Nem kell többé cigánymeggy!

Külvilág / Közélet (77 katt) Erdős Sándor
  2024.09.12.

A minap olvastam egy roppant érdekfeszítő tudományos cikket, miszerint elfogadott tudományos növényneveket változtatnának meg botanikusok, tekintettel arra, hogy az elnevezések mögött felsejlik a gyarmati múlt. Történelmi elnevezések kerülnek szembe a kulturális érzékenységgel.

A biológiai osztályozás alapját a növényeknek és más élőlényeknek adott tudományos nevek jelentik. Úgy tűnik, ezek sem állandók, vizsgálat alá veszik őket, miután az elnevezésükben rasszista felhangokat véltek felfedezni. Július elején a botanikus közösség meg is szavazta több mint 200 növény átnevezését, egyetlen sértőnek tartott szó miatt – írja a ZME Science.

Természetesen kis hazánkban is bőven találkozhatunk rasszista megnyilvánulásokkal növénynevek tekintetében. Nézzük példának okául a feketefenyőt. Ennek a növénynek máris más nevet kell adni, hiszen sértő lehet a négerek vagy feketék számára, hiszen a sötétbarna bőrszínnel rendelkező emberek gyarmati sorsára emlékeztet. A feketefenyő a nemzetségének többi tagjához hasonlóan az északi flórabirodalomban honos így Belgium és Németország erdeiben is fellelhetőek. Mint köztudott ezen nemzetek szakmányban űzték a gyarmattartást és ebben a kontextusban már vállalhatatlan is ezen elnevezés. Amennyiben sikerül átnevezni a szóban forgó fát például Hollószőkefenyőnek, máris helyes úton járunk, és sorra kerülhetnek a társai is: a fekete fodorka, fekete csucsor, vagy a fekete nadálytő is. A fehér pimpó és a fehér here növénynevek rendben is lennének.

Viszont roppant bosszantó és kirekesztő lehet bárki számára a cigánymeggy elnevezésű gyümölcs. A szóban forgó növény egy félvad meggyfajta, mely feltehetően magyar eredetű, és egyik jellemzője, hogy hajlamos az elsűrűsödésre, hamar termőre fordul, valamint rendszeresen és bőven terem. Na itt a hatalmas probléma, amennyiben megpróbálnak egyesek párhuzamot vonni a gyümölcs nevében szereplő kisebbséggel. Roppant módon sértő lehet ennek a népcsoportnak, hogy egy olyan gyümölcs viseli a nevüket, melyet a kertészettudomány nem tart nemes fajnak.

Hosszas töprengés után arra következtetésre jutottam, hogy áthidalva a problémát a szóban forgó növényt át kell nevezni betmenmeggynek. Így megmarad az elnevezés szinte eredeti jelentése és ugyanúgy populáris marad, mint a cigánymeggy. Hiszen valószínűleg a Magyar Tudományos Akadémiának fel kell készülnie ezen név regisztrálására is: Kolompár Betmen

Ugyanis egy kis utánjárással megállapítható, hogy például az alábbi neveket már regisztrálták: Lakatos Nintendó, Oláh Pokémon, Galambos Tarzan, Mocsel MacLeod és a szintén remekül hangzó Ruzsa Winnetou.

Tehát leszűrve a konzekvenciát: nem kell többé cigánymeggy!

Előző oldal Erdős Sándor