Vissza az éjbe
Álmaimat puha fényeivel lebegőn szövi széjjel
ím ez a reggel, amint közeleg peremén az időnek,
futva előle az éjszaka elköszön, égi tüzével
illan a kéj, tovalibben, a hamvai már feketéllnek.
Lázad a lázamon égve-szomorgva lopózik az ágyból,
köntösödön sugarát kivetítve a Nap legelészik,
dolgaimat pakolom, noha még bizseregve a vágytól,
bőrömön érzem, amint ölelésed öledbe leszédít.
Így maradunk remegőn mi továbbra az éji varázsban,
függönyeinken a déli Nap is kirekesztve világol,
ajkad az ajkaimon puhatolva, gyönyörre találtan
suttog, amint elalélva a kéj tüze még vele táncol.
