Linktár

Emberként

Sötétszürkében cseppnyi kék,
bizakodásra int az ég.
Szürke fölött a tűz - arany.
Porszemnyi lett a messzeség.

Kezemből kihullott régen,
valahol őrzöm csendesen,
meglapul remegve szépen.
Elkopott kés az életem.

Szorítom a fájó semmit,
képzelet fest csak kék eget,
nincs tűz ’mi fázáson enyhít,
tört nyomban halál lépeget.

Kezet fogok madárral, széllel.
Öreg bükk ágat nyújt nekem.
Büszkén, emberként nézek széjjel:
Szerettem. Volt egy életem.