Fórum - Kaland II.

[Előző] [1] [2] [3] [Következő]
Norton
Felhasználó
2020.06.18 09:47
136 hozzászólás
Yellow fokozta a sebességet, hogy a gyorsulás mindenkit a székébe préselt.
- Hamarabb odaérünk, mint hinnétek - vigyorgott a pilótájuk. - Azt kevesen tudják, hogy a féregjárat négyfelé ágazik, mint egy polipnak a csápjai. Három járat a föld alatt, egy viszont a levegőben nyílt meg. Ez utóbbi egy hatalmas lila színű felhő mögött található. Talán mondanom sem kell, hogy a titkosszolgálat mind a négy helyet erősen őrzi. A „Bermuda háromszög” után „Tundra bugyi négyzetnek” nevezték el a helyet. Ugye milyen vicces?
- Marhára az… - nyögte Red a fájdalomtól eltorzult arccal.
Black kérdezni akart valamit, de a jó ég tudja, hány g-s gyorsulás miatt inkább arra koncentrált, hogy el ne hányja magát.
Rövid idő múlva élénken pityegni kezdett valami.
- A fenébe is, kiszúrt bennünket a titkosszolgálat légvédelme! - kiáltott fel rémülten Yellow. - Ezt nem értem, pedig lopakodó üzemmódban vagyunk. Talán valami újabb fejlesztésű radar, hogy a fene vigye el! Már célba is vettek rakétákkal!
Még tovább fokozta a sebességet.
- Azt hiszem, bele kell repülnünk a lila felhőbe, különben eltalálnak bennünket! Kapaszkodjatok!
A többiek ezt alig hallották, mivel már alig voltak maguknál. A repülőgép ráadásul még lassan forogni is kezdett a tengelye körül.
- Szétszakadooooo....!

***

A zölden villogó Szent Tó előtt három kámzsás alak imádkozott, tekintetüket a sárga színű égbolt felé irányítva.
- Adj nekünk idegeneket, ó Szentséges Tó, hogy Fifikének ne a mi népünket kelljen elfogyasztania! Hallgasd meg könyörgésünk, mert mindannyian gyarlók vagyunk… szórjatok még port a fejetekre, idióták! - fedte meg társait a legmagasabb kámzsás.

Ám a könyörgésük úgy látszik, meghallgatásra talált, mert egy háromszög alakú légi jármű robbant ki a víz alól, majd átrepülve a fejük felett, a földnek csapódott és csúszott vagy tíz métert, felszántva a talajt.
A kámzsás alakok rémülten rohantak el.

