Az ócskás – 6. rész – A bunda
Szinte csontig hatolt a dermesztő hideg szél, mikor Jónás a vadász a város utcáit rótta. Látszólag céltalanul lődörgött, ám valamit mégis keresett, a közelgő hideg időjárás miatt szüksége volt egy új kabátra, a régit már foltozni sem lehetett, annyira tönkrement a viselésben. Sajnos anyagi javaknak nem volt bővében, ugyanis a környéken egyre fogyatkoztak a vadak, nagyobb távolságokat meg csak meleg ruhában tudott vállalni a távolabbi zsákmány reményében. Az szóba sem jöhetett, hogy szabónál, vagy szűcsnél szerezze be a ruhadarabot, ugyanis a zsebében csörgő pár garas ezt nem tette lehetővé. Nagy megkönnyebbülés járta át, mert megpillantott a város főterén egy vándor ócskást, és bízva benne hogy talál magának valami meleg ruhadarabot, odalépett hozzá.
– Adjon Isten szerencsés napot! – köszöntötte a szakadt, vézna ócskást, magában megjegyezve, hogy az illető egyáltalán nem szimpatikus számára, még a szeme sem áll jól neki. – Nincs esetleg olcsó, ám meleg kabátja eladó? – kérdezte.
– Talán akad valami a maga számára – szólt az ócskás, és kordéja mélyére túrva egy valószínűleg farkasbőrből készült bundát mutatott fel a leendő vásárlójának.
Miután az árban – ami egyébként nagyon jutányos volt – megegyeztek, Jónás örömmel kanyarította magára a szerzeményt, és iparkodott hazafelé, hogy minél előbb fel tudjon készülni a téli vadászatra. Miután az erdőben rejtőző kunyhójába ért, a bundát a rozoga ágyra dobta és nekiállt a felkészülésnek. Elrakodott némi élelmet és alsóruhát az iszákjába, előkészítette számszeríját, eloltotta a kandallóban izzó parazsat és magára öltötte újonnan vásárolt bundáját, amit egy zsineggel erősen megkötött a derekán. Már kezdett sötétedni, ám Jónást nem zavarta a sötétség, még kicsit szerette is a jótékony éjszakai láthatatlan világot. Kilépett a hideg éjszakába, amit ezüstszínű fényben fürdetett a telehold, mikor hatalmas fájdalom hasított testébe. Négykézlábra döntötte a kín, és görcsök futottak át egész testén. Öklendezve a fájdalomtól, kimeredt szemmel nézett kezére, már ami az volt valaha, mert most már karmok meredeztek, és sűrű feketés szürke szőr borította a hajdan volt emberi végtagot.
Tíz percig is eltartott a hatalmas fájdalommal járó átalakulás, miközben végtagjai és fogai megnyúltak, a testét sűrű szőr borította, és Jónás a vadász hangja fájdalmas morgássá torzult. Iszákját hátrahagyva hatalmas szökkenéssel vetette be magát a rengetegbe, vissza sem nézve hajdan volt otthonára.
A város lakói, miután hónapokig nem látták Jónást, kutatni kezdtek utána, mindhiába. Sohasem került elő. Rossz nyelvek szerint a végzete vitte el szegényt, ugyanis egy ideje egy vérfarkas garázdálkodik a környéken, valószínűleg a gonosz vad hurcolhatta el a vadászt.
A telihold fényesen világította meg a rengeteg szélét, ahol egy vöröslő szemű hatalmas lény állt a hátsó lábain, fejét a holdra vetve, panaszosan vonyítva, miközben vörös szemeiből könnyek hulltak alá. Más hang ezen kívül nem zavarta meg az éjjel csendjét, csak egy vándor ócskás kordéjának nyikorgása hallatszott a távolból.
