Holtak naplója
Ma este Kapitány ismét rábeszélt, hogy nézzünk meg egy zombifilmet, Romero egyik legújabb alkotását, a Holtak naplóját. Kíváncsi voltam a filmre, mert érdekelt, hogy az elmúlt 30 év, a technika fejlődése és a műfaj durvulása mennyire befolyásolta a rendezőt, aki a Holtak hajnalának 1978-as változatát készítette.
A történet főszereplői egyetemisták, akik professzoruk vezetésével filmet forgatnak az eseményekről, hogy elmondják az igazságot, amit a hivatalos csatornák elhallgatnak. A kamerákon át figyelik az eseményeket, de nem mindig képesek megőrizni a külső szemlélő pozícióját, hiszen nagyon közelről érintik őket is az események, amikről igyekeznek részletesen beszámolni az Internet segítségével, és ahogy peregnek a filmkockák, szépen lassan fogy a csoport is, akárcsak nézőik száma. Kell ennél több történet egy zombifilmbe?
Az egyik legszembetűnőbb változás Romero korábbi rendezéseihez képest az, hogy a zombik ábrázolásánál alkalmazta az újabb módszereket, így sokkal naturalisztikusabbak lettek, mint a Holtak hajnalának zöld púderrel bemázolt élőholtjai, és támadásaik során is jóval több vér folyt. Mozgásuk klasszikus lassúságát viszont megőrizték, de elborult tekintetük és hangsúlyozott kannibalizmusuk félelmetessé tette őket.
A rendező továbbá megőrizte az in medias res kezdetet is. Most sem érezte szükségét annak, hogy bármiféle tudományos magyarázatot adjon a zombik létezésére, egyszer csak felébredtek a holtak és az élőkre támadtak.
Romero viszont ehelyett feltett egy másik érdekes kérdést. Hogyan tudtak ezek a lassan mozgó, harapdáló szörnyek ilyen szépen elszaporodni? Elsősorban annak köszönhették sikerüket, hogy az emberek nem voltak felkészülve a támadásra. Időbe telt, mire rájöttek, hogy a zombik harapása ártalmas az egészségre, de addigra már nagyon sokan voltak. Leginkább azok voltak kitéve a veszélynek, akik megpróbáltak segíteni a "sérülteken", és azok, akik élőholt családtagjaikkal kerültek szembe, és szeretteiket látták a vérengző szörnyetegekben. Akik elfogadták, hogy a holtak újra felébredtek, tétovázás nélkül fejbe lőtték őket, vagy volt esélyük a menekülésre. Senki nem várt rájuk a hatás kedvéért kővé dermedve és hangosan sikítozva, amíg fel nem falják. Ez már kiment a divatból.
Az emberek viszont nem tagadták meg önmagukat, és a legtöbb problémát nem a holtak, hanem az élők viselkedése okozta. A kormány és a média folyamatosan hazudott, sokan jól szórakoztak a zombik videózásával, virágzott a katasztrófaturizmus, páran részegen célba lőttek a sétáló hullákra, az élők egymást gyilkolták a megmaradt készletekért, a fegyveres alakulatok már csak saját védelmükkel törődtek, és társadalom teljes káoszba süllyedt, ahol az emberi élet nem sokkal ért többet a zombikénál. Kérdésessé vált, kitől is kell jobban félni, az élőktől vagy a holtaktól. Nekem nagyon tetszett, hogy a film sokkal inkább az emberekről szólt, és nem a zombikról.
A film másik lényeges pozitívuma, hogy messze nem annyira hatásvadász, mint például a Kaptár, vagy a 2004-es Holtak hajnal, és a tempója sem olyan felpörgetett. Ettől függetlenül a hangulatát nagyon jól megalkotta a rendező kevésbé elcsépelt megoldásokkal, mint a hirtelen előugró, véres zombik, bár azokból sem volt hiány.
Szerepel a filmben például egy különös jelenet. A csoport egyik barátjuk házában szállt meg, de a vendéglátó már az őrület határán állt. Először csak annyit válaszolt a kérdésekre, hogy a család többi tagja és a személyzet a hátsó udvarban van, de talán nem kellene őket zavarni. Majd lassan belekezdett a történetbe. Inkább magának beszélt, mint a jelenlévőknek, és láthattuk az arcán, ahogyan újra átéli az eseményeket. Az elbeszélésben keveredtek a legszörnyűbb borzalmak és a leghétköznapibb apróságok. Ez a beszámoló sokkal hatásosabb, mint bármelyik felturbózott vérengzés, mert az adott szereplőhöz szorosan kapcsolódó, mély emberi tragédiát mutatott be.
Érdekes a változás is, ami a női karakterek jellemformálásában figyelhető meg az 1978-as zombifilmhez képest. Ebben a filmben a nők sokkal önállóbbak, függetlenebbek, és talpraesettebben oldják meg a problémákat, mint a Holtak hajnalában szereplő védelemre szoruló, szőke nő. Tehát Romero ebben a tekintetben követte az újabb zombifilmek jellemformálását, és alkalmazkodott a kor elvárásaihoz.
Kicsit hiányoztak viszont a klasszikus fegyverek, mint például a láncfűrész. Szinte mindenki praktikus lőfegyverekkel irtotta az élőholtakat, de kárpótlásul egy kasza is előkerült az egyik jelenet során.
Összességében elmondható, hogy Romero rendezésében nem kellett csalódnunk. Kapitány pedig csak annyit fűzött hozzá, hogy ez a mű még a zombifilmeken szocializálódott Homoergasternek is tetszene.
