett – itt a nép.

A felkelő Nap első fényeinél boldog mosollyal kezdett bele Szent Ozmózis életének és tanításainak hirdetésébe, az Úr feltétlen dicsőségére.

Az Úr feltétlen dicsősége kerek nyolc másodpercig tartott. Ekkor a nép közbeszólt.

– Fogja már be a pofáját, nem hallom magától a híreket!
– Maga tényleg hallgatja ezt a szart? Nagy egy paraszt lehet, hallja-e?
– Hallgatnám, de most már magától se lehet. Egyébként paraszt az öregapja.
– Csend legyen már! Mit mondtak?
– Valami buzivagyewazze sztyeppehuszárok ellentüntetést akartak valami ellen, de valamitől forrón fogadták őket, és leégtek, utána meg meggyújtották a…
– Leégtek? Télen?
– De kérem, szeretett testvéreim…
– Kussojjámááá!
– Leszáll a következőnél, fiatalember?
– Nem, még repkedek egy kicsit…
– Micsoda egy szemtelen… bezzeg az én…
– JééézusMarischka, neee! Mindjárt rázendít a múmia!
– Na de, testvérem, az Úr szent nevét…
– Már csak ez hiányzott ide…
– Lebegjen előttetek Szent Ozmózis vértanúsága, aki…
– Hé! Nyomd már meg azt a gombot, ez a hülye a végén még meg se fog állni!

Az öregasszony huzigálós kézikocsijával már rég az ajtóig verekedte magát, és elfoglalt őrhelyén úgy állt, mint a pompeji katona. Most diadalmasan mutogatta, hogy ő már régen jelzett. Erre megnyugodtak.

– Anyu! Mit mondott a bácsi? Szent micsoda?
– Ne is figyelj rá, Fülöpke, biztos valami bolond. Manapság lassan már más sincs.
– Mondd, bácsi, te egy bolond vagy?
– Gyermekem, én Ubul atya vagyok…
– Nem bolond ez, hanem részeg. Fúj, disznó, ilyen korán reggel se bírja megállni?
– Na de, testvérem…
– Testvéred teneked a lipicai csődör!
– Hihihi… ennek? Na, azt nem hinném…
– Nem szégyelli magát, maga szégyentelen fruska?
– Akkor mi van? Most akkor összeverték őket?
– Mindjárt magát fogják, ha nem fogja be végre a pofáját!

A busz egy hatalmas kátyúba futva nagyot dobott a hátsó felén. A matróna hihetetlen reflexszel polipként rátapadt a korlátra, de huzigálós kocsija nagy ívben elrepült. Páran természetesen rögtön elfordultak, a többiek vigyorogva nézték, ahogy Ubul testvér a továbbra is epilepsziás rohamban szenvedő járműben akrobata mutatványokkal igyekszik begyűjteni a kézikocsit. Amikor végre odaadta a mamának, az dühödt bizalmatlansággal meredt rá.

– Remélem, nem szedett ki közben valamit belőle!
– De hát, nénike, én szerzetes vagyok!
– Nénike? Még jó, hogy nem nyanya! Micsoda egy szemtelen! Miféle egy szerzet maga, mi? Menne inkább dolgozni!

A busz rendületlenül döcögött előre, a vidám társalgás rendületlenül folytatódott.

Persze, minden jónak vége szakad egyszer. Végre rákanyarodtak a rézkovácsfalvai állomásra, ahol körjárat lévén a busz majd egyszer visszaindul oda, ahonnét jött. A maradék lekászálódó utazóközönség elégedetten nyugtázta, hogy tél derekán milyen jól esik egy kis papramorgó.

A sofőr bezárta az ajtókat és a járó motor duruzsolását hallgatva kényelmesen ráfeküdt a kormányra. A szemközti fák alatt két kutya a hidegre való tekintettel gyorsított ütemben üzekedett. Egy közeli szemetes tetejéről avas popkornt rágicsáló patkány szurkolt nekik. A járdaszegély mellett fél zacskónyi keksz búslakodott, odébb két eldobott nylonzacskót és egy üres sörösdobozt gurigált a szél. Egy tábla mindenkivel közölte, hogy a megálló öt méteres körzetében tilos a dohányzás, bár a szöveget nem volt könnyű elolvasni, mert az utasok ezen szokták elnyomni a csikket.

Ubul testvér csüggedten nézett körbe, de a nép már rég elsietett a dolgára.

A szerzetes úgy döntött, a nép után megy.

Találomra elindult az egyik utcán. Távolabb kis szatócsüzlet kirakatán csillant meg a fény. Ubul amúgy is megéhezett már, így a bolt felé vette az irányt.

Pár lépés után meglátta, hogy az úttesten óriási olajos folt éktelenkedik. Fejét csóválva körbenézett, majd egy ablak mellett meglátott egy falnak támasztott seprűt. Elvette, és a fák alól némi földet rugdosott a foltra, majd addig csutakolta, míg a sár nagyjából felitta a gázolajat. Rendet rakva elégedetten támasztotta vissza a bűzlő seprűt, majd tovább sétált a bolt felé.

Bent vett két kiflit, majd szent küldetésének megfelelően megkérdezte, van-e itt valahol vitézkötés készítő. Az eladó tikmánygödrösi ingázó volt, így a bolton és a buszmegállón kívül sajnos nem ismer itt semmit. Belemelegedtek a társalgásba. A szerzetes a vitézkötésekről és gyerekkora legrosszabb jelmezbáljáról mesélt, majd igét is próbált hirdetni, mire kizavarták.

