Linktár

Különös szilveszter

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/1 számában.

Valahogy sosem tudtam betartani az újévi fogadalmaimat. Nem sikerült lefogynom, sőt még híztam is, nem sikerült több pénzt keresnem, sőt még a munkahelyemről is kirúgtak, nem sikerült leszoknom a dohányzásról, sőt még inni is elkezdtem. Elegem lett a kudarcokból. Egy ilyen helyzetben logikus lépés lenne, ha nem fogadkoznék többet, de engem nem olyan fából faragtak!

Most biztosan betartom az önmagamnak tett ígéretemet: megfogadom, hogy jövőre nem ölök meg senkit. Ezt könnyű lesz betartanom, hiszen eddig se tettem ilyet. Egyszer persze majdnem sikerült elütnöm egy nénikét, aki egy busz takarásából a kocsim elé lépett, de sikerült lefékeznem.

A forgalmi baleset esélye pedig szintén lecsökkent azóta, hiszen az anyagi nehézségeim miatt az autómat is kénytelen voltam eladni. Teljesen biztos voltam benne, hogy életemben először végre sikerül betartanom, amit elterveztem!

Hamarosan itt a szilveszter. Már csak néhány perc választ el tőle. Ilyenkor kötelező mindenkinek jól éreznie magát. Kötelező inni, és szinte kötelező hülyének lenni. Volt régen egy kollégám, aki minden szilveszterkor berúgott, mint az állat, aztán olyan táncot járt, amin legalább egy évig röhögött mindenki, aki megnézte a mobiltelefonnal készült felvételeket róla.

Én valahogy sosem rajongtam az ünnepekért. Az idén az asszony itthon akart maradni, én pedig csak örülni tudtam ennek. Mikor eljött az éjfél, kimentünk az erkélyre, és bambán néztük a tűzijátékot. Mekkora pénzpazarlás egy ilyen látványosság! Szinte láttam a szétrobbanó bankjegyeket az égen. Ilyenkor mindig az jutott az eszembe, hogy mennyi értelmes dologra költhetnék azt a pénzt, hogy mennyi szerencsétlen embernek tudnának segíteni belőle. Például nekem.

Az asszonykám rendesen felöntött a garatra, ez jól látszott rajta. Ha ittas volt, mindig hülyeségeket beszélt.

– Felhívhattad volna a gyerekeket! Sérelmezték, hogy mindig ők telefonálnak.
– Te is felhívhatod őket – feleltem morcosan. – Nem tartott vissza senki.
– Miért nem lehet veled normálisan beszélni? – kortyolt egyet a pezsgőből életem értelme. – Te állandóan csak hárítod a felelősséget. A munkahelyedről is kirúgtak. Nézz magadra: egy rakás szerencsétlenség vagy, semmi más!
– Részegen mindig kötekedsz.
– Nem vagyok részeg, és csak az igazat mondom ki! – fortyant fel a nő.
– Alig egy hete rúgtak ki a járvány miatt. Bezzeg, amíg a dupláját kerestem, mint te, nem panaszkodtál!
– És miért éppen téged rúgtak ki? Mert egy tutyimutyi senki vagy! Majd én foglak eltartani, azt hiszed?

Teljesen el voltam képedve. Itt volt ez a nő, akit mindenkinél jobban szerettem, aki mindig számíthatott rám, és aki rögvest cserben hagyott, amikor bajba kerültem.

– Mi a fene ütött beléd?
– Énbelém? Gondolkozz már egy kicsit, hogy milyen ember vagy!
– Szerinted milyen ember vagyok?
– Egy igazi vesztes. Bánom már, hogy hozzád mentem.
– Mentél volna a Hufnágel Pistihez! – kiáltottam fel, és szájba vágtam életemben először.

Erre kiabálni kezdett, és mindenféle trágársággal illetett. Azzal fenyegetőzött, hogy el fog hagyni. Talán nem kellett volna annyit innom, mert képtelen voltam visszafogni magam: megragadtam, és áthajítottam az erkélyen. Ja… azt még nem mondtam, hogy a kilencediken voltunk. Elhaló kiáltás, majd tompa puffanás hallatszott. Alig múlt el szilveszter. Feszülten bámultam a mélybe, miközben megpróbáltam összeszedni az alkoholködös gondolataimat. Milyen fogadalmat is tettem nemrég? Hogy nem ölök meg senkit? Valahogy sosem tudtam betartani az újévi fogadalmaimat.

Vége