- Azt hiszem, megúsztuk - nyögte a pilótafülkében ülő Yellow. - Átrepültünk a féregjáraton, hogy a fene vinné el! Szédülök!
- Érdekes, én is - értett egyet Black. - És fura álmosság tört rám.
- Már emlékszem! - kiáltotta Kat. - A Gonosz Varázsló az! Telepátiával próbál elkábítani minket! Amikor legutóbb itt jártunk, a hentes megpróbált ellenállni neki, és beleőrült! Ez törlődött a memóriámból!
- Gonosz Varázsló? - értetlenkedett Red.
- Csak egy kis mentális zavar - közölte a pilótájuk, de a következő pillanatban már hortyogott is… és Red kivételével a többiek is, szépen sorban elaludtak.
Fura módon azonban az eddig eszméletlen öltönyös pasas magához tért hirtelen.
- Mi történik itt?
- Ha én azt tudnám! - vont vállat Red. - Ezek elaludtak.
A fejvadász válasza után az alacsonyabbik öltönyös férfi csodálkozva nézett körül.
- Fogalmam sincs, mi folyik itt, de valaki szuggerál bennünket - közölte aztán mérgesen.
- Szuggerál? - értetlenkedett a másik. - Érdekes, én nem érzek semmit.
- Egy bizonyos IQ szint alatt nem működik.
- Nagyon vicces, de én nem hiszek az ilyesmiben… egyébként figyeld csak azt a monitort! Azok miféle lények?
- Valami óriások lehetnek! - felelt az öltönyös rémülten. - Még sosem láttam ilyeneket. Kilövöm őket!
A repülő gépfegyverét használva cafatokra robbantotta a feléjük cammogó trollokat, ám ekkor az elektronika egyszerűen elromlott.
- Ez a mentalista nagyon erős!
- Milyen mentalista?
Válasz helyett az öltönyös kicsatolta magát, aztán kiugrott a székből.
- Gyere velem! - kiáltotta Rednek. - Kézi lőfegyverre lesz szükségünk!
Rátenyerelt a falra, aminek egy része oldalra csúszott, és egy mesterlövész puska vált láthatóvá.
- Ez egy Gepárd M6 Hiúz! - kiáltotta Red elragadtatva. - A magyar csoda. A világ egyik legjobb mesterlövész puskája!
- És tudod is használni?
- Még a kérdés is sértő!
- Akkor gyere utánam!
Az öltönyös megnyitott egy hidraulikus ajtót, és kisétált a szabadba. Egy kicsit csóválgatta a fejét a sárga égboltot figyelve, de aztán a több száz méternyire lévő kastély felé irányította a tekintetét.
- Kiképeztek mentális támadások ellen, de ez valami elképesztő…
- Miről beszélsz?
- Vedd fel ezt a napszemüveget!
Red engedelmeskedett, mire a kastély fala mögött több fénylő, emberhez hasonlító alakot vett észre.
- Most a hő képüket látod. Azt a figurát lődd ki! - mutatta az öltönyös. - Ő a mi emberünk. Te jó ég, milyen erős!
Red villámgyors mozdulatokkal összeszerelte a puskát és a földre hasalt.
- Siess már, hasogat a fejem!
- Nyugalom!
- De hát téglafal mögött van a pofa! - kiáltott fel az öltönyös. - Jézusom, erre nem is gondoltam! Már látom is… itt van az agyamban! Egy üveggömb lebeg az arca előtt a levegőben, és rajtunk röhög. Mellette egy nagy fülű, pattanásos orrú kis gnóm vele együtt kacag.
- Arra az alacsonyabb alakra gondolsz? - kérdezte Red. - A hő kép alapján én kutyára tippeltem. Na, jó, mindegy… kilövöm a magasabb fószert!
- De hát téglafal mögött van, nem érted, te húgyagyú! - kiáltott a társa mérgesen, miközben a fejét fogva előre görnyedt.
Redet nem hatotta meg a hisztérikus jelenet, mert célzott aztán meghúzta a ravaszt.
A lövedék áthatolt a téglafalon, szétrobbantotta a levegőben lebegő üveggömböt, áthatolt a Gonosz Varázsló fején, aztán a szemközti falon is, majd az udvaron pihenő Fifike nevű sárkány bal fülén átmenve egy odébb álló, kék levelű fának a törzsébe fúródott.
- Ennyit erről! - bólintott elégedetten Red.
Az öltönyös úgy érezte, egy hegynyi súly gördült le az elméjéről.
- Köszönöm, ezt nem sokáig bírtam volna!
A repülő belsejében a többiek ekkor ébredezni kezdtek.
Ám a szétrobbanó varázsgömb helyéről fekete árnyékok röppentek elő, majd a földbe csapódtak. A kastély előtt élőhalottak emelkedtek ki a föld alól, egy egész seregnyien.
Red reflexből átlőtt párnak a testén, és volt, amelyiknek még a karját is leszakította a lövedék, de mintha ez cseppet se zavarta volna őket, csak jöttek tovább, lassan, de biztosan.
- Kifogytam az ötletekből! - ámuldozott Red. - Mik ezek az izék? És mi a bajt csináljunk most?!
Kapitány
Fejlesztõ
2020.06.15 22:05
545 hozzászólás
Kat kinézett a jármű ablakán.

