Ábránd és talány, illúzió és valóság
Nekem, mint törzsateistának, már alapbeállítottságom, szériatartozékom a reális világnézet, és a talányok éltetnek, visznek előre a ködös úton.
Az illúzió jól megfér az irodalomban és a filmekben, de már túl sok is. Nagyon sok író és filmkészítő van, akik (véletlenül vagy akarattal) ezzel útjában állnak a tiszta művészetnek, a valódi mondanivalónak, és még többen vannak, akiknek ez jön be, mert könnyen emészthető, nem kell rajta gondolkodni. Az emberek úgy gondolják ebben a szórakoztató-show-világban, a művészetnek is ez a dolga.
Tévednek.
A művészet dolga nem ábrándok kergetése, hanem az emberi méltóság és emberségességének kivetülése olyanokra, akik még ezt nem látják – és akik már látják, azok már szórakozhatnak is. Jól mondta valaki, hogy a művelt ember mindent elolvashat. Én meg azt mondom, a művelt nem biztos, hogy mindent elolvasott már, amit kellett volna.
Fel lehetne lapozni történelemkönyveket, és észérvekkel bizonyítani, hogy alig néhány száz éve illúziókban éltek az emberek, ábrándoztak csak a jóról, és ültek tovább a hátsójukon. Miből gondolja a mai ember, hogy ez most nincs így? Csak azért, mert van mobiltelefon, mexámítógép? Attól még ugyanolyan naivak az emberek, és kevés kivétellel lusták ill. nem fogékonyak mondanivalóval teli művészetre.
Persze azonnal jöhet a racionális riposzt: ha nem volna ennyi rossz, ennyi jó sem lehetne, hiszen nem volna mihez képest. Viszont ez nem indok, hogy én ezt megköszönjem. Inkább ne legyen annyi rossz, és legyen több jó, és kész. Térdenállva élni, vagy állva meghalni? Egyik sem: ÁLLVA ÉLNI.
