Géza bácsi találkozása Connor MacLeoddal

Neoprimitív / Írások (854 katt) Jimmy Cartwright
  2022.08.08.

Mikorra a helyszínre ért, a baj sajnos már megtörtént. Kurgannak nyoma veszett, csak egy pár odaégett autógumi-nyom tanúskodott arról, melyik irányba száguldott el. Odalépett a testhez, még meleg volt. A fejet attól néhány méterre, az egyik ház falának tövében találta meg. Felvette, majd óvatosan visszaillesztette a nyakhoz. Mormolni kezdett, egy ősi, egyiptomi rítus szavai formálódtak hangokká. Kezéből apró villámok cikáztak a sebhez, és lassanként a levágott fej újra egybeforrt a testtel. Őserejéből adott át a holtnak, hogy felélessze. Még sohasem használta ezt a képességét, de úgy vélte, Kurgan már túl sok ártatlan áldozatot szedett teljesen értelmetlenül. Az idős magyar parasztemberben pedig ő maga is látta a lehetőséget. Miután végzett, ülve a falnak támasztotta az öreget, majd újabb mágikus technikát bevetve legfőbb ellenfele nyomába eredt. Még biztosan eltelik több óra, mire a jobb sorsra érdemes paraszt magához tér. Addig talán rálel Kurganra is.

Már hajnalodott, mire Géza bácsi magához tért. Eléggé zúgott a feje, ezt azonban betudta a tegnap este elfogyasztott alkoholmennyiségnek. Gondolatai igencsak zavarosak voltak. Emlékezett egy tolvajra, aki ellopta az autóját, és talán Gizikét is magával vitte. De nem tudta biztosan. Megpróbált felállni, de még túlságosan szédült, és ha komolyabb mozgást végzett, a hányinger is rátört.

– Ennyit azért nem ittam! – morgolódott maga elé. Körülnézett, s meglátta ketté vágott fokosát. – Azt a kutya úristenit! – kiáltott fel. – Ezt meg ki tette az én becses örökségemmel, az ükapám saját maga által készített fokosával?! Rettentően megbánja, ha a kezem közé kapom!

Nehézkesen elmászott a fokos darabjaiig, és könnybe lábadt szemekkel felvette azokat. Haragja egyre inkább lángra lobbantotta lelkét. Hirtelen mindkét tenyere bizseregni kezdett, és ahogy odapillantott, vörös villámokat látott cikázni kezei között. Úgy érezte, a fokos két darabja egyre inkább vonzza egymást, így engedett ennek a különös erőnek. Ózonszag lengte be a körülötte lévő levegőt, s az apró sercegésekből egyre hangosabb morajlások, halk dörgések lettek, mintha egy mini vihar tombolt volna kezei és fokosának darabjai között. Géza bácsi önkéntelenül is becsukta a szemét, nehogy megsérüljön. Érezte, hogy végül a fokosdarabok összeértek és egy jókora villanást és csattanást követően vége lett az egésznek. Az előbbit még lehunyt szemhéján keresztül is érzékelte. Hosszú másodpercekbe telt, mire ki merte nyitni a szemét.

Legnagyobb meglepetésére a fokos egy darabban volt, mintha soha semmi baj nem érte volna. Végigtapogatta, a betonhoz ütögette, többször megsuhintotta a levegőben.

– Ördög vigye! Mi történt? – kérdezte döbbenten fennhangon.
– Némá'! A Géza! – hallott magától távolabb egy ismerős hangot. – Mit hadonászol azzal a fokossal te? Ennyire megártott az ital? Vagy Gizike strapált le ennyire, hogy már hallucinálsz?

„Tényleg! A Gizike!” – villant át agyán a gondolat, majd a közeledő hangok irányába nézett. A Gyuri, meg az ifjú Pityu közeledett felé, nem túl egyenes vonalban, egymást támogatva. Géza bácsi úgy érezte, most már fel tud állni, de azért a fokos nagy segítségére volt. Ekkorra két komája is odaért.

– Láttátok a Gizikét? Úgy tűnik, kiesett néhány óra.
– Akkor láttuk utoljára, amikor veled elment – mondta Gyuri.
– Talán hívjuk föl – javasolta Pityu. – Tudja valaki a mobilszámát?
– Én tudom – válaszolta Géza bácsi. – No! Hol is van az az átkozott vacak? – tapogatta végig a zsebeit. – Ah! Hát itt bujkálsz? – vette elő belső mellényzsebéből, és már hívta is elő Gizike számát a készülékből.
– Szia Géza! Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – hallatszott a kihangosított telefonból.

A három férfi értetlenül egymásra nézett. Gyurinak esett le leghamarabb a poén.