- Szegény Hentes, ennek annyi - mondta, és szomorúan nézte azt a véres csontkupacot, ami az eszelős fickóból maradt. - Úgy tűnik, a lepkék elintézték...
Norton
Felhasználó
2020.06.12 21:26
136 hozzászólás
- A barlang helyét én is ismerem! - kiáltott az öltönyös pasas. - Gyertek gyorsan utánam!
Felnyalábolta a földről az alacsonyabb társát, és akár egy zsák krumplit a vállára dobta, aztán kocogni kezdett a fák közé.
Emődi „Végrehajtó” Béla úgy pörgette a tonfáit, hogy öröm volt nézni, és azzal csapdosta félre a rárepülő pillangókat.
- Ezek olyanok, akár a sáskák! Tűnjünk innen a fenébe!
Mindenki az öltönyöst követte, kivéve az eszméletlen hentest, akit teljesen elleptek a pillangók.
Az öltönyös alak rövid futás után egy háromszög alakú, lopakodó repülőgéphez hasonló szerkezethez vezette a társait. Rátenyerelt a jármű oldalára, és valami érthetetlen jelszót dünnyögött, majd vállán az eszméletlen kollégájával belépett a repülőbe. A többiek egymást taposva követték, és jól tették, hogy siettek, mert a hidraulikus ajtó igen hamar bezárult mögöttük. Csak néhány lepke repült még az emberek után, ám azokat Emődi villámgyors tonfa csapásaival hamar ártalmatlanná tette.
- Én ilyen hatalmasra nőtt izé pillangókat még sosem láttam! - nyögte ámuldozva, de a többiek inkább a pilótafülkét sasolták, ami egy félkör alakú vezérlőpultból, monitorokból, és mindenféle kapcsolókból állt.
Az öltönyös pasas beleszíjazta az eszméletlen társát egy bőrszékbe, ő maga pedig beült a pilótafülkébe.
- Foglaljanak helyet maguk is a székekben!
Megnyomott néhány gombot, mire megremegett alattuk a föld, a jármű pedig halk zümmögéssel a levegőbe emelkedett. Szó sem volt helikopter rotorokról, vagy hasonló dolgokról.
- Miféle repülőgép ez? - kérdezte kíváncsian Black.
- Ha én azt elmondanám… meg kellene, hogy öljem - felelte az öltönyös.
- Tegeződhetnénk is, ha már ilyen közvetlen - ajánlotta a fejvadász. - Remélem, hogy neve azért nem titok!
- Ó, az nem - mosolyodott el az öltönyös. - Yellownak hívnak.
Kapitány
Fejlesztõ
2020.06.11 23:31
545 hozzászólás
Kat már válaszra nyitotta volna száját, amikor hirtelen különös lepkék sűrű raja rontott rá a csapatra szárazon csattogó szárnyakkal.
Jimmy Cartwright
Admin
2020.06.11 20:37
445 hozzászólás
– A térkép nem tud lemerülni, meg elromolni, meg újratervezni, meg hálózatot keresni. Egy jó tájolóval karöltve kiválóan lehet tájékozódni. Kivéve, ha az ember nem igazán tudja, hogy került egyik helyről a másikra... – nézett körül Béla. – Hmm... az előbb még egy folyóparton baktattam. Tekintete végül a kék ruhás, meglehetősen szemre való nőn állapodott meg. – Azt mondod, tudod hol van a barlang?
Norton
Felhasználó
2020.06.11 20:00
136 hozzászólás
Kat elrévedő tekintettel elvette a kést a fekete öltönyös férfi nyakáról.
- Úgy érzem, valami vonz bennünket a Black Hillsi féregjárat felé - suttogta kigúvadó szemmel. - Fifike… Fifikének szüksége van ránk! - kiáltotta szenvedélyesen.
- Mi bajod van? - nézett rá csodálkozva Red.
- Egy kis mentális probléma - közölte a fekete öltönyös fickó. - Már ismerjük a kartonját. Egyébként kösz, hogy elvetted a kést a nyakamtól, már majdnem megöltelek - morrant rá a nőre, de aztán rémülten lépett hátrébb.
- Csak vicc volt, nyugalom!
A másik öltönyös eközben éledezni kezdett.
- Mi történt velem?
- Elbasztad az akciót, te hülye! - kiáltott rá a magasabbik.
- Tényleg, főnök? Nem akartam. Én csak arra emlékszem, hogy…
Nem fejezhette be a mondatot, mert a társa egy sokkolóval újra elkábította, aztán, mintha mi sem történt volna, Simagöröngyösi Emődi „Végrehajtó” Béla felé fordult.
- Te még térképet használsz? Manapság már minimum egy táblagép vagy GPS a menő.
Jimmy Cartwright
Admin
2020.06.11 19:05
445 hozzászólás
A díszes társaság egyként rezzent össze, amikor az út menti bozótosból hirtelen éktelen csörtetés hallatszott.
– Ez meg mi a rosseb? – húzta elő Black a Desertjét, és a zaj forrására irányította.
– Felénk jön! – súgta White a mellette álló Rednek.
– Már itt is van... – szólalt meg Red remegő hangon.

A bozótosból egy férfi bukkant elő, kezében térképpel. A kompánia fél lépést hátrált, ahogy szinte egyszerre realizálták, hogy az illető rogyásig van a legkülönfélébb fegyverekkel. Amit csak úgy hirtelen, kutyafuttában felfedeztek rajta, az a hosszú szárú katonai bakancsaiból kilógó, minden bizonnyal nagyobb kések markolata. Ezen kívül bal bokájánál egy kisebb, hatlövetű Colt revolver is rögzítve volt. A combjaihoz rögzített tokokból automata Smith & Wessonok és plusz tárak látszottak ki. Derekán töltényekkel, tárakkal teli öv, amelyen két oldalt helyet kapott két tonfa is. A zubbonya fölött viselt taktikai mellény elülső részéből hajítókések garmadája villant ki. A két hónaljtokból pedig két Desert Eagle, valamint plusz tárak. Egy AMD-65-ös gépkarabély taktikai szíjon lógott a válláról, egy másiknak pedig a háta mögül, a derekánál bukkant elő a csöve. S ha mindez még nem lett volna elég, jobb válla felett egy csigás vadász íj, meg egy vesszőkkel teli tegez kandikált ki.

