Szörnyecskék (Gremlins, 1984)
Ha valami rendkívüli módon megmaradt bennem gyermekkoromból, az a Szörnyecskék című film. Az iskolai könyvtár videomagnóján, hangalámondásos VHS-ről először megnézve félelmetes élmény volt – talán '86 késő tavaszán, kora nyarán. Zenéje a mai napig időről-időre felcseng a fejemben. Jelenetek ugranak be a kis gremlinekről, ahogyan vihogva rosszalkodnak. Meghatározó filmélmény. De nézzük meg, mi is ez tulajdonképpen!
A Chris Columbus által írt történet arról szól, hogy egy feltaláló a New York-i kínai negyed egy eldugott boltjában megvásárol fiának karácsonyra egy nagyon aranyos kis szőrmókot, egy Mogwai-t. A kisfiú, aki nagyapja határozott kijelentése ellenére eladja Randall Peltzernek a lényt, három fontos szabályt köt a lelkére:
- Nem érheti erős fény, napfény pedig soha, mert meg is ölheti.
- Nem érheti víz, még inni sem szabad neki.
- Éjfél után tilos megetetni, bármennyire is könyörög.
Az ifjabb Peltzer, Billy, aki egy bankban dolgozik, meg is kapja az ajándékot, és az apja ismerteti vele a szabályokat is. Jól meg is vannak, amíg Billy egy fiatal ismerőse, Pete véletlenül rá nem önt a Gizmo-nak elnevezett kis lényre némi vizet. Elképedve nézik, ahogyan Gizmo hátából kicsi szőrgombócok pattognak elő, majd hamarosan hat újabb Mogwai tekint rájuk kíváncsian. Közülük az egyiket el is nevezik Tarajosnak.
Persze kiderül, hogy nem is annyira jóságosak, mi több, Tarajos a vezérük, és mindenféle csínytevést követnek el. Aztán az egyik éjjel, Billyt átverve éjfél után jól belakmároznak, amelynek hatására bebábozódnak, és pár nap múlva átalakulva, szőrtelen gremlinekként kikelnek, hogy mindenféle gonoszságot kövessenek el. Billy anyja viszont igen hatékonyan eliminálja a rátámadó szörnyecskék nagy részét. A karácsonyfáról rátámadóval azonban már az épp megérkező Billy végez. Tarajosnak viszont sikerül megszöknie. Innen szabadul el a pokol a Kingston Falls nevű kisvárosban.
Felnőttként újranézve már sokkal inkább szórakoztató, mint félelmetes hatást kelt. Nyilván az ingerküszöb is magasabban van már manapság, és a korabeli filmek nem hatnak olyan rémesnek. Viszont még mindig nézhető. A jelenetek továbbra is hatásosak, a bábok nem hatnak elavultnak, a színészi játék teljesen jó, és összességében még mindig adja az akkori hangulatot.
Azonban most az újranézéskor azért felmerült bennem két kérdés. Az egyik, hogy vajon meddig van éjfél után? Tulajdonképpen a következő éjfélig az előző éjfél után van. Vagy pirkadatig? Hmmm. A másik, hogy Billy Tarajos hóban hagyott lábnyomát követi. Márpedig a hó kristályosodott víz, mégsem történik baj. Ezek most kissé furcsának tűntek számomra.
A történetnek egyébként lett folytatása 1990-ben, meg 2002-ig kijött négy videojáték is. Mondhatjuk azt is, hogy a Szörnyecskék stílusteremtő volt, hiszen utána nem sokkal olyan hasonló filmek láttak napvilágot, mint a Ghoulies, vagy a Critters filmsorozatok.
Chris Columbusnak egyébként a következő évben, 1995-ben jelent meg a másik nagy sikerű filmje a The Goonies (Kincsvadászok), és a későbbiek folyamán még olyan alkotásoknak volt producere, mint A kétszáz éves ember, három Harry Potter film, vagy épp az Egy éjszaka a múzeumban mozik. De rendezett is, például a Reszkessetek betörőket.
Én azt gondolom, hogy az évforduló kapcsán érdemes újranézni a Szörnyecskéket, vagy megnézni, ha valaki még nem látta. Kellemes szórakozást nyújthat a stílust kedvelőknek, vagy a régi mozik iránt érdeklődőknek.