– Úgy hallom, semmi baja a nagysádnak! – mondta nevetve.
– Ugyan, mi bajom is lehetne?
– Ennek igazán örülök! – szólalt meg Géza bácsi is. – De hol is van az az itt, kedves Gizike?
– Az étteremnél, természetesen – érkezett a válasz. – Megvárom magukat – jelentette ki határozottan.
– Akkor máris indulunk – mondta Géza bácsi, majd kinyomta a telefont.

A trió kissé lassan haladt, így egy bő fél óra kellett, mire visszaértek a gazdatalálkozó helyszínére. Gizike hatalmas, lesötétített ablakú terepjárójának oldalához dőlve, a mobiltelefonjába merülve várta őket.

– Kezit csókolom Gizike! – köszönt Géza bácsi illendően.
– Én meg a lába kezit – súgta Gyuri bá' Pityunak. Legalábbis azt gondolta. Pityu fültől-fülig és tetőtől-talpig elvörösödött.
– Hallottam ám Gyurikám! – mondta Gizike.
– Ugyan, ne is figyeljen erre a vén szoknyapecérre Gizike! – kérte Géza bácsi.
– Nálam esélye sincs Géza, de had álmodozzon csak! Meg azért az igazat megvallva, mégiscsak legyezi a hiúságom egy kicsit – mondta Géza bácsira kacsintva, majd magához vonta és látványosan szájon csókolta.
– Hát, Pityukám, azt hiszem, itt nekünk má' semmi dógunk nincs – szólalt meg Gyuri bá'.
– Álljunk csak meg! – csattant fel Gizike. – Aztán, hogy gondolták a hazamenetelt? Mert az biztos, hogy ilyen állapotban nem ülhetnek volán mögé.
– Nem is! Mindkettőnkért jön a söfőr, taxival. Azér' ennyi eszünk még van! – mordult fel Gyuri bá'.
– Akkor megnyugodtam – sóhajtott fel Gizike. – Géza, maga hogy van? Tud vezetni?

Géza bácsi gyors önvizsgálatot tartott magán: már nem szédült, nem forgott a világ, a gyomra is rendbe jött. Úgy érezte, az utóbbi években sosem volt ilyen jó formában.

– Nálam minden rendben Gizike – jelentette ki határozottan. – Biztonságban haza tudok vezetni.
– Azért, ha megengedi, elkísérném ezzel a batárral itt. Meghívhat egy villásreggelire.
– Arra ugyan nem! – nevetett fel Géza bácsi. – De egy rendes szalonnázós bicskásra bármikor.
– Megfelel, Géza. Akár indulhatunk is.
– Viszlát komák! – nyújtotta kezét Gyuri és Pityu felé. – Alkalomadtán találkozunk.

Kezet ráztak, a két gazda visszacsoszogott az étterembe, majd Géza bácsi és Gizike autóba ültek. Bő egy óra múlva megérkeztek Géza bácsi házához. A házigazda úgy pattant ki a volán mögül s ugrott oda a terepjáróhoz, hogy kinyissa az ajtót, mint egy tizenéves. Miután kisegítette Gizikét, csak akkor tűnt fel neki, hogy az anyósülésen ül valaki.

– Ha nem bánja, Géza, hoztam egy vendéget is.
– Kíván nap jót! – szólalt meg tört magyarsággal a középkorúnak kinéző, hosszú ballonkabátot viselő férfi, majd elmosolyodott.
– Magának is! – viszonozta a köszöntést Géza bácsi. – Jöjjön csak, jöjjön! – invitálta.

A férfi is kiszállt a gépjárműből, majd azt hátulról megkerülve két lépés távolságra megállt a házigazdától, és a mellette álló Gizikétől.

– Géza, hadd mutassam be újdonsült ismerősömet! Ő itt Connor MacLeod skóciából. Mr. MacLeod, ismerje meg házigazdánkat, Kiskónyai Tarisznyás Géza.
– Örvend megismer maga! – lépett közelebb és nyújtotta kezét MacLeod.

Géza bácsi viszonozta az üdvözlést.

– Én is örülök a találkozásnak! Fáradjon beljebb – tessékelte Géza bácsi vendégét a ház irányába.

MacLeod, bár nem értette, mint mondott az öreg, de megértette a kézmozdulatot, és elindult a bejárat felé, követve a házigazdát és Gizikét. Odabent a konyhában asztalhoz ültek, Géza bácsi rögtön töltött is a saját készítésű vegyes pálinkájából vendégeinek, majd „Isten, isten” felkiáltással jelezte, hogy igyák meg húzóra. MadLeodnak, bár bírta az italt, mégis könnybe lábadt a szeme, és kisebb köhögőroham jött rá. Géza bácsi megveregette a vállát.