– Aztaku... – csúszott ki Black száján.

Erre a különös idegen rápillantott, majd szúrós tekintettel végigmérte a társaságot.

– Heló! Jó napot! – kezdte széles mosollyal. – Igazán nem akarok zavarni! Csak azt szeretném megkérdezni, meg tudnák-e mondani, merre van Black Hills? Azt mondják, arrafelé van egy barlang, ami teli van zombikkal. Ó, elnézést, még be sem mutatkoztam! A nevem Simagöröngyösi Emődi „Végrehajtó” Béla, a híres, hírhedt zombivadász.
Jimmy Cartwright
Admin
2020.06.11 19:04
445 hozzászólás
– Jaj, de bonyolódik! Jaj, de bonyolódik! – fogta a fejét a Gonosz Varázsló, ahogyan a mágikus gömbjéből projektált mozgóképet nézte. – Ezek az emberek mindent túlbonyolítanak. Pedig csak annyi dolguk lett volna, hogy azzal a fekete színű, ló nélküli szekérrel elmennek a barlanghoz, hogy meg tudjam etetni Fifikét. Azok a kicsi, zöld, nagy szemű manók nem problémáztak ennyit. A trolljaim pikk-pakk be is zsákolták őket. – Legörbülő ajakkal nézett ki ablakán a hátsó kertbe, ahol csendesen és édesdeden pihent egy hatalmas fekete sárkány. – Egyet se búsulj, Fifi! Megoldom, hogy vacsorára ideérjenek! – kiáltott fel, majd sarkon fordult, s lesietett a pincébe, hogy sötét mágiájával újabb motivációt adjon az egyre bővülő csapatnak.
Norton
Felhasználó
2020.06.11 13:55
136 hozzászólás
Elharapta a mondatot, mert Kat jelent meg a háta mögött és egy csontozó kést tartott a nyakához.
- Mit szólnál hozzá, ha átvágnám a torkod?
Norton
Felhasználó
2020.06.11 13:26
136 hozzászólás
Néhány pillanat elteltével két fekete öltönyt viselő, napszemüveges férfi lépett ki a fák közül.
Rendnek az jutott az eszébe, hogy vajon miért viselnek ezek napszemüveget ebben a borús időben, pedig ennél azért sokkal furább dolgok történtek éppen.
- Őrizetbe kell vennünk a Kat nevű hölgyet! - szólalt meg a jobb oldali, alacsonyabb alak hivatalos hangon.
- Na és miért? - kérdezte flegmán a nő.
- Idegen technológia eltulajdonítása miatt.
- Na, álljunk meg egy szóra! - kiáltotta Red felháborodva. - Van maguknak joguk az ilyesmihez?
- Nekünk mindenhez jogunk van.
- Miért?
A két pasi szinte egyszerre szólalt meg:
- Mert mi vagyunk a fekete ruhások!
- És akkor én mit csináljak? - értetlenkedett Red. - Most szúrjam tökön magam?
Kat közben kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenséget, egyszerűen láthatatlanná vált.
- Ez aztán gyönyörű! - közölte mogorván az alacsonyabbik öltönyös. - Előlünk úgysem bújsz el, leányzó!
Megnyomott valami gombot a napszemüvege szárán.
- Hő érzékelőre váltottam.
Úgy tűnt, hogy nagyon erősen koncentrál.
- Mindjárt megvagy, kis csillag!
- Van egy meglepetésem - szólalt meg ekkor a magasabbik öltönyös vontatott hangon. - Tanulj kicsit az idősebb kollégától!

Azzal elővett egy ezüstösen fénylő hengert, amiből egy hangosan sercegő elektromos sugár lövellt ki. A sugár rátekeredett egy fatörzsre, miközben fura pattogó hangokat adott ki magából.

