Az utolsó dallam
Hűvös szellő fújt, lehűtötte lázas homlokomat. Amint lenéztem a mélybe a híd traverzének legmagasabb pontjáról, láttam a hatalmas, nyílt színpadot, rajta a zongorát, mögötte a fiúval. A tökéletes kihangosításnak hála minden hangot tisztán hallottam, bár kissé elúszóan, ahogy a folyó fölött álltam. Megígértem neki, hogy itt leszek, amikor megdicsőül. Lehunyt szemmel élveztem játékát, velem együtt sok ezer ember, akik odalent ültek székeiken, vagy álltak körben a téren, végre teljesnek éreztem magam. Így kell lennie, így kellett történnie.
A fiú még gyermekkorában vesztette el a látását, zenét tanult, sokat játszott kisebb rendezvényeken, ám nagy álma az volt, hogy elismert zenészként több száz embernek játszhasson. Találkozásunk valószínűtlen volt, ám a véletlenekben nem hiszek. Kerestem valakit, akinek megadhatom a tartozásomat, ő pedig akkor bukkant fel az életemben, amikor már készen álltam mindenre.
Regisztráltam neki egy Youtube csatornát, oda kezdtem feltölteni a róla készült videókat a játékáról. Virtuóz könnyedséggel alkotott, dallam világa mindentől eltért, amit ismertem, vagy hallottam valaha, nagyon hamar megszerettem a művészetét. Egyre több platformra töltöttem fel műveit, hamar felfigyeltek rá, és bár nem értettem a manageléshez, minden úgy alakult, ahogy a sikertörténetekben lennie kell. Egyre több felkérést kapott, egyre híresebb előadóművész lett, és bár teli volt kétségekkel, rám mindig számíthatott, mindig mellette álltam, minden alkalommal én kísértem oda a zongorához. Amikor az utolsó hangok is elhalkultak, és felcsendült a taps, arcán földöntúli örömmel állt fel, hogy meghajoljon. Minden alkalommal elmondta, hogy a taps nekem szól, én tettem naggyá, nekem köszönhet mindent, én pedig kedvesen hárítottam. Jó volt látni örömét, boldogságát, fejlődését. Egyre magabiztosabb lett, már nem maradtak kételyei sem önmagában, sem az életében.
Megígértem neki, hogy leszervezem ezt a koncertet, hogy egyszer majd itt fog játszani, ő lesz a fő attrakció, közvetíti a televízió, és valóban így lett. Most, szilveszter éjszakáján több ezres tömeg hallgatta játékát, barátnője pedig ott állt a színpad szélénél fehér ruhában, mosolyogva. Ma vele fogja majd megosztani örömét, ezentúl pedig az egész életét, mert révbe ért végre, teljesült minden álma.
A mű a csúcspont felé közeledett, mindenki felkészült a katarzisra, arcomon könnyek folytak az örömtől, hogy átélhetem ezt. Amikor végül az utolsó hangok elhallgattak, a tömeg lelkes ovációban tört ki, egyre hangosodott a taps, én pedig meghajoltam, majd széttártam karjaimat, és ugrottam.
Már senkinek nem tartozok.
