A vadász

Novella (2105 katt)

Chris belenézett a tükörbe, és egy régi érzés halvány emléke derengett fel benne egy pillanatra, amit nem tudott megnevezni. Elhessegette. Pontosan tudta, hogyan néz ki, nem volt szüksége tükörre, eleget látta áldozatai szemében. Pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Nemes, ugyanakkor félelmetes ragadozó. Nem csak nem volt szüksége tükörre, nem is vette volna hasznát - csak a háta mögött elterülő szobát látta benne. Már több száz éve nem volt tükörképe. Egy vámpírnak sincs.
A tükör pont szemben volt az ablakkal. Chris átnézett rajta, és a háztetők fölött fénylő holdra pillantott. Eljött az idő. Az ő ideje. Elvigyorodott, és úgy tett, mintha rendetlen szőke tincseit igazgatná a tükörben, majd sarkon fordult, és kilépett a nyitott ablakon az éjszakába.

A város utcái éjszakánként vámpírok terített asztala volt. Az emberek nemigen tehettek ellenük, hiszen nem is tudtak a létezésükről. Olyanok voltak, mint a birkák.
A vámpírok vigyáztak arra, hogy mindig legyen elég mit sem sejtő ember, és hogy ők maguk soha ne legyenek annál többen, mint amit a városban élő emberek még feltűnés nélkül el tudnának tartani. Az ifjú vámpírok teremtését is szabályozták, a fattyakra és "szüleikre" sötét jövő várt, szabad prédák voltak, fejük sokat ért.
Néhányan rájöttek néha, hogy valami nincs rendben, de ők nem jelentettek komoly veszélyt. A többi ember, hála a magas politikában jelenlevő vámpírok propagandáinak, soha nem hitt a vérszívók létezésében. A különös eltűnéseket és haláleseteket mindig meg tudták magyarázni valahogy. És aki mégis ragaszkodott ahhoz a képtelen gondolathoz, hogy a várost vámpírok tizedelik, nos, maradjunk annyiban, hogy az illető már nem sokáig tudott gondolkodni...
Igen jól szervezett társadalom volt. Tudatos. Első pillantásra talán nem összeegyeztethető a vámpírok jellemével, de ennek is meg volt az oka. Legendák szóltak arról a régi világról, melyben a vámpírok korlátlanul szaporodtak addig, míg már nem maradt elég táplálék, és sorban mind megőrültek az éhségtől. Egymásból próbálták kiszívni az utolsó áldozat utolsó csepp vérét, mígnem kipusztultak, csaknem teljesen. Csupán egyetlen vámpír maradt. Sebastian egy mágikus koporsóban vészelte át az évezredeket, mialatt a néhány megmaradt embercsoport előmerészkedett rejtekhelyeiről, és újra benépesítette a földet. Amikor már elég erősek voltak, Sebastian felébredt, álmából, és elhatározta, nem hagyja, hogy a vámpírok még egyszer ekkora hibát elkövessenek. Gyermekeivel előbb egy várost, majd az egész országot elfoglalta, méghozzá úgy, hogy az embereknek még csak fogalmuk sem volt, kik az igazi urai, sőt, ha valaki kimondta: vámpír, mindjárt körberöhögték.

Chris vadászati módszerei igen egyszerűek voltak. Kiválasztott egy nőt, meghívta egy italra, beszélgetett vele, magába bolondította, majd rávette, hogy szökjön el vele. Értett a nők nyelvén, bár vámpír bűvereje sokat lendített az ügyön. Az áldozat írt egy búcsúlevelet, hogy megtalálta az igazi szerelmét, és vele megy, hogy együtt éljék le életüket egy távoli helyen. Ezek után senki sem kereste az illetőt, mert Chrisnek arra is gondja volt, hogy lehetőleg olyan nőt válasszon, aki után nem sír majd senki.
Ha valakinek feltűnt volna a sok szeretővel elszökdöső nő, és utánanyomozott volna a dolognak, megdöbbentő eredményeket kapott volna, de ez a téma senkinek nem szúrt szemet. A fiatal nők bolondosak, tele romantikával. Senki sem érti őket igazán. Labilis korosztály. Ha elszöknek, hát elszöknek. S ha nem is jönnek vissza, hát bizonyára jól érzik magukat ott, ahol vannak.