Aztán átugrott egy másik fára, egy harmadikra, egy negyedikre, majd visszarepült, és mellbe vágta az alacsonyabb öltönyöst, aki hanyatt esett és elvesztette az eszméletét.
- Most vagy jó testhelyzetben! - bólintott elégedetten a magasabbik. - Végre befogtad a szádat.
- Mi a francot akar maga tőlünk? - kérdezte döbbenten Black.
- Üzletet ajánlok! Tudom, hogy mit terveznek. Földönkívüli technológiát akarnak eltulajdonítani egy idegen bolygóról, és el akarják azt adni. Kat ellen már régóta körözés folyik.
- Mi lenne az üzlet? - kérdezett közbe mohón White nyomozó.
- Segítek maguknak átjutni a féregjáraton, és információkat is átadok az idegen planétáról.
- Milyen információkat?
- Tudniuk kell, hogy milyen veszélyek vannak ott, mi az, ami ehető, mi az, ami nem, milyen védőfelszerelések kellenek és a többi… az a világ nem teljesen olyan, mint ez. Az égboltja sárga, a falevelek kékek, a gravitáció kisebb a Földinél, de nem sokkal. Az oxigén viszont sűrűbb valamivel… de vannak ám ragadozók, nem is akármilyenek, és néhány primitívebb kultúra is lakja azt a helyet. Valamikor fejlettebb lények is ellátogattak oda, de azok elhagyták a bolygót, csak néhány fegyvert és furcsa eszközt hagytak hátra maguk után. Hogy miért tűntek el, senki se tudja, de egy biztos… az a hely borzasztóan veszélyes. És nem árt, ha felkészíti önöket valaki ezekre a veszélyekre.
- Mit vár érte cserébe tőlünk?
White nyomozó mintha átvette volna a vezető szerepét.
- Mit várnék? - vonta meg a vállát a fekete öltönyös, mint aki még a kérdésen is csodálkozik. - Részesedést akarok ka
Ida
Admin
2020.06.10 23:27
842 hozzászólás
Rednek nem sok ideje maradt bámészkodni. Miután a Hentes földet ért, megremegett a lábuk alatt a talaj, és vakító fény áradt a fák közül...
Norton
Felhasználó
2020.06.07 07:54
136 hozzászólás
Az eső amilyen gyorsan rázendített, ugyanolyan gyorsan alább is hagyott. Egy gyorsan múló zápornak tűnt csupán.
Red némán intett a mellette caplató társainak a furgon felé, mire Black csodálkozva mordult fel.
- Ilyen nincs! Mit keres ez itt?
A többiek válaszát meg sem várva máris elindult a gépjármű felé. A másik kettő aggódva követte őt. - Elvetted a fegyvereinket, emlékszel rá, cimbora? - súgta Red félénken. - Vissza kéne adnod őket!
- Kuss legyen!
Kat közben leállította az autót. Ő csak annyit látott, hogy a három társa elkanyarodott egy mellékúton, de azt nem tudta, hogy miért.
- Ezek nem normálisak, most már teljesen biztos - dünnyögte mérgesen.
Előbb vissza akart tolatni, de aztán úgy döntött, hogy inkább ő is kiszáll a hummerből, mivel már csak szemetelt az eső. Kinyitotta az ajtót, és kilépett, de aztán eszébe jutott, hogy valami lőfegyvert sem ártana magához vennie. Amikor visszafordult az autó felé, csörtetést hallott a háta mögül, valaki pedig egy csontozó kést tartott a nyakához. Tudta, hogy elég egy mozdulat, és az ismeretlen alak elvágja a torkát.
- Szia, barátnőm! - köszöntötte a hentes vidám hangon. - Régen találkoztunk. Most eljátszunk egy kicsit, ha nem bánod!
- Büdös a szád - felelte Kat, miközben hátranyúlt, és megszorította a nagydarab férfi herezacskóját.
Semmihez sem hasonlítható sikoltás hangzott fel, Kat pedig hátrafejelt egyet, majd a hentes csuklójába harapott, amitől elejtette a csontozó kést. Kat még erősebb szorítást alkalmazott az említett testrészen, amitől a nagydarab pasas a földig görnyedt.
A másik három futva érkezett hozzájuk.
- Mi történik itt?
A hentes ordítva kelt fel a földről, miközben a kését is felvette.
Kat rémülten ugrott el az útjából.
- Szívós egy dög vagy te!
Black elővette a White nyomozótól nemrégiben zsákmányolt ballisztikus kést.
A hentes arcán fájdalom tükröződött, de meglepően gyorsan szedte össze magát.
- Ezért még számolunk te kurva!
Megtapogatta a fájó ágyékát, aztán Black felé fordult.
- Rugós késsel jössz ellenem? Talán párbajozni akarsz, te idióta?
Fájdalmas arckifejezése lassan fölényesre váltott.
- Akkor párbajozzunk, haver! Abban mindig jó voltam!
- Te tényleg egy elmebeteg vagy! - felelte Black, és megnyomott a késen egy gombot, mire kirepült belőle egy penge, ami a hentes jobb karjába fúródott.
A nagydarab pasas egy újabb fájdalomüvöltést követően elejtette a csontozó kését, mire Kat kihasználva az alkalmat nekifutásból herén rúgta, hogy szinte a földig görnyedt. A nő ezután beletérdelt az arcába, és a hentes máris ki volt fektetve, és nagyon úgy tűnt, hogy elvesztette az eszméletét.
- Erről ennyit - közölte Kat, miközben megdörzsölte a jobb térdét, mert a legutóbbi mozdulata még neki is fájt.
Red önkéntelenül is a saját ágyékához nyúlt, mert amit nemrég látott, az pedig neki fájt, pedig csak nézte a dolgot.
- Egyre kevésbé tetszik nekem ez a nő.
Ida
Admin
2020.06.07 00:28
842 hozzászólás
Az eső egyre jobban zuhogott. Black vágyakozva gondolt vissza lepukkant lakása kényelmére, és a kamrában felhalmozott kannás borra.