Ubul testvér kiflijeit majszolgatva ismét elindult az ismeretlenbe.

A következő sarkon befordulva meglátott egy biciklijét toló idősebb bácsit, akit rögtön meg is szólított.

– Adjon Isten, öregapám!
– Magának is. Én nem öregapám vagyok, az én nevem Pista bácsi.
– Az enyém pedig Ubul atya.
– Nem láttam még errefelé, mi járatban van?
– A jó vitézkötés készítését szeretném megtanulni. Nem ismer itt valakit, aki ért hozzá?
– Már hogyne ismernék! Nem messze innen lakik a Borcsa néne, ő készíti messze földön a legjobb vitézkötéseket.
– Ó, Szent Ozmózis, hát mégsem hagytál el engem! Mondja, kedves Pista bácsi, nem mutatna be annak a Borcsa nénének?

Egy nagy durranásra hirtelen mindketten felkapták a fejüket. Pár pillanat múlva egy rángatódzó seprűn egy éktelenül káromkodó vén banya közeledett, majd repült el a fejük felett.

Ubul testvér arcából kifutott a vér, keresztet vetett és tátott szájjal bámult a lángoló végű, füstöt pöfögve távolodó seprű után.

Pista bácsi beleszimatolt a levegőbe.

– Ejnye, ez a Borcsa néne, hogy soha nem képes rendben tartani a seprűjét!
– Ő lenne az, akit a vitézkötésre mondott?
– Ő hát!
– De… látta ezt maga, Pista bácsi? Ez a vénasszony egy seprűn repült!
– Persze, hogy láttam! Mégis mi máson utazna egy boszorkány?
Ubul testvér egyre fehérebb lett. Megrendülve kérdezte.
– Egy…boszorkány?
– Az hát! Egészen megszoktuk már őket. Élnek errefelé páran, de nincs velük sok baj. Viszont ez a Borcsa néne, hogy mit művel azzal a szegény seprűvel?

Ubul elhaló hangon vallotta be, hogy valószínűleg ő tehet a dologról, mert nemrég gázolaj foltot söpört fel az úttestről.

Pista bácsi enyhe rosszallással dorgálta.

– Látja, testvér úr, nem szabad ám csak úgy ütre-nyakra idegen seprűkkel sepregetni! A végén még baleset is lehet a dologból. Szegény Borcsa néne most mehet vissza a szervizbe, pedig alig egy hónapja csináltatott új műszaki vizsgát.
– Én ilyesmire álmomban se gondoltam…
– Hát legközelebb majd legyen óvatosabb! Látja, most már nem lenne jó ötlet előjönni a vitézkötésekkel. Na, viszontlátásra, megyek, hátha maradt még pár kifli a boltban.
– Kérem, Pista bácsi, mondja majd meg neki, hogy végtelenül sajnálom… az Úr áldását kérem majd rá!
– Egy boszorkányra? Micsoda egy ötlet! – azzal Pista bácsi a fejét csóválva elbiciklizett a bolt felé.

Ubul testvér teljesen összezavarodott.

Földhöz vágta a kiflicsücsköt és káromkodott egyet, ám azonnal húsz hiszekegyet rótt ki magára penitenciaként, ami miatt ismét káromkodott. Ez jó fél percig folytatódott. A százhuszadik kirótt hiszekegynél végre észbe kapott, és csüggedten elindult a buszmegálló felé.

A busz természetesen már elment, az esetleges következő járatról az égvilágon semmi nem tájékoztatott.

Ubul már csak legyintett és elindult gyalog az országút felé.

Hosszú-hosszú ideig a kirótt, és menet közben egyre csak szaporodó penitenciáit mormogta. Csüggedtsége lassan haraggá, majd a rengeteg hiszekegy miatt végül konok önsajnálattá változott.

Késő estére ért el a kolostorba vezető ösvény buszmegállójáig.

A sötétségben az ösvénnyel sem foglalkozva ismét átcsörtetett a bozótoson, régi ismerősként rámordult a mogorva, depressziós szerzetes látványától rémülten hátrább húzódó vaddisznóra, átgázolt a sitthalmon, belerúgott a felborult kukába és dünnyögve beoldalgott a kolostor kapuján.

Természetesen már mindenki aludt, így ismét egyedül kóborolt a hideg és sötét folyosókon. A konyhából elhozott némi vacsoramaradékkal a kezében visszaóvakodott a cellájába, és lefeküdt.

Micsoda egy nap! A népnek legfeljebb, ha igekötőket tudott hirdetni, látott egy igazi boszorkányt és a vitézkötések tudományának elsajátításáról a történtek után szó sem lehetett.

A szent küldetés totális kudarccal végződött, amit csak jelentéktelen módon enyhített a tény, hogy végtére is tönkretett egy boszorkányseprűt, bár azt is csak véletlenül.

Hirtelen eszébe jutott álma Gábriel Arkangyal jelenésével – és már elaludni sem mert. Elcsigázva nyögött fel.

– Szent Ozmózis, segíts meg! Hát mit fog szólni ehhez másnap Zebulon apát?

Előző oldal Josh Ogren
Vélemények a műről (eddig 9 db)