– Jóféle, igaz?

MacLeod csak bólogatott, bár fogalma sem volt, mit mondott az öreg, de nem kívánt ellentmondani. Ráadásul Géza bácsi már eltűnt az éléskamrában, hogy egy megrakott fatálcával térjen vissza. Volt azon szalonna, vöröshagyma, erős paprika, paradicsom, házi kenyér, meg egy palack vörösbor. Jóízűen megreggeliztek. MacLeod maga is meglepődött, mennyire ízlik neki ez a fajta étel. Egy-egy pohár borral öblítették le a kiadós étket, majd MacLeod Gizikéhez fordult, és angolul mondott neki valamit, amire Gizike folyékony angolsággal válaszolt.

– Nocsak, Gizike! Nem is tudtam, hogy ilyen jól beszél angolul! – mondta elismerően Géza bácsi.
– Tudja, Géza, öt évig Angliában éltem. Ott azért csak ragad a nyelvből valami az emberre.
– Nahát, ezt majd el is felejtettem! – csapott Géza bácsi a homlokára. – És szabad tudnom, mit mondtak egymásnak?
– Éppen azt beszéltük, hogy most már ideje lenne elmondani, tisztázni, mi is történt az éjjel.
– Valóban... Valahogy nem sokra emlékszem. Azt tudom, hogy sétáltunk, majd egy pernahajder autótolvaj magát is elragadta mellőlem, de azután másra nem emlékszem, amíg magamhoz nem tértem az utcán. Hohó! A fokos! Az ám! Emlékszem, hogy kettétörött, de összeforrasztottam. Ez hogyan lehetséges? Lehet, csak az alkohol hatása volt... hallucináltam, vagy ilyesmi.

Gizike közben fordított MacLeodnak, majd MacLeod kezdett beszélni, amit Gizike magyarul tolmácsolt Géza bácsinak.

MacLeod elmondta, hogy ötszáz évvel ezelőtt született a skót felföldön, halálos sebet kapott egy csatában, de az csodával határos módon begyógyult. Emiatt boszorkányság vádjával elűzték a falujából. Később kitanulta a kovácsmesterséget, majd feleségül vette mesterének lányát. Pár évre rá egy titokzatos spanyol férfi, bizonyos Ramirez kereste fel, aki elmondta, hogy akárcsak ő, MacLeod is halhatatlan. Ezt több alkalommal is bizonyította. MacLeod mesélt Kurganról is, akitől első halálos sebesülését szerezte, s aki tegnap este puszta szórakozásból Géza bácsiékat is megtámadta. Itt Gizike szúrta közbe, hogy mi is történt pontosan az este, majd MacLeod folytatta azzal, hogyan és miért is segített rajta.

Miután a történet abbamaradt, Géza bácsi elgondolkodva nézett maga elé.

– Szóval én előbb tulajdonképpen meghaltam, de MacLeod feltámasztott, és most halhatatlan vagyok? – tette fel végül a kérdést.
– Igen, így van – válaszolta Gizike.
– Akkor most addig gazdálkodhatok, amíg le nem csapják a fejem? Milyen örökséget hagyok így hátra a gyerekeimnek, unokáimnak? – esett kétségbe.
– Erről szó sincs Géza! MacLeod azt is elmondta, miután rám talált, hogy megvannak a módszerek erre is. Meg tudjuk rendezni a halálát, hogy aztán máshol új életet kezdhessen.
– Ó! – sóhajtott fel Géza bácsi. – Hát, akkor minden rendben! Erre inni kell! – mondta, s már töltötte is ki az újabb pohár vegyes pálinkákat.
– Ha jól értettem, MacLeod huzamosabb ideig szándékozik nálam maradni, hogy megtaníthasson vívni. Igaz?
– Igen, így van – válaszolta Gizike.
– Akkor rögtön jövök! – mondta Géza bácsi, majd beviharzott az egyik szobába.

Néhány perc múlva egy első világháborús huszárszablyával a kezében tért vissza, kihúzta a tökéletes állapotban lévő pengét a hüvelyből, és markolatával MacLeod felé nyújtotta.

– Ez jó lesz a tanuláshoz? – kérdezte. Gizike fordított.

MacLeod megvizsgálta a kardot, majd határozottan bólogatott. Huncut szemében különös fények gyúltak, akárcsak Géza bácsiéban.

„Őőőő... Mi a tököm van?” – rázta fejét értetlenül az olvasó.

„Egyértelmű. Géza bácsi halhatatlan lett, MacLeod meg kitanítja. Ez a szép a felfedező írásban!” – dőlt hátra az író elégedetten.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 6 db)