Jobbra egy kátyúkkal teli mellékutat vett észre, amin keresztbe fordulva ott állt a Hentes furgonja...
n13
Felhasználó
2020.06.07 00:05
7 hozzászólás
Fura érzés kerítette hatalmába itt ez a nagy járgány ő vezeti, ezek meg itt bandukolnak mellette. Épp elég lenne csak kicsit elfordítani a kormányt, csak hirtelen picit félrekapni, rájuk húzni, azt mondaná utána bocsi vagy ilyemi... aztán elmúlt az érzés ahogy jött úgy illant tova, Kat kijózanodott megint a régi lett... A vezetésre koncentrát. Úgyis elfáradnak az idióták...
Carun
Felhasználó
2020.06.06 11:05
18 hozzászólás
Menni akartak, de beszállni nem. Büszkén sétáltak az úttesten totyorgó hummer mellett az esőben. Kat - vezetés közben - ezerszer is elátkozta ezeket az idiótákat.
Ida
Admin
2020.06.04 22:58
842 hozzászólás
- Én nem fogok bőrig ázni, miközben győzködlek benneteket - szólt Kat. - Ha jönni akartok, szálljatok be, vagy gyalogoljatok haza az esőben!
Kapitány
Fejlesztõ
2020.06.02 22:35
545 hozzászólás
A sörösdoboz hangosan felszisszent, ahogy Black felnyitotta.

