Linktár

Sötét mesék univerzuma: Sikolyok az éjszakában (+18)

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/4 számában.

A vadász vérfagyasztó sikolyt hallott az erdőben. Nem teketóriázott sokat, és azonnal elindult a hang irányába, miközben a sápadt holdfény adott némi világosságot a kopasz fák tengerében. Óvatos léptekkel közelítette meg a kunyhót, melyet jól ismert. Nem sejtette, mi vár rá. Csak a nagymama kunyhójának ablakából szűrődött ki némi halvány fény. A régi fakapu halkan nyikorgott, mikor a vadász kinyitotta. Ekkor egy felhő eltakarta a Holdat a csillagos égbolt arcáról, és áthatolhatatlan sötétség telepedett az erdőre.

A verandán egy szinte a felismerhetetlenségig szétmarcangolt hulla hevert. Csak a hosszú, fonott, és vértől ragacsos haj árulkodott a nagymamáról. A vadász szíve hevesen kalapált. Kedvelte az öreglányt, sokat beszélgettek két vadászat között. Rémálmaiban se gondolta volna, hogy így látja viszont legközelebb. Vadászpuskáját egy halk kattanással kibiztosította, és hallgatózni kezdett. Eközben érezte a hús és a vér szagát. A munkájára emlékeztette. Csak a vadhús büdösebb volt az emberénél. Az első szarvas lenyúzását is végighányta. Apja annak idején ezen csak mosolygott. Tudta, hogy fia hozzá fog szokni idővel, mert nincsen választása, ha nem akar éhen halni. „Vadásznak lenni dicsőség!” – mondogatta neki sűrűn. Aztán egy szép nyári napon ráharapott vadászpuskája csövére, és meghúzta a ravaszt. Fia talált rá, aki egy életre megtanulta, hogy mi a különbség az emberi és a vadhús szaga között.

– Kurva életbe! Van valami odabent! – dünnyögte magában a vadász, miközben benyitott az ajtón, és a fegyverét lövésre készen a vállához támasztotta.

A kunyhó belseje romokban hevert. Felborult székek, eldőlt szekrények, és ripityára tört tányérok hevertek mindenhol. A falakat véres maszatok csúfították, melyek sötétpiros sziklarajzoknak tűntek a lobogó tűz mocorgó fényében. Lassú, de határozott léptekkel közeledett a vadász a kandalló irányába, ahonnan morgást hallott. Ekkor látta, amint egy szürke bestia harapdálta a nagymama unokája, Piroska nyakát, aki magzati pózban hevert meztelenül a kandalló előtt. Csak a virágmintás fejkendője volt rajta, melyet már átitatott a vadállat bűzölgő nyála. A farkas eközben méretes lőcsét mohón tömte a lányba. Későn vette észre a vadászt, aki eközben rászegezte fegyverét.

Két lövés hangja süvített a sötétbe burkolódzott erdőben. A bestia jó ideig rángatózott, mire kilehelte a lelkét. A vadász sem tétlenkedett, félrehúzta a dögöt az eszméletlen nőről, és fegyverét újratöltötte. Eszébe jutott, hogy mennyire szerette volna, hogyha Piroska beadja a derekát neki. Hányszor kérlelte vágya beteljesítésére. De a nő mindig elutasította. A vadásznak még mindig hevesen vert a szíve, de most már nem az idegességtől, hanem a vágy lángjától. Szerencsésnek érezte magát, hiszen egy farkas feje lesz a legújabb trófeája, és Piroska bája fogja kényeztetni, még ha Ő nem is tud róla.

A vadász gyorsan ledobta ruháit, és folytatta azt a mozdulatlan nőn, amit a farkas elkezdett. Gerjedelmében észre se vette, hogy Piroska kezdett magához térni. Ujjai végén horgas karmok hasították szét a bőrt; hátán drót-szerű szőrszálak nőttek, miközben állkapcsa előre nyúlt, és többcentis tépőfogak jelezték, hogy valami nagyon nincsen rendjén a nagymama kunyhójában. Mire felismerte a vadász a helyzetet, már késő volt. Elélvezni se volt ideje. Utolsó másodperceiben saját eleven húsának szagát érezte, amint az átváltozott nő leharapta a karját és feltépte a hasát.

A fájdalmakkal teli kiáltás hamar alábbhagyott. Előbújt a Hold, és újra bevilágította a vidéket. Piroska számára terített asztal volt nagymamája kunyhója. Hajnalra elmúlt az átok, és visszaváltozott emberré. Ekkor Piroska kutatni kezdett a bor és a kalács után, amit nagymamájának hozott még az este folyamán. Némi kotorászás után kihúzta az egyik felborult asztal alól a fonott kosarát. A borosüveg sértetlen volt, és a kalácson se látszódott az éjszakai kalamajka. Kinyitotta és alaposan meghúzta az üveget. A bor zamatos aromája helyet cserélt az alvadt vér és a hús kesernyés-édeskés ízével. Lenézett a férfi szétcincált hullájára. Rámosolyogott, akár a vadász apja azon a hányós-nyúzós napon. Aztán Piroska felöltözött, és ruhájának vérvörös sziluettje eltűnt a hajnali köd félhomályában.