Felnőttesen gyermeki gondolatok
Bocsánat, hogy élek! – mondotta egy jó ember.
Már csak egy emlék, amely a létezést formálja,
Az életnek részese-e játék lényege.
Nem számít már se Isten, se ember se halál.
E versnek alkotója én lennék,
Egy megtörhetetlen, s mégis törött lélek.
Játék, amelyet a gyermekek űznek
A felnőttek feladatokkal ténykednek,
Ez az ő mindennapjuk
A gyermekek játszanak, mindennel ismerkednek,
Ők, ha rosszak sem igazán rosszak, csak csínytevők,
Boldog kópék.
A felnőttek élete sokszor a birtoklás eltökélt vágya.
Játszani, nem mindig lehet velük, elfoglaltak,
A jó gyermek folyton szeretne játszani,
Segíts neki, hogy segíthessen, ha ő is felnőtt lészen majd.
Telnek a hetek, múlnak a hónapok, a létezés halad előre,
Csontjaink megkoccannak, amikor minden rezdülésünkkel
A gyermekekre figyelünk,
Vannak akiknek az érzelmei csak retardációk sokasága,
Változatlan egysége
Csak egy a humán életnek része,
Hisz vannak sajnos jellemtelen emberek.
Te milyen vagy? – kérdem én.
Jelllemtelen, hibás egy zárt szegmens retardációja? Ugye nem!?
Az én jellemem egy nagyon erős megfelelési kényszeres lét.
Jellemtelen nem vagyok, megformáltak a mindennapok,
Amelyben nincsen abszurditás.
Szeged, 2024. tél