Kint pedig fülrepesztően megdörrent az ég, és egy hatalmas villám hasított végig az éjszakán. Úgy tűnt, hogy vihar közeledik.
Norton
Felhasználó
2020.06.02 16:46
136 hozzászólás
A férfiak egy darabig tátott szájal bámultak.
- Megmutatnád újra ezt az eltűnős trükköt? - kérte White.
- Ha van a hűtőtáskádban valami erősebb, mint a sör, azt szívesen elfogadnám!
Szavai végeztével Black máris a hűtőtáskához sietett, és felbontott egy kisüveges pálinkát, s bár hirtelen nem is tudta, hogy miféle, belekortyolt egy nagyot.
Red a fejét vakarta.
- Ha nem fájna az orrom, azt hinném, hogy álmodom!
- Majd mindjárt megsajnállak! - felelte mogorván Black. - Csak előbb még befonom a szemöldökömet.
Felnyitott egy dobozos sört, és egy szuszra kiitta.
- Mindjárt jobban érzem magam! Tőlem akár indulhatunk is!
- A pénzt hogy osszuk el? - kérdezte White, mint egy vérbeli korrupt zsaru.
- Hé, gyerekek, ti csak úgy beleugranátok ebbe? - csodálkozott Red. - Ez a nő képes lenne még a hentest is megkeresni! Az a pali egy elmebeteg gyilkoló gép! Teljesen kiszámíthatatlan. Meg ez az egész történet… nem valami hihető. Hogy a fenébe csináltad azt az eltűnős trükköt?
- Mondjuk, az engem is érdekel! - bólintott Black, miközben felbontott még egy doboz sört.
Mab Tee
Felhasználó
2020.06.02 12:22
189 hozzászólás
Kat megint kivett egy sört a táskából:
- Persze, üldözhetitek a Hentest is tovább, de én mondom, hogy a Hentes kispályás ahhoz, ami odaát gyilkolt. Jut eszembe, a Hentest is magunkkal kéne vinni...
Mab Tee
Felhasználó
2020.06.02 12:09
189 hozzászólás
- Amúgy meg feleslegesen csorgatod a nyáladat, White. Sok rossz fiú megfordult az ágyamban, kivéve a korrupt zsarukat. Azokat rühellem. Szóval, ha szépfiú, meg a marcona társa nem nyír ki, akkor én foglak. Hacsak nem segítesz...
Kat elővett egy nagyobb hűtőtáskát a csomagtartóból.
- Kértek sört? De találtok más piát is a táskában. Igyatok, szükségetek lesz rá.
Kat kivett egy sört, kinyitotta, lehajtotta a doboz tartalmát, majd elkezdett beszélni.
- Olyan fél éve, Black Hillstől tíz mérföldre felfedeztek egy barlangot, ami egy átjárót rejt, egy féregjáratot. A túloldalán a bolygón halott földönkívülieket találtak. Nem tudni, mi végzett velük, és megannyi idegen lénnyel. Úgy tűnik, odaát minden halott, viszont tele van mindenféle idegen technológiával, amikért a piacon busásan megfizetnének minket. Természetesen a kormány hét lakat alatt tartja a helyet. Ügyfelem három millió dollárt ígért, ha hozunk használható technológiát, és további hármat, ha a kristályokból is viszünk neki. Egyszer már sikerült bejutnom oda. Csodálkoztok, hogy miért nem kapnak el? Akkor ezt nézzétek!
Kat elővett egy fémgolyót, ami másodpercek alatt bevonta Kat testét idegen páncéllal, majd láthatatlanná vált. Aztán néhány másodperc elteltével ismét előkerült, kezében a golyóbissal.
- Ebből van még három ilyen játékszerem. A feladat, bejutni az őrzött területre, aztán a féregjáraton keresztül a bolygóra, és minél több technológiát kell elhozni onnét. Nem tudjuk mi vár minket odaát. Csupán azt tudom, hogy a hentes is velem volt az előző akcióban, és csak pár másodpercig voltunk odaát, de begolyózott attól, amit ott látott.
Nos, ez lenne az ajánlat.
Norton
Felhasználó
2020.06.02 07:11
136 hozzászólás
- És mivel akarsz rávenni arra, hogy segítsünk neked bármiben is? - kérdezte csodálkozva White nyomozó. - Némi pénzmag, mondjuk, jól jönne nekem.
- Az már igaz! Nálunk nagyobb főnyereményeket úgysem fogsz találni! - értett egyet a laposra fejelt orrú Red.
- Nos, igen… pénz az nekem sem ártana - bólintott Black. - Meg egy ital se, ami azt illeti.
- Tényleg főnyeremények vagytok - csóválta a fejét Kat. - Még gondolkodom egy kicsit, ha nem haragudtok…
Norton
Felhasználó
2020.06.02 05:24
136 hozzászólás
- Persze, hogy emlékszek rád, hogy ne emlékeznék - nyögött fel Red. - Egy ilyen csajt nem könnyű elfelejteni. Csak azt nem tudom, hogy ki vagy, és mit akarsz.
- Engem jobban érdekel, hogy mit rejteget White barátunk! - szólalt meg Black, és rászegezte a pisztolyát a nyomozóra. És nem örülnék neki, ha ezek itt felfegyverkeznének!
- Ugyan már…
- Mit rejtegetsz?!
- Van nálam egy tigriskarom - felelte a zsaru és elővett egy boxerhez hasonló eszközt, majd felhúzta a kezére mire hegyes tüskék emelkedtek ki belőle.
- Elég spéci! - kiáltott Red elismerően.
