A boldogító igen

Neoprimitív / Írások (628 katt) SzaGe
  2021.08.23.

Ez a nap is eljött. Ott ültem a templomban a legdrágább öltönyömben. A ruhaboltban az eladó hölgy szerint perfektül állt rajtam, és a selymesen szürke árnyalata tökéletesen illett az egyéniségemhez. Mondta ezt egy erőltetett vigyorral fűszerezve az agyonsminkelt arca mögül. Mit tud ő az én ízlésemről? Nyamvadt spiné! De kit érdekelt egy ilyen nő véleménye? Az efféle üzletekben csak a pénzemnek hízelegnek. Kicsaptam a kétszázezret az üvegpultra, de legszívesebben belehúztam volna az arcfestékes fejét a díszes papírszatyorba, amibe az öltönyt csomagolta. Nem kérek a fölösleges kedveskedésből! Ráadásul nekem kellene állnom a menyasszony mellett, és nem a legjobb barátomnak.

Ingerült lettem. Legalább három felest bevertem már. Gyöngyözött a homlokom az idegességtől. De álszent vigyorommal takargattam a bennem növekvő agressziót. Nem akartam a násznépnek kimutatni a hányingeremet, amint a vőlegény lesmárolja az arát a boldogító IGEN után. A drága barátomnak még volt képe ezek után meghívni erre a puccos esküvőre. Inkább éreztem magamat egy gyászos temetésen. Mindenki mosolygott, meg puszilgatták egymást virágcsokrokat szagolgatva. Eléggé haragudtam a világra, hát szagolgassák az ibolyát a vastag fekete föld alól!

Szóval az én drága barátom egy évvel ezelőtt elegánsan lecsapta a kezemről Emíliát. Persze előtte az én ex-hercegnőm szakított velem egy gyorséttermi zabálás alkalmával. Hiába hullott a könnyem a sült krumplis doboz közepébe, nem igazán hatotta meg. Azt mondta, nem tudna velem, meg a kutyáimmal együtt élni. Mi köze a kutyáimnak a boldogságunkhoz? Sárát és Alfonzót három éve kaptam. Kölyök koruk óta velem vannak. A lehető legjobb körülményeket biztosítottam számukra. Nem fogom kidobni a dobermanjaimat, csak mert Ő nem kedveli az állatokat. Alig értettem az egészet. Valahol legbelül mégis tudtam, hogy bűzölög a szakítós monológja. Eltelt két hét. Nekem keservesen múlt az idő, de Emília már a Facebook-os profilján posztolgatta a legújabb parti fotóit, és az én legjobb barátom úgy rá volt borulva, mint a káposztalevél. Röhej, szánalom, megalázottság és düh. Ezen érzések úgy megkeserítették az életemet, hogy bosszúra szomjaztam. És végre elérkezett az alkalom.

Az esküvő jó buli arra, hogy kimutassam a nemtetszésemet. De nem fogom hidegen tálalni a tervemet. Még szerencse, hogy a leghátsó sorba foglaltam helyet, így nem tűnt fel senkinek se, hogy suttyomban kisompolyogtam a templomból, miközben a pap örömteli beszédére figyelt mindenki.


Az autómhoz érve kutyáim a hátsó ülésről farokcsóválással jelezték, hogy felismerték gazdájuk közeledését. Belenyúltam a bal zsebembe, és elővettem Emília nálam felejtett feketecsipkés tangáját. Gondoltam, nem adom neki vissza, mert jó lesz a magányos estéimen, mikor rádobom a fürge ujjakat a stoppoló karóra. De most nem ilyen céllal húztam elő. Óvatosan kinyitottam az autó ajtaját, és alaposan megszagoltattam az illatozó fehérneműt Sárával és Alfonzóval. Aztán kiengedtem őket. A fekete őrzőimmel tértem vissza a ceremóniára. Megálltam a vörös szőnyeg végén a bejáratnál, és leguggoltam. Megsimogattam őket még utoljára. Majd halkan a fülükbe súgtam: ölj! Okos csahosok. Nemhiába, az ember legjobb barátjának mondják őket. Engedelmeskednek a gazdájuknak, ahogyan most is. Iszonyú sebességgel, szinte észrevétlenül suhantak végig a vörös szőnyegen. A boldogságtól átitatott násznép pont tapsolni készült, mert elhangozott az a bizonyos szó, ami a legfontosabb kijelentés egy ifjú pár életében.


Kutyáim elérték céljukat. Kapásból arcon harapták az én legjobb barátom Emíliáját, majd kezét és azt a csicsás esküvői ruháját kezdték tépkedni. Riadalom, kiabálások, megrettent emberek. Káosz lett úrrá az addigi jókedvből. Gyalog démonjaim gyors és precíz munkát végeztek.


A feleség csipkés dekoltázsán megjelentek az első véres pacák, amik lassan, de biztosan átáztatták ruházatát. Rajtam kívül nem tudta senki, mi történik valójában. Önelégült röhögésbe kezdtem. Büszkén ízlelgettem bosszúm édes zamatát, miközben kutyáim járták halál-táncukat a menyasszony körül. Emília átharapott nyaki ütőere már javában pumpálta kifelé a piros folyadékot. Tudtam, hogy nem fogja túlélni. Jobb zsebemből elővettem a pisztolyomat, felemeltem, és magam felé fordítottam. Lágyan ráharaptam. Nyelvemmel megnyaltam a hideg fém végét. A fegyverolaj édeskés íze volt az ítéletem első felvonása. Vigyorogva meghúztam a ravaszt. A golyó égető fájdalommal söpört végig az agyamon, kinyitva a koponyám hátsó részét. Én is elhullottam azon az esküvőn.


Az igazi szerelem a sírig tart, mondogatták nekem az emberek. Talán igazuk volt, talán nem. Innen a pokolból már úgyis mindegy, mit gondolok erről…

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 2 db)