Chris földet ért egy szűk sikátorban, és egy kocsma felé vette az irányt. Itt még nem járt. Ügyelt rá, hogy egy helyen tett két látogatása között elteljen egy kis idő, bár nem volt túl nagy jelentősége. Ha nem akarta, nem ismerték fel. Az embereket félelmetesen könnyű volt manipulálni.
Belépett az ivóba. Egy hosszú pult, bárszékek, a füstös hátsó helységben néhány asztal és székek. A plafonon három döglődő neon világított, de nem adtak valami sok fényt. A középsőn légypapír lógott az aznapi "fogással". Illetve, ahogy Chris elnézte, az egész hetivel. A kocsma többi része sem úgy nézett ki, mintha sűrűn takarítanák. Ha valaki ide jár, biztosan nem tűnik fel sokaknak, ha eltűnik. Bár az is igaz, hogy a fiatal lányok nem sűrűn teremnek ilyen helyeken, de próba - szerencse. Aztán, ha minden kötél szakad, megelégszik egy fiúval is - már egy hete nem evett, hát kezdett nagyon éhes lenni.
Belépett a hátsó helységbe, és alig hitt a szemének. Az első ember, akit meglátott, egy alig húsz esztendős, fehér bőrű, szeplős, vörös hajú lány volt. Egy félreeső helyen ült, hosszú fehér ruháját a térdére húzva kuporgott a széken, és riadtan nézett maga elé.
Chris magában elvigyorodott, és áldotta a szerencséjét. A lányon nem látszott, hogy kemény élete lett volna. Finom, puha bőr, édes forró vér, aminek nincs sem hagyma, sem kelkáposzta íze. Sem pedig alkoholé. Csupán egy kancsó víz volt előtte s üvegpohár.
Nagyon megkívánta a lányt, és magában elmosolyodott azon, hogy háromszáz évvel ezelőtt mennyivel mást jelentettek volna számára ezek a szavak.
Odasétált az asztalhoz, és leült a lánnyal szemben.
- Mit keres egy ilyen lány, mint te, egy ilyen helyen?
A banális kérdés nagyon is jól illett erre a helyzetre.
A lány felnézett, tekintete még mindig az űzött vadé volt, de ahogy találkozott Chris bűvös szemeivel, azonnal felengedett, és bizonytalanul elmosolyodott. Hogy az emberek milyen félelmetesen könnyen befolyásolhatók - gondolta Chris, és újra megszólalt:
- Én Eric vagyok - mondta ki gondolkodás nélkül az emberlányok körében éppen legnépszerűbb színész keresztnevét. - Téged hogy hívnak?
- Hannának.
- Milyen gyönyörű név... Hanna. És hogy kerülsz ide Hanna? Nem úgy nézel ki, mintha törzsvendég lennél.
- Nem, én... - a lány az ablak felé nézett, és amikor megtört a szemkontaktus, rögtön bizalmatlanabbá vált. - Várok valakit. A szerelmemet - tette hozzá nyomatékosan.
Chris megfogta Hanna állát, és maga felé fordította. A lány nem ellenkezett, és később már nem is volt rá lehetősége. A vámpír tekintete fogva tartotta.
- Hát milyen ember a te szerelmed, hogy így megvárakoztat? Egy ilyen helyen, ami tele van veszélyes emberekkel?
- Én... mi szeretjük egymást. De ő nem gazdag, és az apám hallani sem akar arról, hogy hozzá menjek. Megígérte, hogy megszöktet, és örökké együtt maradunk.
Hanna révülten bámult Chris szemébe. A vámpír egy pillanatra elbizonytalanodott. Foglalt lenne a préda? De nem volt rajta a jel, tehát most már az övé. Aztán a lány folytatta a történetét.
- Tegnap összecsomagoltam néhány holmimat, és a pénzemet, és nekiadtam, hogy vigye el valahova, ahonnan majd feltűnés nélkül magunkkal vihetjük. Ma pedig értem jön ide. Megígérte.
Chris utolsó kétsége is eltűnt. Igen, a lány préda, de egy ember prédája, akinek csak a pénze kellett.
- És mikorra ígérte magát? Kötelességemnek érzem, hogy addig vigyázzak rád.
- Azt mondta, nyolcra itt lesz.
Milyen szánalmasan naiv! - gondolta Chris.
Egy ódon falióra ebben a pillanatban elütötte az éjfélt.
- Nem jön, igaz? - kérdezte Hanna. - Biztos valami baja történt! És kint olyan sötét van...
- Ne félj, majd én hazakísérlek - ajánlkozott Chris, és az elbűvölt lány örömmel tartott vele. Vele, aki jóképű volt, bizalomgerjesztő, erős és lovagias.

Amikor a sikátor hátsó faláig elértek, Hanna bizonytalanul megszólalt.
- De hát én nem erre lakom...
- Cssss, gyermek!
Chris magához húzta a bénult lányt, elsöpörte nyakából a vörös hajzuhatagot, és mohón inni kezdett. Hanna csak egy halk sóhajt tudott kipréselni magából.

A hold néhány percre eltűnt a felhők mögött, és mire újra előbújt, két alakot világított meg a szűk sikátor mélyén. Az egyik feküdt, a másik mellette térdelt, a fejét fogta, és beszélt hozzá.
- Nem ti uralkodtok ezen a világon. Soha nem is volt így.
- De hogyan...
- Cssss, ne beszélj! Nemsokára vége, de ha nem maradsz nyugton, csak jobban fáj. Azt hittétek, ti vagytok a csúcsragadozók, a tápláléklánc piramisának csúcsa. És amelyikőtök megtudja, hogy nem így van, az sem tudja már elég sokáig, hogy másoknak is elmondja. Ismerős? Ugye nem jó érzés? Ne félj, nem sokára megszabadulsz tőle.
- De hogyan...
- A vérem nemsoká felemészti a testedet, kicsi Eric, vagy akárhogyan is hívnak. És amikor nem marad más belőled, mint reszkető kocsonya - és ezt most nem képletesen értettem - , te már nem leszel többé, én pedig jóllakom. Hidd el, ezt bőven kiérdemelted.
Chris lehunyta a szemeit, és soha nem nyitotta ki többé

Ha valaki mégis nyomozott volna a szökött lányok után, és statisztikát készíttet, az idei és tavalyi adatok között meglepően nagy eltérést tapasztalt volna.

Előző oldal Alienna
Vélemények a műről (eddig 7 db)