- Aranyos - bólintott Black is. - Dobd a földre!
A rendőr engedelmeskedett.
- Mi van még nálad?
- Egy kisebb ballisztikus kés - felelte White, és már elő is vette a zsebéből.
- A kurva anyádat, dobd le gyorsan! - kiáltotta Black, miközben feljebb emelte a pisztolyát.
Jól tudta, hogy alvilági körökben létezik egy olyan fegyver, amin ha megnyomnak egy gombot, kilövi a pengéjét. A nyomozó úgy dobta le a kést, mintha égette volna a kezét.
- Nyugiba legyél már, nem akartam használni!
- Még jó! Mi van még nálad?
- Semmi.
Black nem elégedett meg a válasszal, ezért Redhez fordult.
- Motozd meg!
- Jól van, zsaru, te már ismered a dolgot! - bólintott Red. - Támaszkodj a kocsihoz, és tedd szét a lábadat!
- Csak semmi buzulás, ha megkérhetem!
Red végigtapogatta a nyomozót, és talált nála egy szemüvegtokhoz hasonló, kemény műanyagból készült dobozkát, ami fiolákat, tűket és egy fecskendőt tartalmazott.
- Ebbe meg mi van?
- Pentothal.
- Minek az neked?
- Könnyebb szóra bírni vele az embereket. Amikor használom, sokkal közlékenyebbé válnak. Van, hogy eldalolják, hogy pontosan miket tudnak rólam, milyen bizonyítékaik vannak még ellenem, meg ilyesmi.
- Értem.
- Most… megölsz?
- Egyelőre nem. Azt akarom, hogy most te motozd meg Redet!
- Ne csináld már haver…
- Az eljárást ismered - vigyorgott a nyomozó. - Támaszkodj a kocsihoz! Ne aggódj, nem lesz buzulás.
A motozás során Rednél csak egy gázsprayt, és egy rugóskést találtak.
- Oké, most, hogy így az egymáséi lettetek, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy te mi a francot akarsz tőlünk! - fordult oda Black Kathoz.
Mab Tee
Felhasználó
2020.06.02 01:39
189 hozzászólás
A csomagtartóban kész fegyverarznált találtak.
- Remélem, találtok kedvetekre való játékszert.
Kat ezután elkezdett levetkőzni: lehúzta a fekete topját, a fekete sportmelltartót, aztán felvett egy kék szivacsosabbat, és fölé pedig szintén kék felsőt húzott. Majd a farmerját is lecserélte kékre.
Megszólalt a nő mobilja.
- Szia, drága! A mai nap nem jó, keressünk egy másik időpontot a hajfestéshez... Igen, pasikkal vagyok... Nem, egyikükkel sem akarok szexelni, csupán üzleti ügyről van szó... Igen, tudom, hogy úgy cserélgetem a hajam színét, mint más az alsóneműt. Tényleg, bugyit nem is cseréltem... Hát, nem hiszem, hogy bejövök nekik, eléggé meredten bámulnak rám. Szerintem, kékhalált kaptak a látványomtól, mint anno régen a számítógépem... Majd küldd az időpontokat sms-ben... Köszi, drága, puszi!
Kat berakta a zsebébe a mobilját, aztán elmosolyodott.
- Nos, fiúk, mit szóltok?
Mab Tee
Felhasználó
2020.06.02 01:23
189 hozzászólás
-Látom, White nyomozó, az elmegyógyintézetes sztorit szépen megkajáltad. Röviden és tömören: a zsaru haverjaid ki akartak nyírni. Szépen benyugtatóztak, hogy könnyű dolguk legyen, de amint látod, itt vagyok! Az ok egyszerű: beletenyereltem egy ügybe, amiben korrupt zsaruk is nyakig benne vannak. Nem igaz, White? Erről tudnál azért mesélni.
Kat Redhez fordult:
- Mi van, szépfiú, amnéziás lettél, hogy nem emlékszel rám a raktárból? Black jól fejbe vágott.
Kat félrehúzta egy kietelenebb részen a Hummert.
- Black, megmotoztad már a nyomozót? Szerintem, érdekes dolgot fogsz nála találni. Addig is átöltözök.
Kat kiszállt a kocsiból.
- Nem jöttök, hoztam nektek ajándékot.
A nő kinyitotta a Hummer csomagtartóját. Red követte a kocsi hátuljához, Black pedig White nyomozót cibálta oda magával.
Norton
Felhasználó
2020.06.01 22:37
136 hozzászólás
White nyomozónak ekkor beugrott valami. Most ismerte fel: ez a nő már évek óta körözés alatt állt! Egy elmegyógyintézetből szökött meg, és hidegre tett néhány embert, mert azt képzelte róluk, hogy földönkívüliek. Ráadásul sajnos igen intelligens lehet, ha ennyi év alatt se tudta a rendőrség elkapni.
„Óriási!” - gondolta a nyomozó.
Már legalább hárman voltak, akik megölhetik alkalomadtán. És talán közben már a hentes barátja is megorrolhatott rá.
„Gyűlnek a rajongóim!”
Bár nem volt teljesen biztos benne, hogy Kat, valóban az, akire gondolt, ezért megpróbálta kipuhatolni.
- Na, igen, az idegenek… persze nem a bevándorlók, hanem az űrlények - kezdte természetesnek tűnő hangon. - Természetesen hallottam már róluk, de ha róluk van szó, akkor nem tudom pontosan, hogy melyik fajra gondol. A kis szürkékre, vagy a magas szőkékre?


[Előző] [1] [2] [3] [Következő]